Putyin szerint az 1930-as évekre emlékeztet a nemzetközi helyzet

Vlagyimir Putyin 2036-ig, 84 éves koráig elnök maradhat

A nemzetközi helyzet az 1930-as évekre emlékeztet, a Covid-19-világjárvány pedig csak kiélezte a korábban már meglévő problémákat – jelentette ki Vlagyimir Putyin a davosi Világgazdasági Fórumhoz intézett videoüzenetében. “Természetesen jelenleg olyan +forró+ konfliktus (mint amilyen a második világháború volt), remélem, hogy nem lehetséges. Nagyon remélem. A civilizáció végét jelentené” – mondta Putyin. “De a helyzet előre nem látható, és irányíthatatlan módon alakulhat. Természetesen akkor, ha semmit sem teszünk, hogy ez ne történjen meg”- tette hozzá. Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország és Európa lényegében véve ugyanaz a civilizáció. Közösek bennük alapvető…

Read More

Oroszországban rekordot döntött a tüntetéseken őrizetbe vettek száma

tüntetés

Több mint ötezer embert vettek őrizetbe a hatóságok Oroszországban az Alekszej Navalnij letartóztatott ellenzéki politikus támogatására megtartott, a hatóságok által nem engedélyezett tüntetéseken. Az OVD-Info jogvédő csoport szerint legkevesebb 5021 embert vettek őrizetbe többtucatnyi városban, szemben a múlt heti 4027-tel. Ellenzéki sajtóforrások szerint ez abszolút rekord, és a vasárnapi volt a Putyin-korszak legerőteljesebb tiltakozó akciója. Moszkvában 1608, Szentpéterváron 1122, Kraszojarszkban 194, Nyizsnyij Novgorodban 182, Tverben 124, Vlagyivosztokban 122, Novoszibirszkben pedig 103 embert vett őrizetbe a rendőrség. Az ellenzéki médiában és a világhálón megjelent beszámolók szerint a tüntetők egyebek között Navalnij…

Read More

William Burns lehet a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója

William Burns

William Burns korábbi oroszországi nagykövetet jelöli a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának Joe Biden demokrata párti megválasztott amerikai elnök. Burns, aki jelenleg a Carnegie Alapítvány a Nemzetközi Békért nevű szervezet elnöke, korábban harminchárom évet töltött el az Egyesült Államok külügyi szolgálatában. Barack Obama – szintén demokrata párti korábbi elnök – kormányában helyettes államtitkárként is dolgozott, ezt megelőzően pedig az Egyesült Államok oroszországi és jordániai nagykövete is volt. “Bill Burns több évtizedes gyakorlattal rendelkező nemzetbiztonsági szakértő, aki jól átlátja azokat a globális fenyegetéseket és kihívásokat, amelyekkel országunknak szembe kell néznie” –…

Read More

A kémkedésért elítélt amerikai Jonathan Pollard elhagyhatja az Egyesült Államokat

Jonathan Pollard

Az Izrael javára történt kémkedésért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt és ebből harminc évet letöltő amerikai Jonathan Pollard elhagyhatja az Egyesült Államokat – jelentette be az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium. Pollard az amerikai haditengerészet hírszerzési elemzője volt, amikor 1985-ben letartóztatták kémkedésért. A férfi elismerte bűnösségét, és 1987-ben ítélték el. Miután harminc esztendőt letöltött a büntetéséből, 2015-ben feltételesen szabadlábra helyezték, de elektronikus nyomkövetőt kellett viselnie a lábán, este nem hagyhatta el az otthonát és öt évig nem hagyhatta el az Egyesült Államok területét. A próbaidő leteltével a feltételesen szabadlábra helyezett elítéltekkel foglalkozó…

Read More

Az amerikai kormány jóváhagyta F-35-ös vadászbombázók eladását az Egyesült Arab Emírségeknek

