Gépjárműbalesetek esetén a résztvevők közötti távolság tartására is alkalmas e-kárbejelentő használatát javasolja a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). A szövetség közleményében felidézte, hogy az e-kárbejelentő tavaly január óta teszi lehetővé a személyi sérüléssel nem járó gépjárműbalesetek digitális bejelentését, akár már a helyszínről is, megtartva az egy-két méteres távolságot a balesetben résztvevők között. Az applikáció a hagyományos papír alapú „kék-sárga” baleseti kárbejelentő alternatívája, amely az ekar.hu oldalról, valamint az alkalmazás-boltokból ingyenesen, a baleset helyszínén is letölthető. A Mabisz tájékoztatása szerint eddig 272 ezren töltötték le, és március végéig csaknem 8800-an használták is. A…
Read MoreKategória: Iratkezelés
Az úti okmányok biztonságát kívánja fokozni az Európai Bizottság
Európa határai védelmének javítása, a belső biztonság garantálása és a migráció hatékonyabb kezelése érdekében az úti okmányokkal való visszaélések visszaszorítására dolgozott ki javaslatot az Európai Bizottság. Az uniós bizottság szerint az úti okmányok biztonságának garantálása fontos tényező a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelemben, amely hozzájárul a határvédelem és a migrációkezelés hatékonyabbá tételéhez, valamint előkészíti a biztonsági unió létrehozását. A cselekvési terv az uniós tagállamok által az uniós polgárok és harmadik országbeli állampolgárok számára kiállított, határátlépéskor személyazonosításra használt úti okmányokra irányul. Az úti okmányok kiállításakor az adott személy kilétének…
Read MoreKEKKH: az új személyit igénylők 80 százaléka önként ad ujjlenyomatot
Az új személyazonosító igazolványt igénylők nyolcvan százaléka hozzájárul, hogy az okmány tárolóelemében rögzítsék az ujjlenyomatát is – közölte a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának (KEKKH) elnöke. Ignácz István úgy véli, a roham azt jelzi, hogy az emberek bíznak az új kártyaformájú igazolványban, amely számos új biztonsági elemet tartalmaz a korábbihoz képest. A KEKKH elnöke elmondta, az első nap, hétfőn csaknem tízezren, míg kedden hétezernél többen igényeltek új okmányt, míg korábban napi három-négy ezren kértek személyit. Közölte, 354 okmányirodát és kormányablakot szerelnek fel kártyaolvasóval, de akár otthonról is lehet majd ügyfélkaput nyitni,…
Read MoreNEK: integrálnák a polgárőröket a rendszerbe
lglgA napokban lezárult a nemzeti egységes kártyarendszer (NEK) informatikai hátterének kialakítása, ezzel megnyílt a lehetőség arra, hogy az állampolgárok több különböző szolgáltatást egyetlen elektronikus kártyával vehessenek igénybe. A NEK célja, hogy az állampolgárok egyetlen kártya segítségével vehessék igénybe a különböző állami, önkormányzati szolgáltatásokat, vagy a közlekedési vállalatok és más gazdasági szereplők szolgáltatásait. Varga József projektvezető arról beszélt, jelenleg csak a diákigazolványok alkalmasak a NEK-hez csatlakozásra, de tárgyalásokat folytatnak a polgárőrséggel is arról, hogy a polgárőrkártyákat is integrálják a rendszerbe. A jövőről szólva azt mondta, például a közlekedési vállalatok szolgáltatásait a…
Read MoreInformatikai fejlesztés gyorsítja a bírósági ügyintézést
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében közel 200 millió forint értékben szerez be 781 tárgyalótermi, 219 irodai munkaállomást és irodai monitort. Az ezer új munkaállomásnak köszönhetően javulhat az informatikai biztonság, illetve a bírósági ügyintézés is gyorsabbá válhat. Az erről szóló megállapodást ma írták alá a nyertes konzorcium képviselőjével. A mintaprojektnek minősített Svájci-Magyar Együttműködési Program célja a bíróságok fizikai és informatikai biztonságának elősegítése, az ügyfelek biztonságérzetének javítása, illetve a hatékonyabb ügyintézést elősegítő adatbázis-kapcsolatok kialakítása — számol be az Orientpress Hírügynökség. A Svájci Hozzájárulásból megvalósuló „A bíróságok ellátása…
Read MoreBiztonságosabb-e a digitalizált iroda, mint a papíralapú?
Az évek során egyre több igény mutatkozik a cégek részéről az adatok védelmére és kezelésére vonatkozóan. Az adatbiztonság sok szervezet számára mára a legfontosabb kérdéssé nőtte ki magát. Különösen igaz ez azokra, akik olyan érzékeny személyes adatokkal foglalkoznak, mint az egészségügyi vagy a pénzügyi információk. Ugyanakkor sok cégnek minden eddiginél több adattal kell megbirkóznia, több különböző eszközön keresztül. Ráadásul a fizikai, papír alapú és digitálisan tárolt adatok kombinációja még összetettebbé teszi az adatkezelést és biztonságot. Ha a fizikai papírokra gondolunk, akkor egyértelműen látszik, hogy a vállalat legfrissebb és legkritikusabb információi…
Read More