Továbbra is a szélsőjobb a legnagyobb biztonsági fenyegetés Németországban

Horst Seehofer német belügyminiszter

Továbbra is a szélsőjobboldali törekvések jelentik az első számú fenyegetést Németország biztonságára – mondta Horst Seehofer német belügyminiszter kedden Berlinben, a politikai indíttatású bűncselekményekről készített 2020-as statisztika bemutatóján. A politikai indíttatású bűncselekmények ugyan az összes bűncselekmény alig egy százalékát teszik ki, de jól tükrözik a társadalom állapotát – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy tavaly jelentős mértékben, éves összevetésben 8 százalékkal emelkedett az ilyen bűncselekmények száma – 44 692-re -, ami a társadalom “eldurvulását” jelzi. Az esetek többsége – 52,8 százaléka – szélsőjobboldali motivációjú volt. Egy év alatt 23 604 szélsőjobboldali bűncselekményt regisztráltak.…

Read More

Százezernél is több nő vált kapcsolati erőszak áldozatává tavaly Németországban

erőszak

Százezernél is több nő vált kapcsolati erőszak áldozatává 2018-ban Németországban a hivatalos bűnügyi statisztika szerint, a szakértői becslések alapján pedig nagyjából minden harmadik nőt sújtja az erőszak valamilyen formája legalább egyszer – ismertette a szövetségi család-, idős-, nő- és ifjúságügyi minisztérium, a nők elleni erőszak megszüntetésének nemzetközi napján. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kimutatása szerint tavaly 140 755 ember sérelmére követtek el kapcsolaton belüli erőszakos bűncselekményt Németországban. Az esetek típusai a gyilkosságtól a nemi erőszakon át az úgynevezett tartós követés általi zaklatásig (stalking) széles skálát ölelnek fel, és az áldozatok…

Read More

Őrizetbe vettek 11 embert Németországban iszlamista terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt

Iszlamista indíttatású terrortámadás előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek 11 embert Németországban. Német hírportálok beszámolói szerint a gyanúsítottakat egy kora reggel kezdődött nagyszabású rendőri műveletben fogták el Hessen és Rajna-vidék-Pfalz tartományban. A Hessen tartományi bűnügyi hivatal irányításával végrehajtott razziában mintegy kétszáz rendőr vett részt, köztük terrorelhárítók. A hatóságok feltételezése szerint a csoportnak három vezetője van, egy offenbachi illetőségű 21 éves fiatalember és egy 31 éves wiesbadeni testvérpár. A szélsőséges iszlamizmus Németországban leginkább elterjedt irányzata, a szalafizmus hívei, lőfegyverekkel és egy nehéz járművel akartak merényletet végrehajtani, céljuk az volt, hogy kioltsák minél…

Read More

A német kormány megvonja a terrorista harcosok állampolgárságát

Megállapodott a német kormánykoalíció a terrorista harcosok állampolgárságának megvonása ügyében. A belügyminiszter és az igazságügyi miniszter – Horst Seehofer és Katharina Barley – vezetésével folytatott koalíciós egyeztetés eredménye szerint három feltétel teljesülése esetén vonhatják meg a terroristáktól a német állampolgárságot. Az első számú feltétel az, hogy az illető a német mellett más állampolgársággal is rendelkezzék, a második pedig, hogy felnőttkorú legyen. A megállapodás harmadik pontja értelmében a szabályozás alkotmányossági okok miatt nem lehet visszamenőleges, vagyis csak az új törvény hatályba lépése után elkövetett terrorista bűncselekményekre hivatkozva lehet megvonni a német állampolgárságot…

Read More

Németországban nyomkövető jeladó viselésére kötelezhetik a közveszélyes iszlamistákat

Elektronikus nyomkövető jeladó állandó viselésére kötelezhetik Németországban a közveszélyesként számon tartott iszlamistákat – döntött a szövetségi kormány. A szövetségi bűnügyi hivatalról (BKA) szóló törvény módosítása révén a legszélesebb jogkörű német rendőri szerv a szabad mozgást korlátozó rendelkezést adhat ki terrorcselekmény elkövetésére hajlamosnak tartott emberek ellen, és lábbilincsnek is nevezett – bokán vagy karon is hordható – jeladó készülék viselésére kötelezheti őket állandó megfigyelésük és a rendelkezés betartásának ellenőrzése céljából. A lábbilincs ugyan nem alkalmas bűncselekmények megakadályozására, de “erőforrás-takarékos” megoldás közveszélyes emberek szemmel tartására – emelte ki Johannes Dimroth, a belügyminisztérium…

Read More

Németország továbbra is a világ egyik legbiztonságosabb országa

Németország továbbra is legbiztonságosabb országok közé tartozik, ezen nem változtatott, hogy 2015 eleje óta több mint egymillió menedéket kereső ember érkezett – jelentette ki Holger Münch, a német szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) elnöke szerdán Mainzban a szervezet hagyományos őszi nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében. A legszélesebb nyomozati jogkörű német rendőri szerv vezetője hangsúlyozta: a globalizált világ, amelynek Németország a legnagyobb mértékben a haszonélvezője, egyre kevésbé engedi meg, hogy egy ország elzárkózzon a határain túl kibontakozó kedvezőtlen fejleményektől. Az előnyök “kimazsolázása” megvalósíthatatlan elképzelés, egy ország nem tudja megtenni, hogy a globalizációnak csak…

Read More

Egyre több szélsőséges iszlamistát figyelnek a német hatóságok

Németországban gyorsan emelkedik a dzsihadista terror veszélye miatt indított nyomozások száma, a súlyos állam elleni bűncselekmények ügyében illetékes szövetségi legfőbb ügyészség már 130 eljárásban összesen 190 feltételezett szélsőséges iszlamista ellen folytat eljárást – írta pénteken a Focus című német hírmagazin. A Focus értesülése szerint a szélsőséges iszlamizmussal kapcsolatban további mintegy ötven eljárás zajlik, de ezek az esetek nem szerepelnek a statisztikában, mert a legfőbb ügyészség nem vonta magához őket, így a tartományi hatóságok nyomoznak. A beszámoló alapján 2014 elején nyolc feltételezett muszlim vallási radikális, illetve a szíriai polgárháborúból vagy az iraki háborúból visszatért…

Read More

Német belügyminiszter: az Iszlám Állam további támadásokat hajthat végre Európában

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet Párizs után Európában máshol is elkövethet összehangolt és jól képzett terroristák által kivitelezett merényleteket – figyelmeztetett szerdán a német belügyminiszter. Thomas de Maiziere Mainzban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) nemzetközi terrorizmussal foglalkozó konferenciáján elmondott beszédében kiemelte, hogy a terrorfenyegetettség “Európában és Németországban is komoly, méghozzá nagyon komoly”. A célpontokat és a merényletek kivitelezését tekintve megállapítható, hogy az iszlamista terrorizmus átalakulóban van. Ezt jelzik a párizsi támadások is, amelyek magas fokú szervezettségről és az elkövetők alapos képzettségéről tanúskodnak. Az eddigi adatok alapján a párizsi merényletek “az…

Read More