Megerőszakoltad a lányom? Nem menekülsz!

sexual-assault_500A felbőszült apa fogta el azt a 28 éves bűnözőt, aki késsel fenyegetve kényszerített közösülésre egy fiatalkorú lányt Győrben.

A rendőrség ügyeletére január 3-án este nyolc óra előtt érkezett a bejelentés, miszerint egy hazafelé tartó 17 éves lányt hátulról megtámadott egy férfi. Arcához kést szorítva megfenyegette, majd megerőszakolta áldozatát. A támadót a lány édesapja elfogta és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. A szexuális erőszakkal gyanúsítható férfit az egyenruhások a Győri Rendőrkapitányságra vitték, az erőszak elkövetéséhez használt kést pedig lefoglalták.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított két napja szabadult a Sopronkőhidai Fegyházból, ahova rablás miatt került. Kiderült az is, hogy az elkövető aznap kora délután már próbálkozott győri lakótelepen, ahol egy 21 éves asszonyt követett egészen a lépcsőházáig, majd a liftben a nő nyakához szorította kést, és azzal fenyegette, hogy megöli őt. A sértettnek azonban sikerült elmenekülni – olvasható a police.hu hírei között.

A Győri Rendőrkapitányság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal, illetve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel elkövetett szexuális erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt M. Balázs 28 éves kaposvári lakost őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment