Soylu: pszichológiai hadviselés egyes nyugati országok utazási figyelmeztetése

Süleyman Soylu belügyminiszter

Süleyman Soylu török belügyminiszter pszichológiai hadviselésnek nevezte azt, hogy a napokban az Egyesült Államok terrorveszélyre hivatkozva utazási figyelmeztetést adott ki Törökországra, és ezt követően több európai ország ideiglenesen bezárta isztambuli főkonzulátusát. A török külügyminisztérium este bekérette a szóban forgó kilenc ország ankarai nagykövetét. Soylu a csendőr-főkapitányság épületében beszédet mondva rámutatott: mindez azzal egy időben történik, hogy az idegenforgalmi minisztérium bejelentette: 2022-ben 51,4 millió turista érkezett az országba, ebből 46,3 milliárd dollár bevételre tettek szert, 2023-ban pedig 60 millió turistát szeretnének vendégül látni. A belügyi tárca vezetője egyúttal jelezte: 2023-ban eddig…

Read More

Terrorcselekmény gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került a spanyol sekrestyés gyilkosa

spanyol pap meggyilkolása

Terrorcselekmény elkövetésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba került a spanyol sekrestyés gyilkosa Madridban. Az ügyben eljáró központi büntetőbíróság szerint az összegyűjtött bizonyítékok alátámasztják, hogy a 25 éves marokkói elkövető tette dzsihadista támadásnak minősíthető, amely “a katolikus egyház hitét valló papok”, és “a Korán előírásait nem követő muszlimok ellen irányult”. Joaquín Gadea határozatában kitért arra, hogy a férfi nem volt ismert radikális, a rendőrségi jelentésben szereplő szemtanúk beszámolói szerint az elmúlt egy hónapban következett be gyökeres változás a viselkedésében. A bíróságon hétfőn tett vallomásából a bíró megállapította: az elkövető teljesen tudatában volt cselekedetének,…

Read More

Az izraeli hatóságok lezárták a zsinagógában lövöldöző terrorista jeruzsálemi otthonát

Az izraeli hatóságok lezárták a jeruzsálemi zsinagógában elkövetett terrormerénylet végrehajtójának otthonát, a lakókat kiköltöztették – jelentette az izraeli katonai rádió. A biztonsági kabinet előző este hozott határozata alapján hajnalban fémajtó behegesztésével lezárták a péntek este Jeruzsálemben hét embert meggyilkoló, majd agyonlőtt Hajrí Alkam kelet-jeruzsálemi lakását. A biztonságiak már péntek este a helyszínre érkeztek, letartóztatták a merénylő szüleit, családtagjait és a közvetlen környezetéhez tartozókat, összesen 42 embert, hogy kihallgatásukon megtudják, milyen mértékben voltak részesei az utóbbi évtized legsúlyosabb merényletének. A kabinet ülésén részt vett miniszterek úgy döntöttek, megszüntetik a terroristák tetteit támogató…

Read More

Az EP további szankciókat sürget az iráni vezetéssel szemben

Iráni Forradalmi Gárda

Az Európai Parlament szerint az emberi jogok megsértéséért felelős iráni vezetésnek és a békés tüntetések elfojtásáért felelős valamennyi személynek és szervezetnek uniós szankciókkal kell szembenéznie, és a Forradalmi Gárdának szerepelnie kell az Európai Unió terrorszervezeteket felsoroló listáján. Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásban az EP-képviselők kijelentették: mivel az iráni vezetés semmibe veszi az emberi méltóságot és saját polgárainak demokratikus törekvéseit, valamint támogatja Oroszországot az Ukrajna elleni háborújában, további kiigazításokat tesz szükségessé az EU Iránnal kialakított kapcsolataiban és álláspontjában. A szövegben az EP-képviselők azt szorgalmazták, hogy az EU terjessze…

Read More

Az ET a strasbourgi emberi jogi bíróság Navalnij-ügyben hozott ítéleteinek végrehajtására szólította fel Moszkvát

Szabadságot Navalnijnak!

Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) főtitkára felszólította Oroszországot, hogy hajtsa végre az ET felügyelete alatt működő Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) azokat az ítéleteit, amelyeket Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ügyében hozott. Marija Pejcinovic Buric közleményében emlékeztetett arra, hogy kedden van a második évfordulója Alekszej Navalnij oroszországi bebörtönzésének. Noha azóta – mint írta – az Európa Tanács Navalnij haladéktalan szabadon bocsátására szólított fel, az orosz ellenzéki politikus továbbra is börtönben van. “Felszólítom az orosz hatóságokat, hogy haladéktalanul hajtsák végre az emberi jogi bíróság ítéleteit és az…

Read More

Iráni tüntetések: Újabb elítélteket végeztek ki

Mohammad Mahdi Karami és Szejed Mohammad Hosszeini

Iránban kivégeztek két férfit, mivel állítólag részük volt egy félkatonai alakulat egy tagjának megölésében a szeptember óta tartó tüntetések során – idézte a Mizan hivatalos iráni igazságügyi honlap szombati bejelentését a BBC. A Mohammad Mahdi Karami és Szejed Mohammad Hosszeini elleni eljárást jogvédő szervezetek látszatpernek nevezték és tiltakoztak ellene. Az ügyészség állítása szerint Rohollah Adzsamiant, egy fegyveres szervezet tagját egy nemrég megölt tüntetőt gyászoló csoport ölte meg. Az iráni kormányzat elleni tüntetéshullám szeptemberben tört ki egy 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halála után. A fiatal lányt az iráni erkölcsrendészet azért…

Read More

Terrorizmus gyanúja miatt körözött belga nőt fogtak el Budapesten

népligeti buszpályaudvar

A belga hatóságok körözése alapján Budapesten fogtak el egy terrorizmus gyanúja miatt keresett nőt. A nő belga hatóságoknak történő átadásáról döntött a Fővárosi Törvényszék – tudatta a bíróság sajtóosztálya közleményben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a 29 éves nő ellen a belga hatóságok terrorizmussal kapcsolatos tevékenység miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot. A belga állampolgárt Budapesten, a népligeti buszpályaudvar területén fogták el szerda este. A nőt őrizetbe vették, majd pénteken kiadatási tárgyalásra állították elő a bíróságra. A Fővárosi Törvényszék szerint a belga igazságügyi hatóság által kibocsátott európai elfogatóparancs végrehajtásának feltételei fennállnak.…

Read More

Negyven év után szabadult a leghosszabb időt izraeli börtönben töltő palesztin rab

Avraham Bromberg

Izraelben 40 év után kiszabadult Karim Junisz, a leghosszabb időt börtönben töltő palesztin rab – jelentette a Haarec. Junisz azért került börtönbe, mert 1980-ban meggyilkolt egy húsz éves izraeli katonát, Avraham Bromberget. Itamár Bengvír nemzetbiztonsági miniszter utasítására kora reggel Raanana központi pályaudvarán bocsájtották szabadon, hogy egyedül térjen vissza otthonába, mert a miniszter szerint ezzel megakadályozzák szabadulásának megünneplését. Bengvír is elrendelte, hogy az elkövetkező napokban sem szabad örvendezni szabadulása miatt, s kijelentette, hogy amennyiben mégis megteszik, az terrorcselekmény támogatásának, bűncselekménynek minősülhet. A 66 éves Junisz arra járó palesztin munkások segítségével teremtett kapcsolatot…

Read More

New York-i késes támadás: a rendőrség iszlamista indítékot sejt

machete

Emberölési kísérlet vádjával tartják őrizetben azt az amerikai férfit, aki december 31-én New Yorkban a szilveszteri ünneplő tömegben bozótvágó késsel támadott meg rendőröket, és vizsgálják az iszlamista indítékot is – közölték a hatóságok. Az amerikai világváros rendőrségének közleménye szerint a támadó, a 19 éves Trevor Bickford ellen – kórházi ellátása után – hivatalosan is vádat emeltek, és letartóztatták. A férfi szilveszter éjszakáján, nem sokkal este 10 óra után támadt a rendőrökre a központi Times Square körül kialakított biztonsági zóna bejáratánál. Két rendőrt kellett kórházba vinni, egyiküket koponyasérüléssel, a másikat mély,…

Read More