Kémek a sasfé… a Roszkoszmosznál

Hazaárulás címén indult eljárás Viktor Kudrjavcev, a Roszkoszmosz orosz állami űrkutatási vállalat vezető kutatóintézetének munkatársa ellen, aki a vád szerint hiperszonikus repülőszerkezetek kifejlesztésénél alkalmazott technológiákról szolgáltatott ki titkos információkat egy NATO-országnak – közölte a Kommerszant című gazdasági napilap. Vlagyimir Usztimenko, a Roszkoszmosz sajtószolgálatának vezetője a TASZSZ-nak nem kívánta kommentálni a lap értesülését, de megerősítette a letartóztatás tényét és kijelentette, hogy az űrkutatási cégnél szombaton vizsgálóbizottságot állítottak fel Szergej Gyomin vezérigazgató-helyettes vezetésével. A testület a héten megkezdi munkáját. A Roszkoszmosz sajtószolgálata a nap folyamán később azt közölte, hogy az államtitok-védelmi vizsgálat…

Read More

Roszkoszmosz: a vezérlőrendszer okozta a műholdakat szállító Fregat fejblokk balesetét

Szojuz

A Szojuz hordozórakéta által a világűrbe juttatott Fregat gyorsítóblokk és 19 műhold balesetét az okozta, hogy a blokk vezérlőrendszerének algoritmusa rosszul határozta meg az elfordulás irányát a harmadik hajtóműfokozat leválása után – közölte Alekszandr Ivanov, a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal vezérigazgató-helyettese. A Szojuz-2.1b típusú hordozórakéta november 28-án sikerrel startolt ugyan el a Vosztocsnij űrrepülőtérről, és annak fokozatai a terveknek megfelelően váltak le, ám a Fregat elnevezésű fejblokk nem juttatta el a célpályára a benne elhelyezett műholdakat. Az űrszerkezetek feltehetően az Atlanti-óceánba zuhantak. Ivanov kedden a baleset okait kivizsgáló különbizottság következtetéseit…

Read More

Sikeres volt az új kínai hordozórakéta fellövése

Kína sikeres indítást hajtott végre szombaton első új generációs Hosszú Menetelés 7-es hordozórakétájával, amelyet Vencsangból, a szintén új, dél-kínai Hajnan tartománybeli űrközpontból indítottak – jelentette az állami média helyi idő szerint este 8 óra után. A beszámoló szerint a szállított hasznos teher, egy többfunkciós űrhajó visszatérő egysége tíz perc elteltével levált a rakétáról, és a Földtől mintegy 200 és 394 kilométeres távolság között Föld körüli pályára állt. A modul 13-szor fogja megkerülni a Földet, visszaérkezését vasárnapra várják. Az 53 méter magas, 597 tonna súlyú, közepes méretű, kétfokozatú rakéta 13,5 tonna terhet…

Read More

Újabb bűnvádi eljárás indult a Vosztocsnij űrközpont építésével kapcsolatban

Különösen nagy anyagi hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt újabb bűnvádi eljárás indult a Vosztocsnij űrállomás építésének ügyében – jelentette be szerdán Irina Volk, az orosz belügyminisztérium szóvivője. Az eljárás egy, az űrállomás objektumain munkálatokat elvégző, meg nem nevezett magánvállalat vezetője ellen indult az amúri körzetben. Az ügyészség április végén közölte, hogy Vosztocsnij építésével kapcsolatban 36 vizsgálat indult sikkasztás, hűtlen kezelés és csalás címén. Nyikolaj Pilipcsuk, Szaha Köztársaság (Jakutföld) ügyésze, aki korábban az amúri körzetben látott el hasonló hivatalt, a TASZSZ orosz állami hírügynökségnek a törvénysértések hátteréről elmondta, hogy az építkezést…

Read More

Spanyolországba csak Űrszemétesernyővel menjünk!

Űrszeméteső hullik Spanyolországra, egy hét alatt az ország dél-keleti részén három titokzatos tárgy ért földet, köztük egy rakéta üzemanyagtartálya és egy műholddarab. Először egy különös, fekete, méhkasszerű gömböt (képünkön) találtak a Murcia tartománybeli Mulában múlt héten – adta hírül a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. A hétvégén egy hasonló kisebb tárgyra bukkantak a szintén murciai Calasparrában, harminc kilométerre az előző objektumtól. María José Gomariz, a calasparrai városháza szóvivője csütörtökön elmondta, aznap hajnalban, amikor az első dolgot megtalálták, szemtanúk állítják, hogy hat-hét “tűzgömb” hullott az égből. “Lehet, hogy csak kettő volt, de többnek tűntek, de az…

Read More

Csapás az űrből: az orosz nyomozóhivatal a holdra szállást vizsgálná Blatter miatt

Vizsgálná az ember holdra szállásával kapcsolatos “zavaros részleteket” az orosz szövetségi nyomozóhivatal – derült ki szóvivőjének közléséből. Az Izvesztyija című orosz napilapnak nyilatkozó Vlagyimir Markin a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) körül kirobbantott korrupciós ügy, a Joseph Blatter FIFA-elnök lemondásához vezető amerikai ügyészségi vizsgálat kapcsán vetette fel a témát, nehezményezve, hogy “az Egyesült Államok ügyészei legfőbb döntnököknek kiáltották ki magukat a nemzetközi labdarúgás ügyeiben”. Az FBI-hoz hasonlítható orosz nyomozóhatóság szóvivője szerint egyebek között az amerikai űrhajósok által az 1969-es holdra szállásról készített eredeti filmfelvétel eltűnése ügyében kellene nemzetközi vizsgálatot folytatni. Szerinte…

Read More

Titkos(nak szánt) kísérleti űrrepülőt bocsátott fel az amerikai légierő

Titkos, kísérleti eszközöket szállító űrrepülőt állított Föld körüli pályára szerdán az amerikai légierő. Az X-37B típusú, pilóta nélküli, kilenc méter hosszú mini-űrkompot Cape Canaveralből egy Atlas V hordozórakéta emelte a világűrbe. A katonai kutatóprogramnak ez a negyedik kísérleti repülése. A Boeing által megépített X-37B legutóbbi küldetése 674 napig tartott. A kis méretű, merőlegesen felszálló és vízszintesen landoló, többször felhasználható űrsiklók eddig 1367 napot, vagyis több mint három és fél évet töltöttek el a világűrben. A légierő nem közölte, hogy a mostani űrrepülést milyen hosszúságúra tervezi. Az űrrepülővel az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA…

Read More

Lézerrel löknék a légkörbe az űrszemetet

Lézerimpulzusokkal iktatnák ki az űrkutatásban egyre nagyobb problémát okozó űrszemetet a RIKEN japán kutatóintézet szakértői. A kutatók által kidolgozott terv szerint az űrbázisú rendszer először szuper széles látószögű teleszkópjával felderítené a legveszélyesebbnek számító apró, egy centiméter nagyságú űrszemetet, amelyet ezután erőteljes lézerimpulzussal “támadna” meg. Ezáltal csökkenne a Föld körüli pályán való mozgásának sebessége, ami miatt ismét belépne a Föld atmoszférájába, ahol a levegő keltette súrlódás hatására elporladna. A RIKEN nemzetközi csapatának javaslata szerint először a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) kellene telepíteni a rendszert, hogy megtisztítsa a körülötte lévő területet. Később a…

Read More