Stoltenberg: nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójáról

Jens Stoltenberg

Nem született végleges döntés a NATO afganisztáni missziójának sorsáról, a helyzetet tovább elemzik, de addig is a helyszínen maradnak a szövetséges erők az afgán hadsereg támogatására. A katonai szervezet ugyanakkor az iraki misszió kibővítése mellett foglalt állást – közölte a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a tagországok védelmi minisztereinek kétnapos online tanácskozását követően hangsúlyozta, a NATO támogatja az évek óta tartó erőszak és szenvedés felszámolásának, a hosszan tartó béke megteremtésének lehetőségét hordozó békefolyamatot. Kiemelte: a tárgyalások eredménye törékeny, az előrehaladás lassú, ezért minden félnek további késedelem nélkül meg kell ragadnia a…

Read More

Törökország kiterjeszti műveleteit a Kurdisztáni Munkáspárt ellen

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Törökország kiterjeszti katonai műveleteit az észak-iraki hegyekben megbúvó Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet fegyveresei ellen – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden az északkelet-törökországi Trabzon városában azután, hogy a PKK milicistái a közelmúltban megöltek 13, foglyul ejtett török állampolgárt az észak-iraki Gara térség egyik barlangrendszerében. Erdogan a török kormánypárt tartományi kongresszusán felszólalva közölte: azon régiók felé szélesítik ki a beavatkozási területet, ahol fokozottabb a Törökországot fenyegető terrorveszély. A török légierő és a szárazföldi erők egységei múlt szerdán indítottak műveletet a PKK ellen Gara térségben, amely 35-40 kilométerrel húzódik a…

Read More

A NATO nagy valószínűséggel örökké Afganisztánban marad

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára

A táliboknak be kell tartaniuk a tűzszünetről szóló megállapodásokban foglaltakat, ugyanis a NATO mindaddig Afganisztánban marad, amíg az erőszak meg nem szűnik – jelentette ki a katonai szervezet főtitkára. Jens Stoltenberg a NATO védelmi minisztereinek szerdán kezdődő kétnapos online tanácskozását megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elengedhetetlennek nevezte az erőszak mérséklődését Afganisztánban, és közölte, csakis a helyzet normalizálódása esetén történhet meg a misszióban részt vevő csapatok kivonása az országból. Hangsúlyozta: egyetlen résztvevő ország sem akar a kelleténél tovább maradni Afganisztánban, azonban a szövetségesek nem távoznak, mielőtt arra az idő elérkezett volna. “Célunk egyértelmű: nem…

Read More

Lavrov: Moszkva kész kielégíteni Bagdad minden haditechnikai igényét

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Oroszország kész kielégíteni Irak minden haditechnikai igényét az orosz hadiipar termékeiből – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, amikor fogadta iraki hivatali partnerét, Fuad Huszeint. Lavrov bejelentette, hogy a közeljövőben az orosz fővárosba várják Dzsuma Inad iraki védelmi minisztert, akivel részletesen megvitatják majd a haditechnikai együttműködés részleteit. Mint mondta, Oroszország hagyományosan nagyon fontos szerepet játszik Irak védelmi képességének biztosításában, a hadsereg és a biztonsági erők felszerelésében, amit a még megmaradt terrorfenyegetés körülményei között is folytat. Az orosz diplomácia vezetője azt is elmondta, hogy a vezető orosz olajvállalatok, a Lukojl, a…

Read More

Trump: már kevés amerikai katona tartózkodik Irakban, de segítenek az ország védelmében

Trump

Már kevés amerikai katona tartózkodik Irakban, de segítenek az ország védelmében, ha Irán bármit is elkövetne – jelentette ki Donald Trump, Musztafa al-Kádimi iraki kormányfővel folytatott tárgyalásai előtt. Az iraki kormányfő elsősorban védelmi és gazdasági kérdésekről tárgyalt az amerikai elnökkel. A sajtóbeszélgetésen Trump kiemelte, hogy kormányzata jelentős mértékben csökkentette az Irakban állomásozó amerikai katonák számát. Leszögezte: “már alig várjuk, hogy ne kelljen többé jelen lennünk” Irakban. Al-Kádimi azt hangsúlyozta, hogy országa készen áll az amerikai beruházások és vállalkozások fogadására. Trump megjegyezte: amerikai vállalatok már részt vesznek az iraki olajiparban tervezett több…

