Száz éve ismertük el az Észt Köztársaságot

Eva-Maria Liimets észt külügyminiszter és Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter

Épp száz éve ismerte el Magyarország Észtországot, megalapozva a hivatalos diplomáciai kapcsolatot. Határozott, európai szintű választ kell adni a digitális térben jelentkező új fenyegetésekre, meg kell védeni az állampolgárokat a kiberbűnözéssel és a szélsőséges ideológiák terjedésével szemben – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Észtországban. A tárcavezető arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány miatt az emberek életének egy jelentős része átkerült a digitális térbe, ezért egyre többen vannak kitéve az interneten jelentkező veszélyeknek, a bűnözők, a szélsőséges szervezetek olyanokat is elérnek, akiket korábban nem. Hangsúlyozta: a NATO tallinni kibervédelmi…

Read More

Az amerikai alelnök Észtországban tárgyal rakétaelhárító rendszerek telepitéséről

Mike Pence amerikai alelnök vasárnap Észtországba érkezett, ahol megkezdte tárgyalásait, várhatóan amerikai rakétaelhárító rendszerek ottani telepítéséről is. Pence Tallinnból Georgiába, majd Montenegróba utazik. Tavaly december óta megszaporodtak az amerikai politikusok látogatásai észt földön. Decemberben John McCain arizonai republikánus szenátor vezette küldöttség tárgyalt Tallinnban, majd áprilisban Paul Ryan republikánus házelnök tett látogatást a balti államban, és júniusban a szintén republikánus Lamar Alexander tennessee-i szenátor járt Észtországban. Miért ez a nagy érdeklődés Észtország iránt, amely még az északkeleti Maine szövetségi államnál is kisebb, nagyjából fele akkora területű? – tette fel a kérdést…

Read More

Észt miniszterelnök: az elrettentést fenn kell tartani

Az észt miniszterelnök szerint Oroszország ugyan nem jelent közvetlen katonai fenyegetést egyetlen NATO-tagországra nézve sem, nagyon jó azonban, hogy a NATO elrettentő kapacitást tart a térségben annak érdekében, hogy ez “százszázalékos biztonsággal így is maradjon”. Taavi Roivas, akit pénteken Londonban fogadott David Cameron brit miniszterelnök, a találkozó után a Sky News brit hírtelevíziónak hazája és Moszkva viszonyáról azt mondta: nagyon nehéz baráti kapcsolatokat ápolni egy olyan országgal, amely két másik európai országban is inváziót hajtott végre. Az ukrajnai válság közismert, de nem szabad elfelejteni, hogy Oroszország 2008 óta Grúzia egyharmadát…

Read More

Putyin egy balti állam megtámadására készül?

Vlagyimir Putyin orosz elnök “hibrid hadviselést” alkalmazva támadást indíthat egy balti állam ellen, hogy próbára tegye az észak-atlanti szövetség mobilizációs képességeit – állította pénteken Anders Fogh Rasmussen, az előző NATO-főtitkár a The Telegraph című brit lapnak adott interjújában. Rasmussen úgy látja, az orosz elnöknek veszélyes ambíciói vannak, amelyek túlmutatnak Ukrajnán. Szerinte “ez nem Ukrajnáról szól. Putyin vissza akarja állítani Oroszország korábbi, nagyhatalmi pozícióját”. A kelet-ukrajnai válsággal tavaly szeptemberi leköszönéséig a NATO főtitkáraként foglalkozó Rasmussen úgy vélte, az orosz elnöknek a közvetlen célja inkább egyfajta befagyott konfliktus létrehozása a Donyeck-medencében, semmint…

Read More