Ratko Mladic élete végéig börtönben marad

Ratko Mladic

Az ENSZ hágai nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keddi döntésében elvetette a népirtás, valamint háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt 2017-ben elítélt Ratko Mladic fellebbezését, és megerősítette a “Balkán mészárosának” is nevezett volt boszniai szerb hadseregparancsnok életfogytig tartó szabadságvesztését elrendelő ítéletet. Mladic a 2017-ben hozott, életfogytig tartó szabadságvesztést elrendelő ítélet ellen a következő év márciusában nyújtott be fellebbezést, az ENSZ felügyelete alatt működő nemzetközi ügyészség tavaly augusztusban azonban a határozat fenntartását kérte. Az ítélet kihirdetését az eredeti ügyrend szerint tavaly márciusra ütemezték, azonban el kellett halasztani, egyrészt mivel Ratko Mladic műtéten…

Read More

Izraeli-palesztin konfliktus: Erdogan békepárti

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök a hét elején kiújult izraeli-palesztin konfliktus azonnali megfékezésére szólította fel az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) és a muszlim országokat. A török államfő az ENSZ BT-nek címezve szavait hangsúlyozta: gyors lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy biztosítsák a békét és nyugalmat Jeruzsálemben. Az 57 muszlim országot tömörítő Iszlám Együttműködés Szervezetéhez (OIC) szólva pedig azt kijelentette, hogy ha az OIC nem helyezkedik konkrét és hatékony álláspontra, saját létét tagadja meg. Erdogan emellett “minden államot és intézményt” is arra szólított fel, hogy “minél hamarabb cselekedjen”, hitre és származásra…

Read More

Jovica Stanisic és Franko Simatovic felelősek az etnikai tisztogatást végző szerbek képzéséért és felfegyverzéséért

Jovica Stanisic és Franko Simatovic

Jovica Stanisic és Franko Simatovic volt szerb titkosszolgálati vezetők felelősek a szerbek kiképzéséért és felszereléséért, hogy “brutális etnikai tisztogatást” folytassanak Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban – jelentette ki Douglas Stringer ügyész Hágában, a két szerb vezető ügyének az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusa (MICT) keretében zajló újratárgyaláson. Douglas Stringer, a vád képviselője álláspontja ismertetésekor hangsúlyozta, Stanisic és Simatociv vezető szerepet játszott az “etnikailag homogén, szerb dominanciájú” területek megteremtését célzó erőfeszítésekben Bosznia-Hercegovinában és Horvátországban. A két férfi kulcsfontosságú szereplője volt a Slobodan Milosevic akkori államfő, valamint a szerb állam által vezetett “bűnszervezetnek”, hogy a horvátokat…

Read More

Tájékoztatták a Kongresszus vezetését, mielőtt légicsapást mértek az Irán-barát milíciára

Jen Psaki, a Fehér-ház szóvivője

A Biden-kabinet tájékoztatta az amerikai szövetségi törvényhozás vezetését, mielőtt csütörtökön az Egyesült Államok légicsapást mért Szíriában Irán-barát milíciák létesítményeire – közölte pénteken Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője. A védelmi minisztérium a tegnap esti akció előtt tájékoztatta a Kongresszus vezetését, ma pedig a kormány a törvényhozó testület tagjait. Legkésőbb a jövő hét elején a teljes titkosított tájékoztatóra is sor kerül “- mondta a szóvivő. Psaki az Air Force One, azaz az elnöki külön repülőgép fedélzetén tartózkodó újságíróknak azt mondta: a szíriai légicsapással Joe Biden “egyértelmű üzenetet” akart közvetíteni, amely arról szól,…

Read More

A Nemzetközi Büntetőbíróság tiszteletbeli tagjává választotta Benjamin Ferenczet

Benjamin Ferencz

A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tiszteletbeli tagjává választotta az idén százéves Benjamin Ferencz amerikai jogászprofesszort, a nürnbergi per még élő ügyészeinek egyikét, a büntetőbíróság megalakításának támogatóját. A magyar származású bírónak mellszobrot állítottak a bíróság épületben. A büntetőbíróság pénteki tájékoztatása szerint a koronavírus-járvány miatt, illetve a díjazott magas életkorára való tekintettel online rendezett eseményen Chile Eboe-Osuji elnöklő bíró méltatta Benjamin Ferencz “rendkívüli bírói karrierjét és a nemzetközi igazságszolgáltatás melletti könyörtelen elkötelezettségét”. Kiemelte továbbá elévülhetetlen hozzájárulását a hágai büntetőbíróság létrehozásához, és azt, hogy azóta is az intézmény védelmezője maradt, hangoztatva annak…

