Közel öt százalékkal nőtt a biztosítási piac díjbevétele

Nagy Koppány MNB

A biztosítási piac díjbevétele a fióktelepekkel együtt 4,7 százalékkal nőtt 2020-ban az előző évhez képest, és elérte az 1285 milliárd forintot – közölte Nagy Koppány, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) biztosítási- és pénztárfelügyeleti igazgatója. Az MNB Biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati és fogyasztóvédelmi jelentésének publikálása alkalmából tartott sajtótájékoztatón az igazgató elmondta, hogy van realitása a szektor jövőképében meghatározott 2000 milliárd forintos díjbevétel elérésének. A háztartások bruttó vagyona 110 ezer milliárd forintra nőtt tavaly, ami több mint kilenc százalékos növekedést jelent. A vagyonnövekedésben szerepet játszhatott a hitelmoratórium mellett az is, hogy a…

Read More

A biztosítók díjbevétele tavaly 3,5 százalékkal nőtt

gépjárműbiztosítás, CASCO

Magyarország azon kevés fejlett piacok egyike volt 2020-ban, ahol a biztosítási ágazat növekedett, a díjbevétel 3,5 százalékkal emelkedett – olvasható az Allianz biztosító legfrissebb globális jelentésében. Kiemelték: az országban mindkét üzletág hozzájárult a növekedéshez, az életbiztosítási bevételek 2,4 százalékkal, míg a vagyon- és balesetbiztosítási bevételek 4,4 százalékkal gyarapodtak. A biztosítási szektor díjbevétele világszinten 2020-ban 2,1 százalékkal, 80 milliárd euróval 3730 milliárd euróra zsugorodott – ismertették. A vagyonbiztosításoknál kismértékű, 1,1 százalékos bővülés volt tapasztalható, míg az életbiztosítási üzletág 4,1 százalékos visszaesést mutatott – tették hozzá. Tavaly világszerte Kelet-Európa produkálta a legmagasabb, 3,5…

Read More

Tavaly több mint húszezer megkeresést fogadott a Mabisz ügyfélszolgálata

gépjárműbiztosítás, CASCO

A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) ügyfélszolgálata tavaly 20 572 megkeresést fogadott, a legtöbben kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) kapcsán érdeklődtek – közölte a Mabisz. Az ügyfélszolgálati megkeresések száma kissé csökkent, hiszen 2019-ben a 22 ezret is meghaladta, és 2011 óta csak egyszer csökkent 21 ezer alá – derül ki az összesítésből. Tavaly a személyes megkeresések száma kevesebb mint a felére csökkent, viszont interneten egyre többen érdeklődnek. A kgfb kapcsán a legtöbben a kárrendezés ügymenetéről érdeklődtek, bár kevesebben, mint az előző években. Jelentősen, 35 százalékkal nőtt viszont a megkeresések száma a megszűnt kgfb-szerződések…

Read More

Nem titok mire érdemes biztosítást kötni a jövőben

gépjárműbiztosítás, CASCO

Extrém kánikula? Kiberterrorizmus? Újabb világjárvány? Verekedésbe keveredés egy sporteseményen? Baleset a bérelt autóval? Vajon, milyen kockázatokkal nézünk szembe az elkövetkezendő tíz évben? Egyre gyorsabban változó világunkban egyáltalán nem meglepő, hogy egyik évről a másikra a kockázati tényezők élbolyába került a járványhelyzet. Az Allianz Hungária közleménye arra a keresi választ, hogy mi jöhet még, mire érdemes biztosítást kötni. Teljesen másképpen éljük az életünket, mint akár öt vagy tíz éve. Már nem feltétlen saját autónkkal megyünk kirándulni, dolgozni, ha éppen olyan munkánk van, ami otthonról végezhető, egyre több okoseszköz segíti mindennapjainkat, tágul…

Read More

Több fontos biztosítási határidő is az év végén jár le

gépjárműbiztosítás, CASCO

December 31-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) egy részénél, és a nyugdíjbiztosításoknál is fontos határnap – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Piaci becslések szerint mintegy 120 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december 1-jéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-én éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük. Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai alapján többezer szerződő erre csak decemberben kerít sort – közölte a szövetség. Aki az új szerződés megkötését elmulasztja,…

Read More

Megjelentek a jövő évben érvényes fedezetlenségi díjak

baleset

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) honlapján már megjelent a 2021-re vonatkozó fedezetlenségi díjtáblázat, ezeket a tételeket a felelősségbiztosítással nem rendelkező gépjárművek tulajdonosainak, üzembentartóinak kell fizetniük – hívta fel a figyelmet a szervezet. A személygépjárművek esetében, gépjármű-kategóriától függően 560-1210 forintot kell fizetni azokra a napokra, amelyeken az autó nem rendelkezett érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel. Autóbuszok esetében a fedezetlenségi díj a busz férőhelyszámától függően 840-5210 forint, tehergépkocsik esetében pedig a 4260 forintot is elérheti naponta. A biztosítók a szerződéskötéskor kötelesek meggyőződni arról, hogy a szerződő eleget tett a korábbi biztosítási időszakokban fennálló…

Read More

Visszaeséssel számolnak a biztosítók is válság miatt

Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke

A biztosítók is számolnak visszaeséssel a válság miatt, bár a biztosítási piacot kevésbé rázta meg a járvány – mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) elnöke. Pandurics Anett kifejtette, hogy a tapasztalatok szerint a díjbevételek keresletcsökkenés miatti mérséklődése a válságokat megkésve követi, így erre 2021-ben kell számítani. A járvány miatti veszteségek közül kiemelte az idegenforgalom visszaesését, ami majdnem az utasbiztosítási piac megszűnéséhez vezetett. A külföldi utak elmaradása már a második negyedévben is 45 százalékos csökkenést okozott, a harmadik negyedévben pedig a nyolcvan százalékot is elérheti a kiesés. A belföldi utazások nyári…

Read More

Mabisz: minden tizedik gépjármű-tulajdonos vált biztosítót a kampányidőszakban

kgfb

A novemberi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban még mindig több mint 1,1 millió gépjármű érintett, az elmúlt évek tendenciái alapján minden tizedik tulajdonos biztosítót vált – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szervezet tájékoztatása szerint a biztosítók idén is legkésőbb november 2-áig teszik közzé az év végi évfordulós szerződésekre vonatkozó kgfb díjaikat. Az ügyfeleknek erről az értesítést ötven nappal a biztosítási évfordulót megelőzően kell megkapniuk a biztosítójuktól. A biztosítót váltóknak az aktuális szerződésüket a biztosítási évforduló előtt 30 nappal, legkésőbb december 1-jéig kell felmondaniuk, majd legkésőbb december 31-éig meg kell…

Read More

Akár 120 ezren is válthatnak kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást az év végén a biztosítási alkuszok szövetsége szerint

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még az idén is több mint egymillió gépjárművet érint, közülük akár 120 ezren is váltanak majd kgfb-szerződést a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) várakozása szerint. A szövetség arra számít, hogy a biztosítók az előző évhez képest öt-tíz százalékkal emelik a díjaikat, ezzel az éves átlagdíj személygépkocsik esetében 35-40 ezer forint közötti szinten áll majd be – közölte a FBAMSZ. Felhívták a figyelmet arra, hogy ez az összeg jelentősen alacsonyabb az év közben váltók hatvanezer forint körüli átlagdíjánál, amit az…

Read More