Read More

Nincs jobb dolguk: az amerikai ügyészség a washingtoni Bibliamúzeum Gilgames-táblájának eredetét vizsgálja

Vizsgálatot indított a washingtoni Bibliamúzeum gyűjteményébe került Gilgames-tábla eredetének kiderítésére az amerikai ügyészség – számolt be róla a BBC News. A ritka, ékírásos táblát a Hobby Lobby vállalat vásárolta meg a múzeumnak, amelynek társalapítója a vállalat elnöke. A 3500 éves műkincs a mai Irak területéről származik, és a legrégebbi irodalmi emlék, a Gilgames-eposz részletét őrzi. A New York-i keleti kerületi ügyészség szerint az árverési ház, amelytől a Hobby Lobby a műkincset 2014-ben 1,67 millió dollárért (531 millió forintért) megvásárolta, hogy kiállítsa a Bibliamúzeumban, szándékosan elhallgatta a tábla eredetével kapcsolatos fontos információkat. Az…

Read More

Pentagon: az amerikai hadsereg Irán támogatását élvező iraki milícia állásaira mért csapásokat

Mark Esper amerikai védelmi miniszter

Az amerikai hadsereg Irán támogatását élvező öt iraki milícia állásaira mért csapásokat – jelentette be csütörtök este az amerikai védelmi minisztérium. A tárca közlése szerint az amerikai hadsereg a milíciák fegyverraktárait bombázta. Mint a Pentagon közleménye fogalmazott: “az Egyesült Államok védelmi jellegű, célzott csapásmérést hajtott végre a Kataib Hezbollah állásai ellen több helyütt Irakban”. A Kataib Hezbollah egy iraki síita félkatonai csoport, amelyet Teherán támogat, s az az Abu Mahdi al-Muhandisz alapította, aki január elején vesztette életét abban az amerikai dróntámadásban, amelyet az iráni Forradalmi Gárda különleges egységének parancsnoka, Kászim…

Read More

Trump felhatalmazást adott az iraki rakétatámadásokra adandó válaszlépésekre

Donald Trump

Donald Trump felhatalmazást adott az előző napi iraki rakétatámadásokra adandó esetleges válaszlépésekre – közölte Mark Esper amerikai védelmi miniszter. A tárcavezető elmondta, hogy egyeztetett Trumppal, aki felhatalmazást adott arra, hogy “ha erre kerülne sor, megtegyük a szükséges lépéseket”. A védelmi miniszter nem kívánt válaszolni a konkrét intézkedéseket firtató kérdésekre. “Nem fogom megtáviratozni az Egyesült Államok válaszlépéseit” – fogalmazott. Arra a kérdésre pedig, hogy elrendelhetnek-e válaszcsapást iráni célpontok ellen, azt felelte: “minden megoldás terítéken van, de arra a csoportra vagy csoportokra összpontosítunk, amely vagy amelyek szerintünk Irakban elkövették a rakétatámadást”. Szerdán…

Read More

Mára kiderült: 109 amerikai katona szenvedett könnyebb agysérülést Irakban

Trump

Százkilenc amerikai katona szenvedett könnyebb agysérülést a januári iráni támadásban Irakban – jelentette be hétfőn kiadott közleményében a Pentagon (amerikai védelmi minisztérium). A sérültek közül 76 katona már vissza is tért a szolgálatba. Az iráni Forradalmi Gárda elitalakulata 2020. január 8-án hajtott végre rakétatámadást két olyan iraki katonai támaszpont ellen, ahol amerikai katonák is tartózkodtak. Ez megtorlás volt Kászim Szulejmáni tábornok haláláláért. A Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokát dróntámadással likvidálták az amerikaiak. Washingtoni illetékesek akkor azt állították, hogy amerikai katonák nem sebesültek meg, és hasonlóképpen nyilatkozott Donald Trump is,…

Read More