Navalnij: enyhülnek az orosz ellenzék vezérének mérgezéses tünetei

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus (jobbra, sapka nélkül)

Stabil állapotban van Alekszej Navalnij, és mérgezéses tünetei enyhülnek – közölték pénteken Berlinben az orosz ellenzék vezérének gyógykezelését végző orvosok. A Charité egyetemi klinika közleménye szerint a kezelőorvosok megállapították, hogy enyhülőben van az Navalnij szervezetében a kolinészteráz nevű enzim hatásának gátlásával előidézett úgynevezett kolinerg válság. A beteg nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják. Mesterséges kómában tartják és mesterségesen lélegeztetik. Továbbra sem lehet kizárni, hogy a “súlyos mérgezés” maradandó hatásokkal jár – áll a közleményben. Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója.…

Read More

Újabb ukrán katona esett el a kelet-ukrajnai fronton

Az elmúlt napban ismét meghalt egy ukrán katona, további öt pedig megsebesült a Moszkva által támogatott szakadárok támadásai következtében – jelentette a kijevi hadműveleti parancsnokság. Szokásos reggeli sajtóközleményében a hadműveleti parancsnokság azt írta, hogy az elmúlt 24 órában az “orosz megszálló és terrorista” csapatok összesen 44-szer nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira, s ebből nyolc esetben a minszki megállapodások által tiltott nehézfegyverekkel. A támadások a frontvonal teljes hosszára kiterjedtek. Továbbra is a Donyeck melletti Avgyijivka településnél a legsúlyosabb a helyzet, a települést kedd este aknavetőkkel lőtték a szakadárok – számolt…

Read More

A Kreml a Krímért cserében lemondana a Donyeck-medencéről

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője

A Kreml támogatja, hogy Petro Porosenko ukrán elnök “hazavigye” a Donyeck-medencét, ha ebben humanitárius célok vezérlik, mint ahogyan a kegyelmet kapott Nagyija Szavcsenko katonanőt vitte haza, de nem fogadja el az Oroszországhoz tartozó Krím félszigetre vonatkozó területi igényt. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő csütörtökön Moszkvában reagált így Porosenko előző napi kijelentésére, amit akkor tett, amikor kijevi hivatalában fogadta a Rosztov-na-Donuból a saját különgépén hazaszállíttatott Szavcsenkót. “Ahogy Kijev hazahozta Nagyija Szavcsenkót Oroszországból, úgy állítja vissza Ukrajna szuverenitását a Krím félsziget és a Donyeck-medence fölött” – hangoztatta Porosenko. Vlagyimir Putyin orosz elnök…

Read More

Nyemcov-gyilkosság: vadabbnál-vadabb találgatások

A legvadabb találgatások keltek szárnyra Borisz Nyemcov, az egyik legkövetkezetesebb orosz elenzéki meggyilkolásával kapcsolatban. Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése, más források szerint féltékenységi dráma állhat a kivégzésszerű gyilkosság hátterében. Putyin szerint bérgyilkosságra utal Nyemcov megölése, és arra utasította az orosz nyomozó bizottság, a belügyminisztérium és a szövetségi biztonsági szolgálat (FSZB) vezetőit, hogy hozzanak létre külön nyomozócsoportot Nyemcov meggyilkolásának felderítésére, és személyesen irányítsák a nyomozati eljárást. Az orosz elnök leszögezte, hogy Nyemcov megölése “minden jellemzőjében bérgyilkosság és kizárólag provokatív jellegű volt”. Az orosz elnök mély részvétét fejezte ki…

Read More

Putyin egy balti állam megtámadására készül?

Vlagyimir Putyin orosz elnök “hibrid hadviselést” alkalmazva támadást indíthat egy balti állam ellen, hogy próbára tegye az észak-atlanti szövetség mobilizációs képességeit – állította pénteken Anders Fogh Rasmussen, az előző NATO-főtitkár a The Telegraph című brit lapnak adott interjújában. Rasmussen úgy látja, az orosz elnöknek veszélyes ambíciói vannak, amelyek túlmutatnak Ukrajnán. Szerinte “ez nem Ukrajnáról szól. Putyin vissza akarja állítani Oroszország korábbi, nagyhatalmi pozícióját”. A kelet-ukrajnai válsággal tavaly szeptemberi leköszönéséig a NATO főtitkáraként foglalkozó Rasmussen úgy vélte, az orosz elnöknek a közvetlen célja inkább egyfajta befagyott konfliktus létrehozása a Donyeck-medencében, semmint…

Read More