Olaszországban több mint félszáz börtönőr ellen indult vizsgálat rabokkal szembeni magatartás miatt

börtön

A dél-olaszországi Santa Maria Capua Vetere börtöne ötvenkét őrét függesztették fel állásából, miután hatósági vizsgálat indult ellenük a rabokkal szembeni erőszakos fellépésért a koronavírus-járvány első hullámában tavaly tavasszal történt börtönlázadás napjaiban – jelentette a helyi sajtó. A Nápolytól kevesebb mint negyven kilométerre levő város büntetés-végrehajtás intézetének őreiről van szó. Az ügyészi vizsgálattól érintett 52 személy közül nyolcat már előzetes letartóztatásba helyeztek, további húszan házi őrizetben vannak. A történteket a férfibörtönben elhelyezett kamerák rögzítették, a felvételeket az internetes hírportálok nyilvánosságra hozták. A képeken többek között gumibotos börtönőröket látni, akik a rabokat bántalmazzák,…

Read More

Olasz kutató halála: távollétükben ítélkeznek az egyiptomi nemzetbiztonság ügynökein

Giulio Regeni

Távollétükben olasz bíróság elé állítják az egyiptomi nemzetbiztonsági hatóságok négy tagját, akiket a 2016-ban Kairóban meggyilkolt olasz kutató, Giulio Regeni halálával vádolnak – közölte döntését a római vizsgálóbíróság kedden. A négy egyiptomi állampolgár jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik, nagy valószínűséggel a velük szembeni eljárás tárgyalásain sem lesznek jelen. A per október 14-én kezdődik a római büntetőbíróságon. A vizsgálóbíró megalapozottnak tartotta a négy gyanúsítottal szembeni ügyészségi vádemelési kérelmet, miszerint az egyiptomi nemzetbiztonsági hatóság tagjai elrabolták, megkínozták és meggyilkolták Regenit. A tárgyalás őszi elindításának bejelentését a vádlottak hivatalból kinevezett ügyvédeivel közölték. A négy egyiptomi…

Read More

Olaszországban felütötte a fejét a vaddisznóbűnözés

vaddisznó

 Egy csapatnyi vaddisznó zsákmányul ejtette egy nő megpakolt bevásárlószatyrát egy Rómához közeli élelmiszeráruház parkolójában: a Le Rughe nevű faluban történt eset felszította a vitát a vaddisznók jelenlétéről az olasz városokban. A közösségi médiában közzétett felvételen látszik, ahogy a négy felnőtt és két fiatal vaddisznó megkörnyékezi az asszonyt, aki hiába próbál menekülni, végül kénytelen a földre dobni a bevásárlószatyrát, amelyet az állatok azonnal megrohamoznak – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. A kisebb példányok ott helyben nekiálltak lakmározni a zsákmányból, a nagyobbak felkapták, amit értek és elfutottak. Róma…

Read More

A 2015-ös párizsi merényletek elkövetőivel kapcsolatban álló férfit azonosítottak Olaszországban

Bataclan

Olaszországban azonosították a 2015-ös párizsi terrortámadások elkövetői mögött húzódó dzsihadista szervezet egyik tagját, aki kapcsolatban állt az elkövetőkkel – közölték a helyi hatóságok hétfőn, hozzátéve, hogy ez segítheti az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tevékenységének feltárását. A 36 éves algériai állampolgár Bari börtönében tölti kétéves szabadságvesztését, amelyet egy másik ügyben szabtak ki rá. Júniusban szabadult volna. 2019 májusában tartóztatták le a dél-olaszországi város menekülttáborában, mert olyan hamis dokumentumokat találtak nála, amelyekkel szabadon mozoghatott a schengeni övezetben. Az olasz terrorizmusellenes nyomozóigazgatóság (Digos) és az állami rendőrség ezt követően indított ellene mélyreható vizsgálatot,…