Read More

A hágai Nemzetközi Bíróság Katar javára döntött az ellene folyó légibojkott ügyében

Qatar Airways légitársaság

A Nemzetközi Bíróság Katar javára döntött a több éve az állam ellen folyó légibojkott ügyében, amelyet az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Bahrein és Egyiptom rendelt el 2017 júniusában – tudatta kedden a hágai székhelyű testület, az Egyesült Nemzetek Szervezetének elsődleges bírói szerve az államok közti vitákban. A bírák egyöntetűen elutasították a négy bojkottáló ország fellebbezését az ENSZ szakintézménye, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) által hozott határozat ellen, miszerint e testületnek van joghatósága arra, hogy az adott ügyben eljárjon. Ezzel megnyílt az út az előtt, hogy az ICAO hozzon hatályos…

Read More

Figyelemfelkeltés a Kábítószer-ellenes Világnap célja

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) közgyűlés 1987-ben határozata el, hogy 1988-tól kezdődően, június 26-án tartották a kábítószer fogyasztás elleni küzdelem nemzetközi napját, amelynek célja a társadalom figyelemfelkeltése a kábítószer fogyasztás veszélyeire és az illegális drogkereskedelem elleni harc fontosságára. Az ENSZ Kábítószer- és Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal (UNODC) által megfogalmazott, 2020-as Kábítószer-ellenes Világnap témája: “Pontosabb ismeretek a megfelelőbb gondozásért”. Célja a kábítószerrel kapcsolatos világprobléma pontosabb megértése és a fokozottabb nemzetközi együttműködés előmozdítása a kábítószer-fogyasztás az egészségre, a kormányzásra és a biztonságra kifejtett, negatív hatások leküzdése. A legutóbbi nemzetközi felmérések adatai szerint…

Read More

A járvány miatt egyre többen foglalkoznak drogkereskedelemmel és nőtt a kábítószer fogyasztók száma is

kannabisz

Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatalának csütörtökön közzétett jelentése szerint a koronavírus-járvány miatt a világban egyre többen foglalkoznak drogkereskedelemmel, és nőtt a kábítószer fogyasztók száma is. A tanulmányban olvasható, hogy a növekvő munkanélküliség és a munkapiac szűkülő lehetőségei következtében a legszegényebbek egyre kiszolgáltatottabbá válnak a kábítószer kereskedőkkel szemben. A szegénység, az oktatás hiánya és a társadalmi kirekesztés továbbra is azok a fő tényezők, amelyek növelik a kábítószer fogyasztás kockázatát – hangsúlyozta Ghada Waly a hivatal igazgatója. A jelentés felhívja a figyelmet arra, hogy habár a járvány megszakította a hagyományos beszállítási láncokat,…

Read More

Borrell: új uniós művelet indul a líbiai fegyverembargó ellenőrzésére

Josep Borell

Új uniós művelet indul a háború sújtotta Líbiát érintő fegyverembargó hatékony ellenőrzésére az Európai Unió tagállamainak jóváhagyásával április elsejével, Irini néven – jelentette be Josep Borrell, az Európai Unió (EU) külügyi- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben. A főképviselő sajtóértekezletén elmondta, az új művelet megbízatása egyelőre 2021. március 31-ig tart. Műveleti parancsnoksága és székhelye Rómában lesz. Az embercsempész-hálózatok felszámolása érdekében létrehozott Sophia uniós művelet mandátuma az új művelet megkezdésével megszűnik. Az Európai Unió a Földközi-tengeren tevékenykedő katonai művelet indításával hozzájárul egyrészt az arra irányuló uniós törekvésekhez, hogy Líbiában helyreálljon a stabilitás és a…

Read More