Kevesebb a hamis papírpénz Csehországban

Visszaesett a hamisított papírpénzek száma Csehországban az idei első fél évben. A cseh jegybank keddi közlése szerint az első fél évben 743 hamisított papírpénzt – korona, euró, dollár – fedeztek fel a pénzintézetek, ami 37 százalékkal kevesebb, mint 2018 első hat hónapjában, amikor összesen 1182 hamis bankót találtak. A legtöbb hamisítvány a koronában volt, összesen 422 darab. A tavalyi első fél évben ez a szám 669 volt. A hamisított eurók száma 388-ról 244-re esett vissza, míg a dolláré 87-ről 32-re csökkent. Tavaly összesen 2111 hamisított pénzt fedeztek fel Csehországban, ami…

Read More

Mintegy negyvenötmillió forint értékben foglalt le hamis parfümöket a NAV

NAV ellenőrzés

Mindegy negyvenötmillió forint értékben hamis parfümöket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy szlovák teherautó ellenőrzésekor Budapesten. A NAV a közleményében azt írta: a sofőr – elmondása és a fuvarlevél szerint – 2640 pár papucsot szállított Belgiumba, a NAV munkatársai a jármű szállítmányának átvizsgálásakor azonban a raktérben különféle márkájú parfümöket találtak. A tételes vizsgálatok és az előzetes szaktanácsadói vélemény alapján kiderült, hogy mind a 2640 parfüm hamisítvány. A pénzügyőrök a mintegy 45 millió forint értékű hamis parfümöt lefoglalták és az iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt eljárást kezdeményeztek.

Read More

Bukta: 198 migránsnak hamisított okmányokat egy pesterzsébeti ügyintéző

Vádat emelt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség egy okmányirodai ügyintéző ellen, aki mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós polgároknak 2015 júniusa és 2016 decembere között – közölte a fővárosi főügyész. Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 31 éves nő a Fővárosi Kormányhivatal XX. Kerületi Hivatalának kormányablakánál dolgozott, ahol személyazonosító igazolványokat és az útleveleket adott ki, valamint a személyazonosság ellenőrzésére egy úgynevezett Képnézegető alkalmazást kellett használnia, ha a kérelmező honosítási okiratot mutatott be. Az ügyintézővel kapcsolatba lépett egy – a nyomozás során…

Read More

Lezárult a nyomozás a hamis bérletek gyártó és áruló férfiak ügyében

Lezárult a nyomozás annak a négy férfinak az ügyében, akik kilopták az egyik fővárosi jegyautomatából a hőpapírszalagot, és abból készített hamis bérleteket, illetve jegyeket árusítottak – közölte a rendőrség. A nyomozás adat szerint a 37 éves, budapesti F. Attila két társával együtt hőpapírszalagokat lopott, majd megbízta a szintén 37 éves, fegyverneki Cs. Norbertet, hogy azokból hamis bérleteket készítsen. A hamis jegyeket, bérleteket 26 embernek adták el – írták. A tájékoztatás szerint a rendőrök F. Attilát és Cs. Norbertet 2016 októberében a IV. kerületben elfogták; a budapesti férfinél akkor több mint…

Read More

Hamis játékokat találtak a pénzügyőrök a repülőtéren

NAV

Több mint 1,5 tonna hamis játékfigurát, hamis Samsung emblémát és matricát, valamint hamis Mercedes felnit foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a pénzügyőrök – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A közlemény szerint összesen 12 480 L.O.L. Surprise védjeggyel ellátott gyermekjátékot, hat Mercedes védjeggyel ellátott felnit, 290 Avengers védjeggyel ellátott játékfigurát, valamint 10 150 Samsung matricát és 9800 Samsung emblémát találtak. A Kínából feladott küldemények címzettje egy ukrajnai lakcímmel rendelkező személy volt – tették hozzá. A NAV pénzügyőrei elrendelték a küldemények megsemmisítését, melyhez a jogtulajdonos és a…

Read More

Vádat emeltek egy fogyasztásmérőket visszatekerő villanyszerelő ellen

Vádat emelt a Ceglédi Járási Ügyészség tizenegy ember, köztük egy villanyszerelő ellen, aki visszatekerte a villanyórákat és hamisított plombákat rögzített több Pest megyei városban – közölte a Pest megyei főügyész. Szabó Ferenc a közleményben azt írta, az üllői férfi korábbi munkahelyein többször levette a villanyórákról az Országos Mérésügyi Hivatal hitelesítésre szolgáló pecsétjeit, a plombákat, és azokat megtartotta. Később egy szerszámkészítő ismerősét megkérte, hogy a megszerzett plombák mintájára gyártson olyan plombanyomó fejeket, amelyekkel hamis plombákat lehet készíteni. 2015 októbere és 2016 decembere között azokon a helyeken, ahova villanyszerelés miatt hívták, felajánlotta,…

Read More

Ez a baj! Nagy mennyiségben hamisítják az óvszereket

Több mint nyolcezer csomag védett márkajelzéssel ellátott hamis óvszert foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – közölte az adóhatóság. A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai egy benzinkúton hamis márkajelzésű óvszereket találtak, majd ellenőrzést tartottak a beszállító cégnél is. A logisztikai raktárban több mint 2500 védett márkajelzéssel ellátott, a termék hazai képviselője szerint jó minőségű, de hamis gumióvszereket találtak – írták a közleményben. Az ott szerzett információk alapján még aznap ellenőriztek a pénzügyőrök egy másik raktárt is, ahol a fellelt mennyiségnek csaknem a kétszerese, ötezer hamis óvszer került…

Read More

NAV: másfél tonna hamis terméket foglaltak le Ferihegyen

cigaretta

Mintegy másfél tonna hamis terméket, dohánycsomagoló tasakot és belga adójegyet rejtő küldeményt foglaltak le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel. A közlemény szerint a pénzügyőrök lefoglaltak egy Hongkongból érkező 538 csomagból álló küldeményt, amelyben összesen 55 ezer dohánycsomagoló tasakot, valamint több 99 ezer belga adójegyet találtak. A csomagok címzettje egy magyarországi cég volt. A dohánycsomagoló termékeken kívül a pénzügyőrök 41 csomagban ötezernél több hamis DVD-t és sok száz mobiltelefon tartozékot is találtak, melyekről a szakértő megállapította, hogy hamisak. A NAV…

Read More

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat

A magyarok kétharmada szigorúbban büntetné a hamisítókat, az emberek egyre jobban átlátják a hamis termékek veszélyeit – mondta Németh Mónika, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület titkára. Hozzátette: a szervezet kutatása szerint a megkérdezettek 84 százaléka nem vásárolna hamis terméket, de 13-18 százalékuk még elcsábul. A hamis termékek vásárlásának körülményeivel és motivációival kapcsolatban általánosságban az is kiderült, hogy a válaszadók közel kétharmadának döntésében az játszotta a döntő szerepet, hogy a hamis árucikk olcsó volt. A felmérés arra is rámutatott, hogy leginkább a férfiak, illetve a Budapesten élők vásároltak nagyobb arányban hamis…

Read More