A publikáció ideje: 2020. jún. 5.

Tömegverekedés: vádat emeltek két biztonsági őr ellen

Az Egri Járási Ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntettével vádol három elkövetőt, akik egy 15 éves fiút bántalmaztak az egyik egri filmszínházban tartott zenés-táncos rendezvényen.

A 2018. október 13-án éjjelre, az Eger főutcáján lévő egyik moziba meghirdetett rendezvény előtt a sértett nevelőapja telefonon megkereste az este folyamán ott dolgozó, általa személyesen ismert biztonsági őrt – az I. rendű vádlottat – akit arra kért, hogy a rendfenntartó munkája közben figyelje és óvja a szórakozóhelyen a gyermekét és annak barátnőjét. A vádlott ezt megígérte, annál is inkább, mivel a fiút is ismerte.

A kora hajnali órákban a résztvevők villódzó fények mellett táncoltak a teremben, amikor két húsz év körüli fiatal leszólította a sértett barátnőjét a parketten, amit a fiú nehezményezett. Ebből szóváltás alakult ki, mely tettlegességgé fajult, és oda vezetett, hogy a lányt lekérő egyik fiatal – a III. rendű vádlott – ököllel bántalmazta a falhoz szorított sértettet, akinek a szemüvegét is eltörte az ütéseivel. A verekedésbe rövid időn belül többen is beavatkoztak, ezért a bántalmazott fiú barátnője segítségül hívta az I. rendű vádlottat, bízva abban, hogy eleget tesz korábbi ígéretének, és megvédi a kiskorút.

A biztonsági őr egy társával – a II. rendű vádlottal – sietett a helyszínre, ahol az utóbbi férfi a sötétben egy gyakorlott fojtó mozdulattal földre vitte a sértettet, akit ebben a helyzetben a társa többször megütött. A fiatalkorú ellenállt, rugdosódott, próbált védekezni, amivel végképp maga ellen hangolta az I. rendű vádlottat. Mindez oda vezetett, hogy a két vagyonőr végül együttes erővel rángatta ki a fiatalt a teremből az előtérbe, ahol a védelmét korábban elvállaló I. rendű vádlott hangosan kiabált vele, miközben több ízben pofon ütötte.

Az Egri Járási Ügyészség a vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság a biztonsági őrökkel szemben felfüggesztett szabadságvesztést, illetve elzárás büntetést szabjon ki, emellett mindkettőjüket határozott időre tiltsa el a nyilvános rendezvényeken a személy- és vagyonőri foglalkozás gyakorlásától. A III. rendű vádlott esetében az ügyészség közérdekű munkavégzés elrendelésére tett indítványt.

Displaying 4 hozzászólás
Have Your Say
  1. Szép Péter szerint:

    Ezt nem igazán tartom,jó bírósági döntésnek!
    A bizt őrök a munkájukat végezték,és az első sértettet,2 fő támadta meg,a barátnőjét akarták! Egy két pofont kaptak,kivitték őket,tették ami a dolguk! Persze feljelent aki a gyengébbet veri,nagylegény és mikor őt veszik elő és megkapja a magáét,akkor szalad egyből rendőrséget,a kemény fiú! Szaros taknyok az ilyen fika srác! Megérdemelte.De az őrök szerintem súlyosabb büntit kaptak,mint a kezdeményező,erőszaktevő!!!

  2. -szerk- szerint:

    A biztonsági őrök nem fenyíthetik a kakaskodókat. Annyit tehettek volna, hogy szétválasztják a feleket, és az egyiküket, vagy mindannyiukat kikísérik az eseményről. -szerk-

  3. Instruktor szerint:

    Csak hogy tisztán lássunk, a vagyonőrök kötelessek a 2005. CXXXIII. Személy és vagyonvédelmi törvénynek megfelelően eljárni. Kötelessek ismerni a törvény előirásait, és még megannyi jogszabályt. Ezért kell ötévente vizsgázniuk jogismeretből. Ennek meglelelően minden lehetőt meg kell tenniük a vagyonbiztonságot, illetve a személyek testi épségét megóvják.. Tudniuk kell kezelni azokat a szituációkat amikor egyik vagy másik forog kockán, és a már fennálló konfliktust ne eszkalálják tovább, hanem inkább igyekezzenek csillapítani azt.
    Soha nem nyúlhat a megtorlás, illetve a büntetés eszközéshez, testi erőt, vagy egyéb legálisan használható eszközöket is csak a mértékesség arányosság elve mentén alkalmazhat, akár önmaga védelmében is. Fontos hogy felismerje mikor van jogos önvédelmi helyzetben, illetve azt hogy ha intézkedést foganatosít valakivel szemben akkor ahhoz úgy kezdjen hozzá hogy biztosan tudja, hogy végig kontrol alatt tudja tartani az eseményeket, és annak megfelelő eredményeként be is tudja fejezni azt. Egy rosszul kontrolált szituációban nagyon csúnyán kicsúszhatnak a kezéből a dolgok, és könnyen neki kell felelnie a törvény előtt érte. Fontos hogy megőrizze mindenkor a higgatságát, és udvarias viszont határozott kell hogy legyen. Olykor tekintélyt parancsoló. Viszont mivel nem rendőr, és nem hatóság azzal is tisztában kell lennie, hogy meddig tarta a hatásköre, és hol van az a szituáció amikor már neki is rendőri segítséget kell hívnia..
    Aki nem rendelkezik ezekkel a kompetenciákkal az ne legyen vagyonőr. Ha pedig munkakörben elkövetett jogsértés miatt itéli el bíróság, akkor azt tiltsák el a szkmától egy életre!

  4. -szerk- szerint:

    Egyetértünk.
    -szerk-

Itt elmondhatod a véleményed!

Jó ha tudod, ezeket a html tag-eket használhatod: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

Biztonságpiac 2020 Konferencia és Kiállítás — 2020 szeptember 22.