Elévülhetetlenné válik Romániában a szexuális erőszak, gyermekkereskedelem és kényszervallatás

Alina Gorghiu szenátor

Egyhangúlag elfogadta a bukaresti képviselőház a büntető törvénykönyv módosítását, amely az elévülhetetlen bűncselekmények közé sorolja a szexuális erőszakot, a kerítés bűncselekményét, az emberkereskedelmet, a gyermekkereskedelmet, a rabszolgatartást és a kényszervallatást. A kihirdetésre váró jogszabály súlyosbította a gyermekpornográfia büntetését és hat hónaptól két évig terjedő börtönbüntetést vezet be azok ellen is, akik nem tesznek azonnal feljelentést a tudomásukra jutott, kiskorúak elleni szexuális bűncselekményekről, gyermekkereskedelemről vagy a gyerekek rabszolgaságra kényszerítéséről. A törvénymódosítás indoklása szerint a kiskorúak elleni szexuális erőszak, a gyermekkereskedelem és a tervezetben szereplő többi bűncselekmény esetében a tettesek felelősségre vonását…

Read More

Tüzet nyitott társaira egy tanuló az orosz Távol-Keleten

Tüzet nyitott csoporttársaira egy orosz szakközépiskolás csütörtökön a kínai határ mellett fekvő Blagovescsenszk városában, egy tanulót megölt, másik hármat megsebesített, majd végzett önmagával – jelentették az orosz hírügynökségek. Az épületbe a lövések hangjára behatoló rendőrök megsebesítették, majd egy előadóterembe szorították a 19 éves, negyedéves támadót. Ott a tanuló maga ellen fordította az Izs-81-es típusú vadászkarabélyát. A fegyvert egyébként törvényesen birtokolta. A halálos áldozat ugyancsak 19 éves volt. A 17 és 20 év közötti sebesülteket meg kellett műteni. Kettejük állapota súlyos, egyiküket az intenzív osztályon ápolják. Az előzetes feltételezés szerint az incidens…

Read More

Melania Trump for president: a first lady felszólalt a gyerekeket szüleiktől elválasztó gyakorlat ellen

Melania Trump, az amerikai elnök felesége vasárnap este felemelte hangját az ellen a gyakorlat ellen, hogy az illegális bevándorlók gyermekeit a határon elválasztják szüleiktől. Az amerikai first lady ritkán nyilvánul meg politikai kérdésekben, ezért nagy feltűnést keltett, hogy vasárnap a kora esti órákban szóvivője, Stephanie Grisham nyilatkozatot tett közzé. Grisham ebben leszögezi: “Mrs. Trump gyűlöli azt látni, hogy gyermekeket szakítanak el a családjaiktól, és reméli, hogy a két oldal (a politikai palettán) végre összefog egy sikeres bevándorlási reform érdekében.” Melania Trump álláspontját Stephanie Grisham a CNN hírtelevíziónak adott interjújában is ismertette.…

Read More

Ombudsman: nem védik eléggé a gyermekeket a táboroztatás jogszabályai

Az ombudsman szerint a jogszabályok nem garantálják megfelelően a gyermekek védelmét és biztonságát a magántáborokban. Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala a közleményében azt írta, Székely László panaszbeadvány nyomán megvizsgálta egy tábori sérülés körülményeit, és az egyedi ügyön túlmutató megállapításokat is tett. Az ombudsman az emberi erőforrásokért, valamint a fogyasztóvédelemért felelős miniszterhez fordult. A biztos vizsgálatát egy édesanya kérte, akinek a gyermeke tavaly egy nyári táborban a védőfelszerelés nélküli trambulin használata közben a fedetlen rugók közé csúszott, és súlyos lábsérülést szenvedett, hosszú kórházi ellátásra szorult. A helyszínen nem volt egészségügyi felszerelés,…

Read More

Feketelista készülhet a gyermekek ellen bűncselekményt elkövetőkről

Nyilvántartás készülhet azokról, akik korábban bármilyen, kiskorúakkal szembeni bűncselekményt követtek el, ez be is épülne a gyermekvédelmi törvény tavaszi módosításába – írja az MTI egy napilap cikkére hivatkozva. A napilap cikke szerint a cél az, hogy ezek az emberek soha többé ne kerülhessenek a gyermekek közelébe, az erről szóló módosító javaslat pedig tavasszal kerülhet az Országgyűlés elé. Az áldozatvédelem része a gyermekvédelmi rendszernek. A jövőbeni célunk nagyobb hangsúlyt fektetni a megelőzésre, ezért azt szeretnénk elérni, hogy olyan személy, aki bántalmazó volt korábban, ne is dolgozhasson a gyermekvédelemben – fogalmazott a lapnak…

Read More

Tavaly több mint harmincezren vettek részt a Safer Internet Programban

gyermekpornográfia

Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SÍP) hazai konzorciuma összesítette a 2015-ös tevékenységét. A korábbi évekhez hasonlóan a konzorcium tavaly is kötetlen, játékos, interaktív formában hívta fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a program itthoni koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatói az internet biztonságos használatának tudatosításával foglalkoznak. 2015-ben 170 alkalommal 763 tanórát tartottak, összesen 20 006 felhasználónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 17 069 fő – mellett 1136 szülőt és 1801 tanárt is sikerült elérniük, akik…

Read More

Csecsemőkereskedőt végeztek ki Kínában

Kivégezték azt a kínai férfit, akit 22 újszülött adásvételéért tartottak felelősnek, miután a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta az ügyében korábban másodfokon hozott halálos ítéletet – jelentette a kínai állami média. A kivégzést a közép-kínai Honan tartomány székvárosában, Csengcsouban hajtották végre, de annak pontos időpontját nem közölték. A 22 csecsemő szüleit a hatóságok egyelőre nem találják. A 69 éves Tan Jung-cse 2008 és 2013 között két bűntársával vásárolta fel a gyerekeket a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, majd szülőföldjén, Honanban értékesítette őket. A bírósági közleményből kiderült, a fiúkért 30 ezer jüant (1 millió 300…

Read More