Oroszország militarizálja az Északi-sarkot

Az új orosz katonai doktrína három, nemzetbiztonsági szempontból kulcsfontosságúnak minősített geopolitikai zónája közül az egyik az Északi-sark térsége.

russian-base

 

Mint a Business Insider beszámolt róla, Szergej Sojgu védelmi miniszter egy tanácskozáson kifejtette, hogy tárcájának egyik prioritása kiépíteni e terület katonai infrastruktúráját. Szerinte mind szomszédos, mind távolabbi országok megpróbálják kiterjeszteni befolyásukat az Északi-sarkra. Ez a megjegyzés a lap szerint oldalvágás lehet Kínának, amely erőteljesen építi státusát mint “Sarkkör-közeli” országét.

Moszkvának területi vitája van az Északi-sarki Tanács többi tagjával. Dánia például bejelentette, hogy technikailag ő az Északi-sark jogos tulajdonosa, mert odáig húzódik a fennhatósága alá tartozó Grönland kontinentális talapzata.

Ebben a helyzetben Moszkva szinte villámháborús tempóban fejleszti ki a már említett katonai infrastruktúráját a térségben. Megkezdték katonai alakulatok speciális kiképzését a különlegesen hideg klímában, és megkapják az ehhez szükséges, módosított fegyvereket is, 16 mélyvízi kikötőt, 13 repülőteret és 10 légvédelmi radarállomást építenek. Felfejlesztik a Csukotka-félszigeten állomásozó csapatokat, amelyeket csak a Bering-szoros választ el Alaszkától. Ez utóbbit Sojgu a potenciális katonai fenyegetésre való gyors reagálás szükségességével és az Északi-tengeri hajózási útvonal védelmével indokolta. Ez a sarki jég gyorsuló olvadásával felszabaduló út – a már épülő orosz jégtörő teherszállító flotta számára legalábbis – közel két héttel lerövidíti az Ázsia és Európa közti hajóutat.

Az igazi tétek tehát gazdaságiak. Amerikai becslések szerint a sarkköri tengerfenéken található a világ olajkészletének 15, a földgáz 30 és a cseppfolyósodott földgáz 20 százaléka.

Mint a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolt róla, az orosz Északi Flotta új fegyvereket, illetve a meglevők új használatát fejlesztette ki. A kiképzésekben torpedókat, aknákat és aknamentesítő eszközöket, tengeralattjárók elleni fegyvereket használnak fel a jég áttörésére, hogy tengeralattjáróik a felszínre emelkedhessenek és kilőhessék rakétáikat.

Forrás: TASZSZ, Business Insider
Szerző: Barabás T. János

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment