Balla Zsolt lesz száz év óta az első tábori rabbi a német hadseregben

Balla Zsolt lipcsei rabbi

A Magyarországon született, de hosszú ideje Németországban élő Balla Zsolt lipcsei rabbit nevezték ki száz év óta az első tábori rabbinak a német hadseregben (Bundeswehr) – jelentette a Jewish Telegraphic Agency. Utoljára az első világháború alatt volt a német hadseregben tábori rabbi, a náci korszakban teljesen megszűnt a tisztség, a holokauszt pedig rendkívül megtizedelte a zsidóságot az országban, a közösség létszáma a szovjet blokk összeomlását követő bevándorlás nyomán indult ismét növekedésnek. Száz év után először idén választottak ismét tábori rabbit, s a posztra az ortodox zsidóságot képviselő Németországi Zsidók Központi Tanácsa…

Read More

Betiltottak három egyesületet Németországban a Hezbollah támogatása miatt

Horst Seehofer német belügyminiszter

Betiltottak három egyesületet Németországban és rendőri műveletet indítottak felszámolásukra a terrorista szervezetként nyilvántartott Hezbollah libanoni síita mozgalom támogatása miatt – közölte a szövetségi belügyminisztérium. A betiltott egyesületek az állításukkal szemben nem libanoni segélyprojektekre gyűjtöttek pénzt, hanem a mártírnak tekintett elesett Hezbollah-harcosok hozzátartozóinak. A Hezbollah fiatal követői így annak tudatában foghatnak fegyvert Izrael ellen, hogy ha meghalnak, családjuk anyagi segítséghez jut, ami emeli a terrorszervezet híveinek harci kedvét – indokolta a minisztérium az intézkedést. Németországban “nem lesz biztonságban, aki a terrort támogatja”, és “akármilyen álcában jelenik is meg, országunkat nem használhatja visszavonulási…

Read More

Betiltottak egy iszlamista szervezetet Németországban

Ansaar International

Terrorfinanszírozás gyanúja miatt betiltottak és felszámoltak egy iszlamista egyesületet szerdán Németországban. A hivatalosan muszlim segélyszervezetként működő Ansaar International felszámolására országos razziát hajtottak végre, egyszerre tíz tartományban tartottak házkutatásokat. A terror elleni küzdelem sikeréhez “ki kell szárítani a terror pénzforrásait” – hangsúlyozta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter a műveletről kiadott közleményében, amely szerint az Ansaar International és a befolyási köréhez sorolt egyéb szerveződések “szalafista világképet terjesztenek, és a humanitárius segítségnyújtás leple alatt világszerte a terrort finanszírozzák”. Az Ansaar International bejegyzett társadalmi egyesület, 2012 óta működik Németországban. Csaknem ötven országban tevékenykedik, közreműködésével a többi…

Read More

Az FSZB már megint megakadályozott egy terrorakciót

ФСБ

Mecset felrobbantására készült a nyugat-szibériai Barnaul városban az ukrán nacionalisták egy helyi követője, a 21 éves helyi férfit őrizetbe vették – közölte pénteken az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB). Az FSZB szerint a gyanúsított az ukrajnai központú Etnikai Nemzeti Egyesülés (ENO) elnevezésű szélsőséges szervezet utasítására készült elrettentő akciókat végrehajtani, mások mellett közép-ázsiai muszlim bevándorlók és az orosz államhatalom szervei ellen. Az elfogott fiatal ellen terrorista tevékenységre való felkészülés címén eljárás indult. A gyanúsítottól, aki beismerő vallomást tett, robbanóanyagot, pokolgép előállításához való instrukciót, szélsőséges irodalmat, kommunikációs eszközöket és megtámadni szándékozott objektumok…

Read More

A lengyel bíróság felmentette a Fekete Madonna képét megmásító aktivistákat

Fekete Madonna

Első fokon felmentette a közép-lengyelországi Plock városának kerületi bírósága kedden azt a három, vallási érzelmek megsértésével vádolt aktivistát, aki a czestochowai pálos kolostorban őrzött ikon, a Fekete Madonna megmásított képét mutató matricákat ragasztott ki egy helyi templom környékén. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség nem zárta ki, hogy fellebbezni fog ellene. A három megvádolt nő 2019 áprilisában ragasztotta ki a matricákat, amelyeken a Szűzanya és a gyermek Jézus glóriáját a melegjogi mozgalmat jelképező hatszínű szivárvány helyettesítette. Az öntapadós képeket a helyi Szent Domonkos templom környékén, többek között házfalakra, de a nyilvános…

Read More

Megkezdődött a radikális iszlám elleni törvénytervezet vitája a francia nemzetgyűlésben

Gérald Darmanin francia belügyminiszter

Megkezdték a francia képviselők a radikális iszlám elleni törvénytervezet vitáját a nemzetgyűlésben, amelyet a szöveget bemutató Gérald Darmanin belügyminiszter olyan betegségnek nevezett, amelyre szerinte a legjobb gyógyír a szekularizáció lehet. “Hazánk egy olyan szeparatizmus betege, amely közül a legjelentősebb, az iszlamizmus, a nemzeti egységet támadja” – fogalmazott a két hetesre tervezett vitát megnyitó beszédében a tárcavezető. “Néven kell nevezni a betegséget, és meg kell rá találni a gyógyszereket” – tette hozzá. A szövegben nem szerepel sem az iszlamista szeparatizmus kifejezés, amelyet Emmanuel Macron államfő használt, amikor október 2-án tartott beszédében…

Read More

Több mint 1075 év börtönre ítéltek egy tévés prédikátort

Adnan Oktar (középen)

Egy törökországi bíróság 1075 év 3 hónap börtönbüntetésre ítélte Adnan Oktar ismert muszlim tévés prédikátort, akit sok más bűntett mellett bűnszervezet irányításával vádoltak – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A beszámoló szerint a férfit 24 vádpontban találták vétkesnek. A többi között bűnszervezet alapítása és irányítása, politikai és katonai kémkedés, a Törökországban fegyveres terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi gülenista hálózat támogatása, szexuális visszaélés, valamint zsarolás miatt vonták felelősségre. Oktaron kívül a vádlottak padján ült még 235 követője is. A prédikátor “jobbkezeként” ismert Tarkan Yavast szintén számos bűncselekmény elkövetéséért 211 év szabadságvesztéssel sújtották. Oktar…

Read More

Macron: sokkolhatnak a Mohamed-karikatúrák, de ez sem igazolja az erőszakot

Emmanuel Macron

A francia elnök megérti, hogy a muzulmánokat sokkolják a Mohamed-karikatúrák, de szerinte ez nem igazolhatja az erőszakot. Emmanuel Macron az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak adott interjújában beszélt erről. “Értem, hogy sokkolóak lehetnek a karikatúrák, de nem tudom elfogadni, hogy igazolják az erőszakot. A mi hivatásunk, hogy megvédjük a szabadságunkat és a jogainkat” – fogalmazott Macron a csaknem egyórás interjúban. Hozzátette: “Az én feladatom egyrészt megnyugtatni a kedélyeket, másrészt megvédeni a szólásszabadságot Franciaországban”. Macron jelezte, hogy “sajnálja az időnként politikai és vallási vezetők által okozott sok félreértést,”, amelyek szerinte a közel-keleti franciaellenes…

Read More

Putyin terrorellenes együttműködést ajánlott fel Macronnak

Peszkov és Putyin

Moszkva együttműködését ajánlotta fel Párizsnak a terrorizmus elleni küzdelemben Vlagyimir Putyin, aki táviratban fejezte ki együttérzését francia hivatali partnerének, Emmanuel Macronnak a Franciaországban történt merényletek miatt. “Különösen nagy felháborodást vált ki a (nizzai) templom falai között elkövetett cinikus és kegyetlen támadás. Ismételten meggyőződhettünk arról, hogy a terroristák számára abszolút idegenek az emberi erkölcs fogalmai. Nyilvánvaló, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem megköveteli az egész világközösség erőfeszítéseinek valós egyesítését” – szól Putyin üzenete. Az orosz államfő megerősítette Moszkva készségét a legszorosabb együttműködésre Párizzsal és más partnerekkel a terrorelhárítás minden területén. A…

Read More