A publikáció ideje: 2020. Júl. 31.
Bűnügy / xSlide | Szerző ©

Tényleges életfogytiglant kér az ügyészség a machetés gyilkosra

Börtön (képünk illusztráció)Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést indítványoz a Fővárosi Főügyészség vádiratában a férfival szemben, aki tavaly decemberben machetével ölt meg egy gyermekeit védő édesanyát a főváros X. kerületében – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleményében azt írta, a vádirat szerint a 23 éves vádlott tavaly december 30-án a délutáni órákban a X. kerületben, a Harmat utcában követni kezdte a vele egy emeletes házban lakó és hazafelé tartó kiskorú sértettet. A vádlott lakásában magához vett egy bozótvágó kést, valamint más, fegyvernek minősülő tárgyakat is, hogy a kiskorút bántalmazza, majd a szomszédban lakókhoz ment és becsengetett.

A lakásban a vádlottal korábban semmilyen kapcsolatban nem álló édesanya és kiskorú gyermekei tartózkodtak. Az ajtót az édesanya nyitotta ki, akire a férfi rátámadt és bántalmazni kezdte. Az édesanya utolsó leheletéig védte gyermekeit, a férfi az elfogástól tartva el is menekült, a nő pedig a helyszínen életét vesztette. A bujkáló támadót a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy napon belül elfogta és őrizetbe vette.

A férfi ellen azért is vádat emeltek, mert 2019 decemberében egy másik sértett sérelmére szexuális kényszerítést is elkövetett, illetve gyermekpornográf felvételeket szerzett meg. A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, minősített eseti szexuális kényszerítés, valamint – felvételek megszerzésében megnyilvánuló – gyermekpornográfia miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság – halmazati büntetésként – ítélje életfogytig tartó fegyházbüntetésre, valamint tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

A bűncselekmények tárgyi súlyára, valamint a férfi személyi körülményeire figyelemmel az ügyészség nem lát lehetőséget arra, hogy a jelenleg letartóztatásban lévő vádlott a büntetésből feltételes szabadságra legyen majd bocsátható, ezért indítványozta, hogy a bíróság zárja ki ennek lehetőségét – tette hozzá a főügyész.

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.