A publikáció ideje: 2020. Júl. 4.
Bűnügy / xSlide | Szerző ©

Paprikás lett a hangulat, a szakács a szemöldökétől a tarkójáig felvágta a vendég fejét

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy IX. kerületi gyorsétterem szakácsa ellen, aki egy gyrosszeletelő késsel sebesítette meg egyik reklamáló vendégét.

A főügyészség azt közölte, hogy a vádirat szerint még 2018. július 16-án este egy baráti társaság tért be a gyorsétterembe, ahol egyiküket a 27 éves szakács nem szolgálta ki. A vendég ezt sérelmezte, a panaszkönyvet kérte, de ezt megtagadták tőle.

A szóváltásba bekapcsolódott a társaság egy másik tagja is – a későbbi sértett – aki azután kifelé menet a pulton talált fóliatekercset a vádlott felé dobta. Erre a szakács egy 35 centiméter pengehosszúságú, a készülő gyroshús vágására használt késsel a sértett fejére csapott, akinek a bal szemöldökétől a tarkójáig csontig hatoló vágott sérülése keletkezett.

Bár a sérülés nyolc napon belül gyógyuló, a sértett életveszélyesen is megsérülhetett volna, ezért a főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt emelt vádat.

A vádlott szabadlábon védekezik, az ügyészség a vádiratban két év, négy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta arra az esetre, ha a bírósági ülésen beismeri tettét és lemond a tárgyalás jogáról – áll a közleményben.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.