BM: embercsempészeknek reintegrációs őrizet

Belügyminisztérium

A reintegrációs őrizet kiterjesztésével a kormány arra kötelezi a Magyarországról jogerősen kiutasított embercsempészeket, hogy 72 órán belül elhagyják az ország területét – közölte a Belügyminisztérium (BM). A közlemény az intézkedés céljának nevezte, hogy az embercsempészek büntetésének végrehajtásával összefüggő terheket ne a magyar adófizetők fizessék meg. Az erről szóló rendelet hamarosan megjelenik a Magyar Közlönyben – jelezte a belügyi tárca. Tájékoztatásuk szerint az elmúlt években a büntetés-végrehajtási szervezet azzal szembesült, hogy az embercsempészéssel összefüggő bűncselekmények elkövetőinek száma folyamatosan emelkedik a börtönökben. Jelenleg a fogvatartottak mintegy 13 százaléka, 73 ország csaknem 2600…

Read More

A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán

parlament

A rendőrség vizsgálja, fenyegettek-e orvosokat az ügyeleti rendszer átalakítása kapcsán. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI)a közleményében azt írta, az orvosi ügyeleti rendszer átalakítása „egyesekben olyan megnyilvánulásokat váltott ki, hogy már a KR NNI is vizsgálódik”. Az egészségügyi átalakítás részeként tervezett új orvosügyeleti rendszer bevezetése több vármegyében folyamatban van, ugyanakkor nem mindenki tetszését nyerte el, és ennek a jogszerűség keretein túlmutató stílusban és tartalommal adtak hangot – írták. Az ügyeleti rendszer átalakításával kapcsolatban „több orvos is kapott olyan üzeneteket, melyek a hivatásuk gyakorlásával összefüggésben próbálják – akár fenyegetéssel…

Read More

ORFK: tavaly száz oktatási intézménnyel bővült az iskolaőri program

iskolaőr

Tavaly száz oktatási intézménnyel bővült az iskolaőri program – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. Beszámoltak arról, hogy az ORFK szervezésében február 24-én Budapesten rendezték meg a II. Iskolaőri konferenciát, amelyen a vármegyék iskolaőrei és a koordinációt végző szakemberek vettek részt. A tanácskozás központi témája az iskolaőrség működésével kapcsolatos tapasztalatok összegzése és az érintett szervezetek kapcsolattartásának fontossága volt. A 2022/2023-as tanévben további száz oktatási intézmény csatlakozott az iskolaőri programhoz, így abban jelenleg 571 iskola vesz részt, összesen 608 iskolaőrrel. Emlékeztettek arra, hogy tavaly szeptember 1-jétől nemcsak állami, hanem más…

Read More

Karácsonyi ünnep a Belügyminisztériumban

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára

A Belügyminisztériumhoz tartozó szervek munkatársai azért dolgoznak, hogy mások karácsonya biztonságos legyen – mondta a tárca parlamenti államtitkára a minisztérium karácsonyi ünnepségén. Rétvári Bence köszöntötte a minisztérium irányítása alá tartozó szervek nagycsaládosai közül azokat, akik 8 vagy több gyermeket nevelnek, illetve a szolgálatteljesítés során elhunytak gyermekeit és özvegyeit. A családoknak a minisztérium vezetői személyesen nyújtottak át ajándékokat. Az államtitkár hangsúlyozta: a nap folyamán több olyan család is a minisztérium épületében tartózkodik, amelynek tagjai számára a Belügyminisztérium a második otthon. Karácsonykor, amikor mindenki igyekszik békességben együtt tölteni az időt a családdal,…

Read More

Pintér: a magyar-török együttműködés mindkét ország közbiztonságát javítja

Süleyman Soylu és Pintér Sándor

A magyar és a török belügyminisztérium közötti együttműködés mindkét ország közrendjét, közbiztonságát javítja – szögezte le Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Ankarában a Süleyman Soylu török belügyminiszterrel folytatott egyeztetést követő közös sajtótájékoztatón. Pintér külön méltatta azon török rendőrtisztek tevékenységét, akik a magyar határon teljesítenek szolgálatot. Mint fogalmazott: a török rendőrök az egyik legfegyelmezettebb és legeredményesebben dolgozó egység. A magyar belügyminiszter szerint Magyarország kész egy, a két ország által rendszerbe állított együttműködési mechanizmus kialakítására. Ezt az együttműködést segíti, hogy a világ jelenlegi kiemelkedő problémáit illetően a magyar és a török nézetek hasonlóak,…

