Augusztus 2-án volt 22 éve, hogy az iraki hadsereg Szaddám Husszein parancsára lerohanta Kuvaitot, ezzel kiprovokálva az első öböl-háborút. Ugyan nem kerek az évforduló, de biztonsági szempontból nem érdektelen az esemény néhány, kevésbé ismert aspektusáról megemlékezni.
Jóllehet maga az invázió váratlanul érte az Arab-öböl nyugati partján elterülő dúsgazdag miniállam lakóit, a támadásnak nagyon is komoly háttere volt iraki részről. Irak már Kuvait Állam 1961-ben bekövetkezett függetlenné válása óta vitatta annak létjogosultságát, mondván, hogy az angolok szakították le az ország déli „tartományát” gazdasági és politikai céljaik érdekében. A területet már a XVIII. század közepe óta irányító Al-Sabah dinasztia az ország területén található hatalmas kőolajvagyonnak köszönhetően néhány évtized alatt a világ egyik leggazdagabb államát hozta létre. Ez arra is lehetőséget adott az emírnek, hogy az Irak és Irán között 1980-ban kirobbant háborúban az előbbi oldalára álljon, és mintegy 14 milliárd dollárral segítette meg a perzsa állammal harcoló Szaddam-rezsimet. Ám az egykor szintén prosperáló Irakot a nyolc évig tartó háború gazdaságilag nagyon meggyengítette, és ezen a helyzeten még az északi, illetve a déli országrészeken kitermelt kőolaj sem segített. Kézenfekvőnek látszott az iraki diktátor számára, hogy hitelezőjét és egykori szövetségesét, Kuvaitot likvidálja.
„Casus belli” gyanánt az szolgált, hogy a két ország határvonalán, az úgynevezett Rumaila-mező alatti olajlelőhelyeken, melyeket közösen termelte ki a két ország, Irak szerint Kuvait a szerződésekben megállapított mértéken felül folytatott olajkitermelést. Ezen kívül a Kuvait által a 80-as években folytatott olajárképzés következtében Irakot hátrányosan érintette az alacsony hordónkénti ár, és ez komoly bevételkiesést eredményezett a bagdadi büdzsében. 1989 végétől ugyan folyamatos volt a diplomáciai tárgyalássorozat a két ország között, de az új esztendő közepére Szaddám Husszein eldöntötte, hogy fegyverrel zárja le a konfliktust, ezáltal két legyet üt egycsapásra: a hiteleket nem kell visszafizetnie, viszont ölébe hullhat a kis ország mesés vagyona.
1990. augusztus 2-án kora reggel az Iraki Köztársasági Gárda és az iraki hadsereg speciális alakulatai megkezdték Kuvait lerohanását. Az emír és a kuvaiti politikai vezetés Szaúd-Arábiába menekült, egyesek még távolabbra. Az iraki erők gyorsan nyomultak előre, csupán az emír palotája és a repülőtér közelében ütköztek komolyabb ellenállásba.
Végül két napnyi harc után az emír elitalakulatai is letették a fegyvert, a katonák többsége pedig dél felé menekült. Szaddám Husszein megfosztotta hatalmától Dzsaber Al-Ahmad Asz-Szabah emírt, majd először bábállamként tekintett az országra, kicsivel később pedig 19. tartományként Ali Hasszán Al-Madzsid, azaz „vegyi Ali” kormányzóságával Irakhoz csatolta.
Ám az invázió nem ért véget azzal, hogy az irakiak eltörölték Kuvaitot a térképről. Az első támadó ékek és harckocsik mögött szorgos katonai csoportok járták Kuwait City házait, és a megfélemlített lakosságot terrorral kényszerítették, hogy hűségesküt tegyenek Szaddám Husszeinnek. Hamarosan megkínzott emberek véres holttestei oszladoztak városszerte. Kuvaiti részről 200 katona meghalt, 600-an fogságba estek, a megölt civilek száma az ezret is meghaladta. A járványveszély mellett külön gondot okozott, hogy a 45 fok körüli forróságban nem működött a vezetékes vízellátás, a palackozott vizek kiosztása pedig az iraki hadsereg magatartása miatt gyakran elmaradt. Napokig-hetekig tartott, mire a megszállók úrrá tudtak lenni a káoszon.
Szemtanúk elbeszéléséből ismert, hogy az iraki műszaki alakulatok minden mozdítható értéket (járműveket, kisrepülőgépeket és egyéb ingóságokat) elhurcoltak, gyakran a házak lakóival együtt (mintegy 600 eltűnt sorsa azóta is ismeretlen). Ezen kívül különös figyelmet szenteltek a széfeknek. Kuwait City-ben ma is látható egy mementóként meghagyott épület (ma Al-Qurain Mártírjainak emlékhelye), amely komoly ostrom jegyeit mutatja. A kincsvadászok házról házra járva igyekeztek begyűjteni a széfekben tárolt kincseket: aranyat, ezüstöt, ékszereket, sőt még a közlekedési jelzőlámpák egy részét is teherautókra rakták, és Irakba szállították. Elterjedt az a vélekedés is az iraki hadsereg tagjai között, hogy magának az emírnek van egy titkos trezorja a tenger alatt, ahol a sejkség aranykészletének zöme rejlik. A megszállás teljes időszaka alatt próbálkoztak az iraki katonák megbizonyosodni az állítás igazáról, s megszerezni az állítólagos kincset, de semmilyen eredménnyel nem jártak a tengeralatti fúrások során. Lehet, hogy egyszerűen átverték őket. Mindenesetre a Szabah-dinasztia azonnal gondoskodott az ország vagyonának érinthetetlenségéről. A külföldön lévő bankbetéteket zárolták, azokhoz semmilyen tranzakcó folytán nem tudott hozzájutni az iraki vezetés. A civil lakosság ugyanígy tett, és mintegy félmilliónyian (köztünk 400 ezer kuvaiti állampolgár) az invázió elől külföldre menekültek. Az országban dolgozó számos külföldit rendkívüli segélyakciók keretében különrepülővel szállították haza. Hátrahagyott értékeiket ugyan az irakiak hadizsákmánynak tekintették, de bankbetéteik biztonságban voltak.
Az első (egyes történészek szerint második) Öböl-háború az amerikaiak és szövetségeseik által indított Kuvait felszabadításáért indított „Sivatagi Vihar” hadművelet sikerével ért véget 1991 februárjában. A koalíciós erők élőerőben csekély veszteséget szenvedtek, miközben szétzúzták az iraki haderők jelentős hadosztályait, milliméter pontosságú irányított légitámadásaikkal megbénították az ellenség irányítóközpontjait (bár sajnálatosan előfordult olyan is, hogy a katonai létesítmények mellé Szaddám által „túszul” odavezényelt civilek is áldozatául estek egy-egy támadásnak), és a súlyos károkat szenvedett Kuvwait City-be visszatérhetett az emír, valamint a menekültek zöme.
A kuvaitiak lelkében máig fájó emlékű esemény egyebek mellett komoly tanulságokkal is szolgált. Az arab országok közötti bizalmi viszonyt többé nem tekintik feltétlennek. A bevonuló irakiakkal kollaboráló palesztin menekültek többségét a kuvaiti lakosság elkergette. A bankok közötti példás együttműködés, az elektronikus ügyintézés gyorsasága, és az információk kézben tartása, manipulálása mindenképpen Kuvait hasznára vált, míg a kéretlen iraki kincsvadászoknak az emirátus birtoklása után a mesés vagyon megszerzésének álmát is fel kellett adniuk.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Matykó Károly