Az amerikai kormány jóváhagyta F-35-ös vadászbombázók eladását az Egyesült Arab Emírségeknek – jelentette be kedden kiadott közleményében Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. Az amerikai diplomácia vezetője közölte: ötven utolsó generációs F-35-ös lopakodó vadászbombázó eladásáról döntöttek 23,37 milliárd dollár értékben. Közleményében Pompeo leszögezte: utasítására a külügyminisztérium hivatalosan is értesítette a kongresszust a fegyvereladásról. Az Egyesült Államokban törvényhozási felhatalmazás szükséges a kormányzat bármilyen fegyvereladásához. Az Emírségek Bahreinnel együtt augusztusban kötött – amerikai közvetítéssel – békemegállapodást Izraellel, és Donald Trump ezt követően jelezte egy sajtókonferencián, hogy az Öböl-menti, hét kis monarchiából álló szövetség érdeklődött…

Read More

Minden lében kanál: Erdogan szerint Örményországnak el kell hagynia a korábban Azerbajdzsánhoz csatolt területeket

Recep Tayyip Erdogan török elnök

Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn arra szólította fel Örményországot, hogy azonnal hagyja el a “megszállt azeri területeket”, a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régiót, ahol vasárnap óta nehézfegyverek bevetésével folynak a harcok az azeri és az örmény erők között. Erdogan egy isztambuli konferencián felszólalva úgy vélte, hogy Jereván ezen lépésével a térség újból békére találna. A török államfő közölte: országa “továbbra is minden lehetőségével és teljes szívével kiáll a baráti és testvéri Azerbajdzsán mellett”. Majd aláhúzta, hogy immár eljött az ideje véget vetni annak a válságnak, amely Hegyi-Karabah örmény megszállásával kezdődött. Röviddel…

Read More

Hegyi-Karabah: Washington az ellenségeskedések azonnali beszüntetésére szólított fel

Stephen Biegun, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese

Az ellenségeskedések azonnali beszüntetésére szólította fel Stephen Biegun, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese a Hegyi-Karabahban kitört összecsapásokban érintett mindkét felet, Azerbajdzsánt és Örményországot. Vasárnap délután közzétett közleményében Biegun hangsúlyozta: mindkét félnek a közvetlen kommunikáció minden eszközét igénybe kell vennie a helyzet további romlásának megakadályozása végett. Biegun leszögezte: el kell kerülni minden olyan “szükségtelen szóhasználatot és cselekedetet”, amely növelné a feszültséget a térségben. A vitatott hovatartozású Hegyi-Karabahban vasárnap robbantak ki összecsapások. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a Szovjetunió megszűnésekor, 1991-ben nyilvánította ki függetlenségét s ezzel az elszakadását Azerbajdzsántól. Azóta Örményország és Azerbajdzsán is…

Read More

Pompeo Európát bírálja

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter

Az európaiak “a kisujjukat sem mozdítják” az iráni fegyverkereskedelem megakadályozására – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában. Az amerikai diplomácia irányítója arra reagált, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának többségi álláspontja mellett a brit, a francia és a német külügyminiszter, valamint Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közleményben utasította el, hogy az Egyesült Államok visszaállítja az ENSZ-szankciókat Iránnal szemben. Az amerikai kormány szombaton jelentette be, hogy visszaállított minden ENSZ-szankciót Irán ellen. “Sok minden történne, ha nem állítottuk volna vissza az ENSZ Biztonsága…

Read More

Újabb kacskaringó: az USA páncélozott harci járműveket és radarrendszereket telepített Északkelet-Szíriába

Centcom

Az Egyesült Államok páncélozott harci járműveket, radarokat és katonákat vezényelt Szíria északkeleti részébe, és intenzívebbé teszi a harci repülőgépek járőrözését – jelentette be az amerikai erők Középső Parancsnoksága (Centcom). A térségben – ahol az Egyesült Államok immár csak korlátozott számú katonával van jelen – több olyan incidens történt az elmúlt időszakban, amelyben amerikai és orosz katonák kerültek konfliktusba egymással. Bill Urban, a Centcom szóvivője a közleményben nem tett említést ezekről, hanem csak általában az elmúlt időszak incidenseit említette, amelyek az amerikai álláspont szerint szükségessé tették a szóban forgó hadfelszerelés oda vezénylését.…

Read More