SZTNH: Kínából érkezik a legtöbb hamis áru

Kínai konténerszállító tengerjáró

A hamis áruk szállításának egyik legfőbb csatornája a konténeres tengeri fuvarozás: 2014 és 2016 között így szállították a lefoglalt hamisított áruk összértékének 56 százalékát – közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) egy friss uniós tanulmányra hivatkozva. Azt írták: a hajóval szállított konténerek több mint fele Németországon, Hollandián és az Egyesült Királyságon keresztül jutott be az unióba 2016-ban. Ezen javíthat, ha az Európai multidiszciplináris platform a Bűnügyi Fenyegetettség Ellen elnevezésű szervezet (EMPACT) 2021-2025-ös szakpolitikai ciklusában fontos feladatként ismeri el a szellemi tulajdonjog elleni bűncselekményekkel szembeni küzdelmet – tették hozzá. Az…

Read More

Donald Trump lehetséges NATO-tagként említette Brazíliát

Lehetséges NATO-tagországként említette Brazíliát Donald Trump amerikai elnök Jaír Bolsonaro brazil elnökkel a Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtóértekezletén. Az amerikai elnök dicsérte a tavaly megválasztott brazil elnököt, leszögezve, hogy várhatóan “fantasztikus munkakapcsolat” alakul ki majd közöttük. Sok tekintetben hasonlóan gondolkodnak – tette hozzá Trump. Kijelentette: azon dolgozik majd, hogy Brazíliát – amelyet az Egyesült Államok legnagyobb, nem NATO-tag szövetségesének nevezett – felvegyék az észak-atlanti katonai szövetségbe. Bolsonaro köszönetet mondott Trumpnak azért, hogy támogatja Brazília felvételi kérelmét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezetbe (OECD). A brazil politikus nem válaszolt arra az…

Read More

A fogyasztóvédelmet szolgálja a versenyhatóság is

A gazdasági verseny felett őrködő versenyhatóság végső célja az, hogy a fogyasztók jó minőségű termékekhez és szolgáltatásokhoz jussanak piaci árakon – mondta Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a hivatal fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából rendezett konferencián. Nemcsak a versenyhatóság kezében lévő fogyasztóvédelmi eszközök, hanem valamennyi más eszköze is végső soron ezt a célt szolgálja – tette hozzá az elnök. A GVH eddigi működését három szakaszra osztotta az Juhász Miklós. Az első az 1990-es versenytörvénytől és a versenyhatóság 1991 első napján történt indulásától tartott az intézményes működés megszilárdulásáig. A második…

Read More