Read More

Olaszországban a fegyveres erők tábornoka lett az új járványbiztos

Francesco Paolo Figliuolo

A szárazföldi erők logisztikai parancsnokát nevezte ki új járványbiztosnak Mario Draghi kormányfő hétfőn a vírusmutációk terjedése miatti újabb vészhelyzetben, ami miatt Olaszország nagy részét ismét zárlat alá helyezték. Az egészségügyi miniszter “bátorságra” szólította fel az olaszokat. Francesco Paolo Figliuolo tábornok, a szárazföldi erők logisztikai parancsnoka vette át a rendkívüli egészségügyi helyzet kezelésével megbízott kormánybiztos posztját. Figliuolo tábornok számos nemzetközi békemisszióban vett részt, Afganisztánban és Koszovóban egyaránt. Elődjét Domenico Arcurit – akit az új koronavírus-járvány első hullámában, tavaly márciusban neveztek ki járványbiztosnak – a kormányfő Mario Draghi leváltotta. Domenico Arcuri a lemondott…

Read More

“Aranyat ér” a járvány a maffiának

Federico Cafiero De Raho

Az új koronavírus-járvány okozta egészségügyi és gazdasági válsághoz a leggyorsabban a szervezett bűnözés alkalmazkodott területi terjeszkedésének és pénzügyi erejének növelésével – derült ki a maffiaellenes olasz nyomozó igazgatóság (Dia) jelentéséből. A maffiaellenes hatóságnak a parlament számára készített jelentése szerint egyedül a bűnszervezetek munkája nem torpant meg a betegség miatt lezárt országban. A nápolyi camorra, a calabriai ‘ndrangheta és a szicíliai Cosa Nostra a koronavírus-járvány teremtette veszélyben “gyorsan átszervezte tevékenységét, és a helyzetet saját előnyére használta fel” – olvasható a Dia értékelésében. A dokumentum készítői kiemelték, hogy a szervezett bűnözés mindenkori…

Read More

Az olasz kormányfő Líbiában tárgyalt Haftár tábornokkal, elengedték az olasz halászokat

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök

Giuseppe Conte olasz miniszterelnök és Luigi Di Maio külügyminiszter a Líbia keleti országrészét ellenőrző Halifa Haftár tábornokkal tárgyalt Bengázi városában abból az alkalomból, hogy több mint száz nap fogság után szabadon engedtek két olasz halászhajót legénységükkel együtt. Conte a Líbiába érkezése után közösségi oldalán adta hírül, hogy a szeptember elsején foglyul ejtett tizennyolc halászt szabadon engedték. Katonai repülőgéppel a délután folyamán érkeznek meg Rómába. A két halászhajót is visszaszolgáltatták a líbiai hatóságok. A kormányfő és az őt kísérő külügyminiszter a Bengázi külvárosában található Rajma légitámaszponton tárgyalt Haftárral, aki a Líbiai…

Read More

Nápolyban utcai zavargásba csapott át az éjszakai kijárási tilalom elleni tiltakozás

Nápoly, zavargás

Tüntetők és rendőrök összecsapásához vezetett Nápolyban a koronavírus-járvány terjedése miatt elrendelt kijárási tilalom ellen szervezett demonstráció. A villámcsődületként szervezett megmozdulás a nápolyi egyetemnél kezdődött, ahol a napközben már tiltakozó akciókat tartott vendéglátósokhoz és kereskedőkhöz fiatalok csatlakoztak. A tömeg később a tartományi elnöki hivatalhoz vonult. A résztvevők a péntek éjszaka életbe léptetett kijárási tilalom ellen tiltakoztak. Sokan a tartományi elnök, Vincenzo De Luca arcának fényképével takarták el arcukat. A majdnem hatmilliós Campania régió kormányzója november közepéig kijárási tilalmat rendelt el este tizenegytől reggel öt óráig, miután a tavasszal a járványtól megkímélt…

Read More

Túszokat ejtettek egy római migránsközpont lakói a karanténintézkedések miatt

Partiörség

Az emberrablások esetében alkalmazott rendőrségi közvetítők segítségére volt szükség egy római migránsközpontban, ahol a koronavírus-járvány miatt karantén alá helyezett bevándorlók túszul ejtették a tábor dolgozóit. Több órán keresztül folyt az estig eredménytelen egyeztetés a rendőrség emberei és a magukat a tábor irodahelységeiben elbarikádozó bevándorlók között, akik túszul ejtették a központ olasz dolgozóit. A nőket már szabadon engedték. A feszültséget az okozta, hogy a migránsokon koronavírus-tesztet végeztek, amely ugyan negatívnak bizonyult, mégsem hagyhatták el a központot. Közölték velük, hogy a hatósági karantén ideje alatt nem léphetnek ki a Róma külvárosában található…

Read More