Börtönbüntetésre ítéltek egy mentőápolót bántalmazó férfit

Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője

Nem jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte a Kisvárdai Járásbíróság szerdán azt a férfit, aki 2018-ban bántalmazta az őt ellátó mentőápolót. A vádlottat emellett lopás vétsége miatt is elmarasztalta a bíróság. Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője azt írta, a tényállás szerint a vádlott 2018. május 24-én sérülten feküdt egy tuzséri ház udvarán, ezért mentőt hívtak hozzá. A helyszínre érkezett mentőápoló a mentőautóban ellátta a férfi sérülését, majd miután kinyitotta a jármű ajtaját, hogy az utcán tartózkodóktól elkérje a férfi iratait, a vádlott a vizsgáló székből felugorva ököllel többször megütötte a…

Read More

Koronavírus: több mint háromszorosára nőt a mintavételek száma

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója

Az utóbbi napokban háromszorosára nőtt a mentők által elvégzett koronavírus-mintavételek száma – közölte Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) főigazgatója. A főigazgató elmondta, arra törekednek, hogy 24-48 órán belül kiérkezzenek mindenkihez, aki tüneteket mutat vagy bizonyíthatóan szoros kontaktusba került egy fertőzöttel. A mentők megfelelő védőfelszerelésben vesznek orr- és garatmintát, amelyet beszállítják a laboratóriumba – tette hozzá. Az egyre súlyosbodó járvány miatt a közfinanszírozásban részesülő betegszállító szervezeteket is bevonják a munkába, miként a tavaszi járványhullám alatt is tették – nyilatkozta Csató. Közölte: bevált az az intézkedés, hogy a fertőzöttekkel foglalkozó kollégáikat…

Read More

Vízimentők: életveszélyes lehet, ha “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol”

Bagyó Sándor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke szerint életveszélyes lehet, ha a nyári strandolásnál “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol”. A szakember elmondta: évek óta tanulmányozzák a strandokon előforduló balesetek, tragédiák okait, de a megelőzés – tájékoztató kiadványok, táblák, médiamegjelenések – ellenére évről évre visszatérnek bizonyos problémák. Úgy fogalmazott: amikor “az agyunk szabadság üzemmódba kapcsol”, gyakran szembemegyünk a logikával és a józan ésszel, veszélybe sodorva önmagunkat. Fontosnak nevezte, hogy a fürdőzők ismerjék a határaikat, csak olyan messzire menjenek a vízbe, ahonnan biztonságosan ki tudnak jönni. Sokan szeretnek a strandbóján belül…

Read More

Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat

Mentőautókat kapott az Országos Mentőszolgálat, vasárnap húsz új mentőautó került a szolgálat állományába. A mentők napján, a mentőszolgálat budapesti, Markó utcai központjába tartott ünnepségen Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere kiemelte: az elmúlt években majdnem ezer új mentőautót szereztek be, ezzel csaknem a mentőszolgálat teljes flottája megújult. A kormány elkötelezett, hogy korszerű legyen a mentőszolgálat – közölte a miniszter, aki arra is kitért, hogy az elmúlt évek fejlesztései nyomán jelenleg összesen 255 mentőállomás van, 107-et felújítottak, 21 pedig felújításra vár. Hozzátette: modernizálták a mentők eszközparkját is. Az elmúlt években beszereztek többek…

Read More

Elindult az ÉletMentő applikáció

Elindult a Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat új, ÉletMentő elnevezésű applikációja, amely gyorsabbá és hatékonyabbá teheti a segélyhívást. Az applikáció amellett, hogy pontos helymeghatározást tesz lehetővé, és megjeleníti a mentők számára az előre feltöltött egészségügyi adatokat, tartalmazza a felhasználóhoz legközelebb eső gyógyszertár, kórház, defibrillátor helyét, valamint része egy elsősegélynyújtó kisokos is. Az utóbbi évek technológiai fejlődésének köszönhetően az okostelefonok mára digitális életünk legfontosabb eszközévé váltak, egyre több tevékenységre alkalmasak a bevásárlástól a banki ügyintézésig. Hazánkban a felnőtt lakosság 89 százaléka használ okostelefont, ami közel 5,3 millió embert jelent.…

Read More

Megépülhet a szekszárdi légimentőbázis

Megépülhet Szekszárdon a 2007 óta tervezett légimentőbázis, a Készenléti Rendőrség jelezte a projekt befejezésének szándékát az önkormányzatnak. A szekszárdi önkormányzat tájékoztatása szerint a tolnai megyeszékhely közgyűlése legutóbbi ülésén hozzájárult ahhoz, hogy a korábban e célra a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek átadott terület a Készenléti Rendőrség kezelésébe kerüljön. A légimentőbázis létesítését 2007-ben az Országos Mentőszolgálat Légimentő Kht. kezdeményezte Szekszárdon; a város önkormányzata 2011-ben a kijelölt területet állami tulajdonba adta, az OMSZ azonban 2016-ban elállt a leszálló és a hangár megépítésétől. Ács Rezső, Szekszárd polgármestere előterjesztésében emlékeztetett arra, hogy a légi mentés…

Read More

OMSZ: minden magyar tulajdonú mentőhelikopter szolgálatba állt

Szolgálatba állt az összes magyar tulajdonú, korszerű mentőhelikopter, kiváltva az eddig bérelt osztrák gépeket – közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és pr-igazgatója. Győrfi Pál tájékoztatása szerint a kilenc helikopter robotpilótával, éjjellátó képességgel, valamint időjárásradarral is rendelkezik, így új képességekkel gyarapítják a magyarországi légimentést. A gépek lélegeztető és újraélesztő, illetve ultrahang-berendezésekkel is fel vannak szerelve. A mentőhelikopterek beszerzéséről a kormány döntött, mivel az eddig használt hét mentőhelikopter osztrák tulajdonban volt, és a magyar mentők egy idén december 28-ig tartó bérleti szerződés keretében használhatták azokat. Tartalék helikopter az országban nem volt,…

Read More

Mentők: túlságosan is mozgalmas volt a szilveszter

Idén is több baleset történt pirotechnikai eszközök miatt – közölte az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Győrfi Pál közleménye szerint országszerte 14 ilyen esethez riasztották a mentőket, jellemzően kéz és arcsérülések miatt. Összesesen 3068 esetet láttak el a mentők szilveszterkor, ebből a fővárosi feladatszám 908 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak. Közlekedési balesetek, tűzesetek, verekedések és belgyógyászati rosszullétek mellett több mint kétszáz embert kellett túlzott alkoholfogyasztás miatt kórházba vinni, mintegy tíz százalékuk kiskorú* volt…

Read More

Új mentőautót kaphatnak a mentőállomások

Majdnem minden mentőállomás új mentőautót kaphat 2019-ben és 2020-ban – mondta el Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár az Országos Mentőszolgálat napján, szombaton a budapesti Városligetben. Az államtitkár kiemelt jelentőségűnek nevezte, hogy nemcsak a mentőautók lesznek újak, hanem a bennük lévő mentési eszközök is, amelyek a kor technikai tudásának legmagasabb színvonalát képviselik, és megfelelő számban rendelkezésre állnak. Horváth hozzátette, hogy 1,6 milliárd forint kormányzati támogatással 2500 új mentéstechnikai eszköz – köztük defibrillátorok, lélegeztetőgép – beszerzésére nyílik lehetőség. Az államtitkár közölte, az ország 254 mentőállomása között ugyanennyi mentőautót szereznek be ebben a két…

Read More