A publikáció ideje: 2020. aug. 13.

Kivizsgálnák a tragédiával végződött vértesszőlősi mentést

Honvédelmi bizottságA tragédiával végződött vértesszőlősi mentés miatt ismét kezdeményezik az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását ellenzéki képviselők.

Az ellenzéki képviselők által jegyzett közlemény szerint minél előbb fel kell tárni, hogy milyen körülmények között születtek azok a hibás döntések, amelyek júliusban Vértesszőlősön a tragédiához vezető mentési kísérletet eredményezték. Jelezték: az ülésen a honvédelmi és a belügyminisztert, valamint az érintett hatóságok vezetőit hallgatnák meg az ügyben.

Hangsúlyozzák: olyan tragédia következett be, amely elkerülhető lett volna, azt azonban továbbra sem lehet tudni, hogy egyedi esetről van szó vagy rendszerszintű problémáról. A siklóernyős halála olyan súlyos következmény, ami miatt senki sem mehet el továbbra is szó nélkül az ügy mellett, ugyanis az a minimum, amivel tartoznak az elhunyt családjának, hogy megnevezik a felelősöket – teszik hozzá.

A kormánypárti képviselőknek kötelességük támogatni a bizottság összehívását és a vizsgálatot annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhasson elő a vértesszőlősihez hasonló eset – zárul a közlemény.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.