Sorozatbetörők ellen emeltek vádat Tolnában

Börtön (képünk illusztráció)

Országszerte több mint ötven házba tört be két társával egy dombóvári férfi, az ügyben lopás és bűnpártolás miatt hét ember ellen emeltek vádat – közölte a Tolna Megyei Főügyészség. A tényállás szerint a 2019-ben tízéves fegyházbüntetéséből kiszabaduló 52 éves férfi korábbi bűntársával és lányának élettársával együtt követte el a bűncselekményeket tavaly február és július között – írták. A három ember ötvenkét házba tört be Tolna, Baranya, Somogy, Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyében. Az épületekbe éjszaka a spájz, a mellékhelyiség, a fürdő, a szuterén nyitott ablakán lévő szúnyoghálót kiégetve, leszakítva vagy…

Read More

Régészeti leleteket talált, vádemelést javasolnak ellene

bűnjel

A kunszentmiklósi nyomozók lopás miatt javasolnak vádemelést egy szabadszállási férfi ellen, aki a gyanú szerint megtartotta magának a földben talált régészeti leleteket – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság. Kifejtették, az egyik múzeum képviselője 2019 szeptemberében tett feljelentést egy régészeti lelettel kapcsolatban, miután az egyik közösségi portálon rábukkantak egy nagyon jó állapotban lévő, több száz évesnek látszó szablya fényképére. A szakértők a fotó alapján a harci eszközt a honfoglalás korából származónak gondolták. A képet nyilvánosságra hozó férfi a közösségi oldalon azt állította, hogy a tárgyat egy fémkereső segítségével találta Szabadszállás határában, majd…

Read More

Betörés közben fogták el a tolvajokat

cigaretta

Több millió forint értékű csempészett dohánytermék eltulajdonítása közben fogtak el egy négyfős bandát kedd éjszaka egy nyíregyházi társasház pincéjében a szabolcsi rendőrök – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság. A rajtaütéskor a férfiak egy általuk feltört pincéből igyekeztek ellopni magyar adó- és zárjegy nélküli dohánytermékeket. A társaság tagjait – két nyíregyházi, egy tiszarádi és egy érpataki férfit – a Nyíregyházi Rendőrkapitányságon lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat. A pincében tárolt jövedéki termékeket – a mintegy 2856 doboz cigarettát, a 17,5 kilogramm mennyiségű vágott dohányt -, valamint a…

Read More

Éjjel rabolt, reggel lopott, rejtély napközben mivel foglalta el magát

Börtön (képünk illusztráció)

A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás, magánlaksértés és lopás miatt vádat emelt egy jánoshalmai férfival szemben, aki egy időskorú, egyedül élő asszonyt éjjel a saját házában rabolt ki. A vádirat szerint a férfi 2020. április 5-én éjjel lopási szándékkal bemászott egy jánoshalmai ingatlan udvarába, mivel tudta, hogy az ott lakó 78 éves asszony egyedül él. A ház bejárati ajtajának üvegét betörte, a résen keresztül a zárban lévő kulccsal kinyitotta az ajtót és bement. A szobában összetalálkozott a időskorú sértettel, akinek jobb kezét erősen megfogta, szorongatta és közben pénzt követelt tőle.…

Read More

Szabadlábon védekezhet a 38 millió forintot zsákmányoló széftolvaj

Széf

Vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki bűntársaival két kecskeméti céghez betörve több mint 38 millió forintot lopott el – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A férfi és ismeretlen bűntársai még 2018 szeptemberében, egy éjjel egy kecskeméti céghez törtek be. Letaposták a drótkerítést, a biztonsági kamerákat elfordították, majd az épületben egy vaslemez szekrény ajtaját felfeszítve elvittek egy 4,5 millió forintot tartalmazó borítékot, valamint egy üres széfet. Később, decemberben egy másik kecskeméti cég telephelyére is betörtek. Egyikük bement és kiadta társának a két falhoz rögzített széfet, amelyekben több…

Read More

Vonaton menekültek a tolvajpalánták, nem jutottak messze

Több százezer forintot lopott el egy üzlet kasszájából két fiatal, aki vonaton távozott Zalaegerszegről, de leszálláskor elfogták őket – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy zalaegerszegi üzlet eladója szombat délben tett bejelentést a rendőrségre, hogy két fiatal meglopta. Egy 16 éves lány a boltba betérve elterelte az eladó figyelmét, miközben 23 éves férfitársa ellopta a kasszában lévő több százezer forintot. A fiatalok rövid időn belül vonatra szálltak, hogy Keszthelyre utazzanak. A Balaton-parti állomáson már a keszthelyi rendőrök vártak rájuk, akik megtalálták a két fiatalnál az ellopott pénz jelentős részét. A…

Read More

Elfogták a seregélyesi kastély megrongálóit

Elfogták azokat a feltételezett elkövetőket, akik a seregélyesi Zichy-Hadik-kastély tetejéről több száz négyzetméternyi vörösréz burkolatot loptak el – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. A közlemény szerint a székesfehérvári rendőrkapitányság nyomozói két férfit lopás bűntett, további egy férfit és négy nőt orgazdaság vétség gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, valamint két férfi ellen elfogatóparancsot adtak ki. Emlékeztettek arra, hogy az ügyben április 27-én, feljelentés alapján rendeltek el nyomozást jelentős értékre elkövetett lopás gyanúja miatt. A nyomozók a helyszíni szemle, a környék kamerafelvételei, tanúkihallgatások alapján kiderítették azt is, hogy a megszerzett vörösréz elemek…

Read More

A szerencse forgandó: hazahozták a kaszinótolvajt

Spanyolországból hozták haza és lopás miatt eljárást indítottak V. Gyula ellen, aki a gyanú szerint 2013-ban egy V. kerületi kaszinóból nyolcvanmillió forintot lopott – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az 52 éves férfinak a játékterem alkalmazottjaként lehetősége volt bejutni a pénz tárolására szolgáló széfszobába, ahonnan a ruhájába rejtve vitte ki a pénzt, majd rosszullétet színlelt és távozott az épületből. Mivel feltételezhető volt, hogy külföldre szökött, a rendőrség nemzetközi elfogatóparancs kiadásáról is intézkedett. A férfi egy leoni kórházba bukott le, ahol az orvosi vizsgálat nyomán azonosították, majd elfogták és Budapestre szállították – írták…

Read More

Nyolc és fél év fegyház rablás miatt

Bíróság

A Salgótarjáni Járásbíróság első fokon nyolc és fél év fegyházbüntetésre és nyolc év közügyektől eltiltásra ítélt egy 23 éves férfit egy 93 éves sértett sérelmére elkövetett rablás bűntette és lopás vétsége miatt. A vádlott 2017. szeptember végén berúgta egy salgótarjáni lakás bejárati ajtaját, oda bement, kutatott, és eltulajdonított egy bankkártyát, negyvenezer forint készpénzt, valamint magával vitte a lakás bejárati ajtaja előtt lévő lábtörlőt is. A férfi néhány hónappal később, 2018. február 2-án délelőtt Salgótarjánban azért ment egy családi házhoz, hogy onnan értékeket tulajdonítson el. Kopogott a ház bejárati ajtaján, majd…

Read More