Végzett a közoktatási intézmények fertőtlenítésével a honvédség

iskola fertotlenítés honvédség

Befejezte a közoktatás intézmények fertőtlenítését a Magyar Honvédség. Utolsóként kedden Budapesten, a IV. kerületi Erkel Gyula Újpesti Zenei Alapfokú Művészeti Iskola fertőtlenítését végezték el a védőruhába öltözött, gázálarcot viselő katonák. A helyszínen a sajtónak nyilatkozva Szilágyi Balázs őrmester elmondta: az elmúlt három hétben csaknem száz intézmény – óvodák és általános iskolák – vírusmentesítését hajtották végre. Ennek során elsősorban alkoholos fertőtlenítőszereket, illetve szükség esetén ózongenerátort használtak. A fertőtlenítési feladatokba a székesfehérvári MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj mellett további tíz alakulatot vontak be – tette hozzá. A helyszínen kiosztott háttéranyagban felidézték: az Emberi…

Read More