Krónika: Aradon lehet magyar katonatemető, Románia nem fogadta el a székelyföldi helyszíneket

Krónika erdélyi magyar napilap

Aradon hozzák létre a második világháborúban elesett magyar katonák temetőjét, miután Románia nem fogadta el, hogy a sírkert Székelyföldön legyen – írta a Krónika erdélyi magyar napilap. Amint a Krónika felidézte: korábban két magyar többségű Maros megyei településen, Jobbágytelkén és Mezőpanitban is mérlegelték a hősi temető létrehozásának a lehetőségét. Ezek helyett azonban a román fél Aradot javasolta. Az erdélyi magyar lapok múlt héten számoltak be arról, hogy a magyar Honvédelmi Minisztérium – Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Román Hősök Kultuszát Ápoló Hivatal (ONCE) és az aradi önkormányzat képviselői aradi kegyhely…

Read More

Magyar-lengyel katonai együttműködési megállapodást írtak alá

Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter és Benkő Tibor honvédelmi miniszter

Magyar-lengyel katonai együttműködési megállapodást írtak alá a két ország védelmi minisztériumának képviselői kedden Budapesten. Benkő Tibor honvédelmi miniszter hivatalos látogatáson fogadta Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi minisztert és delegációját. Közös sajtótájékoztatójukon Benkő kiemelte: a visegrádi négyek (V4: Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország) és azon belül is a lengyel-magyar kapcsolatok erősítése jó úton halad; a lengyel és magyar katonák kapcsolatának szorosabbra fűzésével, együttműködésük még hatékonyabb, eredményesebb lesz a jövőben. Blaszczak közölte: az együttműködési megállapodás 63 pontból áll, egyebek mellett közös kiképzések, gyakorlatok, történelmi, hagyományőrző feladatok szerepelnek benne. Benkő a 63 feladat közül a…

Read More

A Frontex reméli, hogy hamarosan folytathatja magyarországi munkáját

Frontex

Az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynöksége, a Frontex reméli, hogy hamarosan folytathatja a magyar határőrséggel közösen végzett határőrizeti feladatok ellátását – közölte a varsói székhelyű ügynökség szóvivője. Chris Borowski egyúttal megerősítette az arról szóló szerdai bejelentést, hogy a Frontex felfüggesztette műveleteit a magyar határszakaszon mindaddig, amíg Magyarország nem teljesíti maradéktalanul az Európai Unió Bíróságának a magyar menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokról szóló decemberi döntését. A szóvivő telefonon nyilatkozva hangsúlyozta, a magyar-szerb határon végzett műveletet ideiglenesen állították le, és folytatódhat, miután a magyar hatóságok végrehajtották az uniós bírósági ítéletet. Borowski elmondta, a…

Read More

Benkő: Magyarország és Horvátország közös érdeke Közép-Európa biztonságának elősegítése

Mario Banozic horvát védelmi miniszter

Magyarország és Horvátország közös érdeke Közép-Európa biztonságának elősegítése, a Nyugat-Balkán békéjének biztosítása, az illegális migráció megállítása és kezelése – hangsúlyozta Benkő Tibor honvédelmi miniszter Mario Banozic horvát védelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Benkő Tibor közölte azt is, hogy a két ország egyformán küzd a terrorizmus ellen, valamint ugyanúgy gondolkodnak katonáik külföldi missziójáról, amely “a gondokat ott kezeli, ahol azok keletkeznek”. A miniszterek hivatalos találkozójuk részeként tettek látogatást Székesfehérváron, a horvát vezetés alatt működő Közép-európai Többnemzeti Hadosztály parancsnokságának bázisán (HQ MND-C). Benkő kiemelte: a horvát vezetésű parancsnokságnak nagy jelentősége van Közép-Európa békéjének,…

Read More

Benkő koszorúval tisztelgett a hejcei légi katasztrófa áldozatainak emléke előtt

A hejcei repülőgép-katasztrófa (2006. január 19.). Az An-24 típusú katonai repülőgép a Hejce közelében lévő Gergely-hegyen csapódott a földbe, majd felrobbant. A gép a koszovói KFOR békefenntartó misszióból, Pristinából Kassára tartott. A szerencsétlenségnek egyetlen túlélője és 42 halottja van.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter koszorúval tisztelgett a hejcei légi katasztrófa áldozatainak emléke előtt. A szlovák szállítógép lezuhanása után tizenöt évvel – a kialakult koronavírus-járványhelyzetre való tekintettel szűk körben – katonai tiszteletadással emlékeztek az áldozatokra. A honvedelem.hu cikke szerint a repülőbaleset tizenötödik évfordulója alkalmából megrendezett keddi megemlékezésen Benkő mellett Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka, valamint Daniel Zmeko, a Szlovák Fegyveres Erők vezérkari főnöke is lerótta tiszteletét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejcén. “Hejce, egy szomorú tragédia következtében örökre beírta magát a magyar-szlovák történelembe, és a közösen viselt gyász szimbólumává vált” – fogalmaztak.…

Read More

Kuleba: Kijev kedvezően fogadja a párbeszédre vonatkozó magyar szándékot

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter

Kijev kedvezően fogadja a Magyarország részéről kinyilvánított szándékot, miszerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet a két ország között – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a TSZN hírtelevízió hírportáljának adott interjújában. Úgy fogalmazott: a kétoldalú kapcsolatokban az elmúlt hónapban bekövetkezett meredek visszaesés után Ukrajna olyan jelzést kapott Magyarországtól, amely szerint Budapest kész felújítani a konstruktív párbeszédet Kijevvel. “Mi pedig kedvező választ adunk erre a jelzésre” – tette hozzá a kijevi diplomácia vezetője. A miniszter azt ígérte, hogy a jövő év elején Magyarország a figyelem középpontjában lesz, és – mint fogalmazott…

Read More

Horvátországi földrengés: hat raklapnyi segélyszállítmányt küld a magyar katasztrófavédelem

Horvátország, földrengés

Hat raklapnyi segélyszállítmányt indított a magyar katasztrófavédelem Horvátországba a földrengés okozta helyzet kezelésére – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Azt írták: a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után Horvátország az Európai Unióhoz fordult segítségért. Sátrakat, világítóeszközöket, összecsukható ágyakat és hálózsákokat kértek a tagállamoktól. Magyarország az elsők között jelezte segítő szándékát, 250 összecsukható tábori ágyat és 250 hálózsákot ajánlott fel, amelyeket Horvátország el is fogadott. A kéttonnás, hat raklapból álló segélyszállítmány szerdán kora délután indították el a katasztrófavédelem logisztikai bázisáról, és várhatóan még az esti órákban megérkezik a horvát polgári védelem Zágrábhoz…

Read More

Budapest Ukrajna számára a “nyílt sebek” egyike

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter

Dmitro Kuleba ukrán külügyiminiszter szerint Budapest Ukrajna számára a “nyílt sebek” egyike maradt, a miniszter ugyanakkor némi bizakodással is beszélt a két ország közötti kapcsolatok várható alakulásáról. A Deny című napilap hírportáljának adott terjedelmes, kizárólag külpolitikai témájú interjújában kitért a magyar-ukrán kapcsolatokra is. Ismételten leszögezte, hogy Ukrajna joga meghatározni, milyen lesz az oktatási rendszere, nem pedig Oroszországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, az Egyesült Államoknak vagy Kínának. Hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács Velencei Bizottsága számos észrevételt és javaslatot tett a 2017-ben elfogadott ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban, Ukrajna pedig végrehajtotta azokat, a nemzetközi kötelezettségeivel…

Read More

Brexit: januártól változnak a brit állampolgárok Magyarországra utazásának feltételei

Brit útlevél

A Brexit következtében 2021 januárjától változnak azok a szabályok, amelyek alapján az Egyesült Királyság állampolgárai beléphetnek Magyarországra – tudatta a rendőrség. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata tájékoztatót tett közzé a police.hu oldalon az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésével összefüggésben, a brit állampolgárok státuszának megváltozása miatt módosult beutazási feltételekről. Azt írták: az Egyesült Királyság állampolgárai és családtagjai tartózkodási jogát szabályozó 2020-as törvény alapján azok a brit állampolgárok és családtagjaik, akik 2020. december 31-e előtt érkeztek és tartózkodtak huzamosabb ideig Magyarországon, az uniós tagság folytán megszerzett jogaikat 2021. január 1-jét…

Read More