A Miskolci Járási Ügyészség rablás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt egy 36 éves férfival szemben.
A vádirat szerint a férfi 2020. február 02-án este, a Miskolc egyik külső városrészében lévő buszmegállóban figyelt fel a sértettre. Miután leszólította szóváltásba keveredtek, majd a vádlott többször megütötte a férfit és azt követelte tőle, hogy adja át neki a kabátját. Miután a sértett a felszólításnak nem tett eleget, a vádlott a sértett karját kicsavarta, lehúzta róla a kabátot és azt a benne lévő mobiltelefonnal, pénztárcával, készpénzzel, személyes okiratokkal és bankkártyával együtt magával vitte.
Két nappal később a vádlott egy miskolci dohányboltban megpróbált vásárolni a sértett nevére kiállított bankkártyával, azonban a vásárlást az üzlet terminálja elutasította, mivel a sértett a kártyát időközben letiltotta.
A járási ügyészség a férfit rablás bűntettével, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettének kísérletével és közokirattal visszaélés vétségével vádolja. A vádiratban az ügyészség halmazati büntetésként börtönben letöltendő szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására, valamint a sértett által bejelentett polgári jogi igény elbírálására tett indítványt a Miskolci Járásbíróságnak. A férfi letartóztatásban várja a bíróság döntését.
A háború utáni nélkülözés és rendkívüli szegénység olyan bűncselekményeket termelt ki magából, mint a rettegett vetkőztetés. A vetkőztetés 1946-47 telére – ami ráadásul rendkívül hidegre sikeredett – olyan méreteket öltött, hogy az emberek inkább ócska rongyokban hagyták el este a lakásaikat, mint hogy az egyetlen kabátjukat elrabolják. Igen, a vetkőztetést szó szerint kell érteni. Alsóneműre vetkőztették áldozataikat a fagypont alatti időben is az útonállók, akiktől az utolsó használható ruhadarabjaikat is elvették, hogy azokat – elsősorban vidéken – élelmiszerre vagy tulajdonképpen bármi eladhatóra cseréljék. A sérült közvilágítás miatt javarészt kivilágítatlan utcák kimondottan kedveztek ennek a fajta cselekménynek, ami rettegésben tartotta a fővárost. Az erőszakosabb, fegyveres bandák lerombolt épületekbe, romos telkekre terelték az áldozataikat, és a zsákmány megszerzése után nem egyszer végeztek is velük — olvasható a ritkanlathatotortenelem.blog.hu visszaemlékezésében.