A publikáció ideje: 2020. Sze. 15.
Terror / xHeadline | Szerző ©

Navalnij-botrány: Putyin szerint alaptalanok az Oroszország elleni vádak

Putyin és MacronNem helytállóak és megalapozatlanok az Oroszország ellen a Navalnij-ügyben megfogalmazott vádak – hangsúlyozta Vlagyimir Putyin orosz elnök francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak a Kreml kedden kiadott tájékoztatása szerint.

Macron azért hívta fel Putyint, hogy elmondja neki: a francia vizsgálat megerősítette, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen Novicsok típusú méreggel követtek el “gyilkossági kísérletet”, a vegyi fegyverekre vonatkozó normák megsértésével. A francia államfő vizsgálatot sürgetett a felelősök megállapítására.

Az orosz elnök rámutatott: a történtek valós körülményeinek tisztázásához arra van szükség, hogy a német szakemberek szolgáltassák ki a Navalnijtól vett biológiai mintákat és az azokkal végzett vizsgálatok hivatalos következtetéseit, valamint működjenek együtt az orosz orvosokkal. A Kreml szerint Macron és Putyin megállapodott: igyekeznek elősegíteni az európai partnerekkel való esetleges együttműködés paramétereinek meghatározását ebben az ügyben.

Miután a német kormány hétfőn bejelentette, hogy egy francia és egy svéd vizsgálat is megerősítette, hogy Navalnijt Novicsokkal mérgezték meg, Alekszandr Szabajev, Omszk megye főtoxikológusa a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva megismételte: az állítás nincs összhangban a páciensnek az omszki kezelésen megfigyelt klinikai képével, mert akkor nem voltak mérgezésére utaló adatok. Mint mondta, az ellenzéki politikustól vett mintákat “több szakértői osztályú laboratóriumban elemezték a legkorszerűbb berendezések és kutatási eljárások alkalmazásával”.

Putyin és Macron egyébként a telefonbeszélgetés során kifejezte érdekeltségét a fehérorosz helyzet mielőbbi békés, tárgyalásos úton való stabilizálásában. Az orosz elnök megerősítette: megengedhetetlennek tartja, hogy egy szuverén ország ügyeibe megkíséreljenek beavatkozni, és a legitim kormányra nyomást gyakoroljanak.

Ukrajnával kapcsolatban aggályok fogalmazódtak meg azzal kapcsolatban, hogy nem történt haladás a 2015-ös, a rendezés alternatíva nélküli alapjául szolgáló minszki megállapodások végrehajtásában. Putyin felhívta a figyelmet arra, hogy Kijev szerinte megkísérli sajátos módon értelmezni és szelektíven betartani a minszki megállapodásokból fakadó kötelezettségvállalásait.

A felek egyetértettek abban, hogy a líbiai rendezés érdekében további közös erőfeszítésekre van szükség a januári berlini konferencián meghozott, az ENSZ BT 2510-es határozatában rögzített döntések végrehajtása érdekében.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.