Read More

ORFK: megkezdődött a határvadásznak jelentkezők alkalmassági szűrése

határvadász

Valamennyi megyében megkezdődött a határvadásznak jelentkezők egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálata – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság. Első ütemben 2200 szerződéses határvadász felvétele, képzése és szolgálatba állítása szükséges a Bács-Kiskun Megyei, a Csongrád-Csanád Megyei, a Békés Megyei, a Hajdú-Bihar Megyei és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei határvadász századok állományába – olvasható a közleményben. Emlékeztettek: a kormány 2022 júliusában döntött a szerződéses határvadász jogviszony létrehozásáról és a Rendőrség Határvadász Ezredének felállításáról. A felvétel minél gördülékenyebb és hatékonyabb lebonyolítása érdekében a szerződéses határvadásznak jelentkezőkkel a toborzók folyamatosan tartják a kapcsolatot – olvasható a közleményben.…

Read More

BM: részben megismerhetővé vált a pedofil bűnözők nyilvántartása

Központi Azonosítási Ügynök

A Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) szolgáltatáson keresztül február elsejétől részben megismerhető a pedofil bűnözők nyilvántartása – tájékoztatta a Belügyminisztérium (BM). A szolgáltatás bevezetését a tavaly júniusban elfogadott gyermekvédelmi törvénycsomag írta elő; a kormány ezzel újabb lépést tett a gyermekek védelméért – közölték. Ismertették: azok a nagykorúak, akik hozzátartozóként, nevelést, felügyeletet vagy gondozást ellátóként a lehető legnagyobb biztonságban szeretnék tudni a kiskorú gyermeket, február 1-jétől ellenőrizhetik, hogy a vele közvetlen kapcsolatba kerülő személyt a bíróság pedofil bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte vagy sem. Az ellenőrzés elektronikus személyazonosítás után, az erre a…

Read More

Pintér: könnyű együttműködni az osztrák belügyminisztériummal

Gerhard Karner és Pintér Sándor

Nagyon könnyűnek nevezte az együttműködést az osztrák belügyminisztériummal a magyar belügyi tárca vezetője. Pintér Sándor osztrák kollégájával, Gerhard Karnerrel együtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, hogy közösek a célkitűzéseik: országaik biztonságát garantálni, állampolgáraiknak biztonságot nyújtani. Ezeket együttes erőfeszítésekkel érik el – tette hozzá. Közös járőrözéseket szerveznek, megfelelő információátadással biztosítják a másik félnek a felkészülést a bűnözőkkel szemben, a bűncselekmények feldolgozásához pedig közös nyomozócsoportot hoznak majd létre – sorolta a belügyminiszter. Megköszönte, hogy együttesen vesznek részt az Európai Unió külső határainak védelmében: az osztrák rendőrök is óvják Magyarország schengeni külső határait. Egyetértenek abban is…

Read More

Pintér: az állampolgárok elégedettek a BM alá tartozó szervek munkájával

Pintér Sándor

Az állampolgárok elégedettek a Belügyminisztérium (BM) által irányított szervek munkájával – emelte ki a belügyminiszter az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtti éves meghallgatásán. Pintér Sándor hangsúlyozta: az elmúlt időszakban rendkívüli terhelés alatt dolgozott a BM, kiemelt terhet jelentett az illegális migráció és a koronavírus-járvány is, azonban kiemelkedő eredményességgel végezték el a feladatukat. Hozzátette: egy közvélemény-kutatás szerint a magyar rendőrség munkájára egy 1-től 5-ig terjedő skálán az állampolgárok mintegy 33 százaléka adott jelest, 34 százaléka jót, 20 százaléka közepest, és mindössze 11 százalék értékelte elégségesnek vagy elégtelennek a rendőrség munkáját. A…

Read More