A publikáció ideje: 2015. Sze. 27.
Külföld / xHeadline | Szerző ©

Szíria: Oroszország két újabb bázist épít Latakia térségében

LatakiaÚj műholdképek tanúsága szerint Oroszország vélhetően két újabb katonai bázist épít Szíriában – közölte online kiadásában kedden a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai napilap.

A katonai hírszerzési adatok elemzésére szakosodott IHS Jane’s cégnek az Airbus csoport egy kereskedelmi műholdas részlegétől beszerzett felvételein egy fegyverraktár és egy katonai létesítmény építése látható, Latakia kikötőváros térségében. Itt az oroszok korábban létrehoztak egy előretolt légi támaszpontot is, ahol már kéttucatnyi harci repülőgépet, valamint páncélosokat és légvédelmi eszközöket állomásoztatnak.

A szeptember közepén készült felvételek a WSJ szerint arról tanúskodnak, hogy hogy Oroszország katonailag be kíván avatkozni a négy és fél éve tartó szíriai polgárháborúba. A két új létesítmény Latakiától északra, illetve nyugatra épül. Moszkva egyetlen földközi-tengeri haditengerészeti kikötője egyébként a várostól mintegy száz kilométerre délre, Tartuszban van.

John Kerry amerikai külügyminiszter kedden Washingtonban kijelentette, hogy az orosz katonai gépek szíriai jelenléte az amerikai hadsereg szerint egyelőre alapvetően az ott állomásozó erők védelmét szolgálja. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy Moszkva szíriai célja nem világosak, és ezen gépek hosszú távú jelenléte kérdéseket vethet fel.

Kerry reményét fejezte ki, hogy Oroszország és Irán pozitív szerepet játszhat Szíriában és támogatni fogja a politikai átmenetet a konfliktus lezárása és az Iszlám Állam terrorszervezet legyőzése érdekben. Arra is rámutatott, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök támogatása elhibázott döntés, mert csak elnyújtja a polgárháborút.

Elemzők szerint egyébként Aszad Latakiába szándékozik menekülni, ha csapatai esetleg képtelenek lennének megtartani Damaszkuszt.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.