Észak-Korea nukleáris csapással fenyegette meg az Egyesült Államokat, amelynek előzményeként közölte, hogy újraindítja az atomfegyver gyártáshoz szükséges plutóniumot előállító létesítményét.

A Phenjantól mintegy 90 kilométerre északra levő jongbjoni reaktort hatoldalú tárgyalásokat követően 2007-ben bezárták, de csak részlegesen szerelték le, s a New Scientist szakértőinak becslése szerint hat hónap alatt újra üzembe helyezhetik. Ezt követően viszont 2-3 évre van szükség az első plutónium „aratásig”. Az üzem évente 5 kilogrammnyi plutóniumot készíthet, ami egy, legfeljebb két bombára elég. Észak-Korea 2008 májusában azt állította, hogy 38,5 kilóval rendelkezik ebből az anyagból, amit a jongbjoni reaktor kapacitásának ismeretében az elemzők reálisnak tartanak. Úgy vélik, hogy az ország 6-12 atombombával rendelkezhet. A kapacitást azonban növelhetik – a meglevő szomszédságában már épül egy új reaktor. Ez a kísérleti könnyűvizes atomerőmű elméletileg áramszolgáltatást lesz hivatott biztosítani, de felhasználhatják fegyvergyártásra is – kb. 5 nukláris robbanófejet adna évente.
A fegyver fajtáját nehéz megállapítani. Az első kísérleti robbantásnál 2006-ban plutóniumot használtak, de a 2009-es és az idei próbáknál nagyon vigyáztak, hogy a radioaktív gázok a föld alól ne juthassanak ki a felszínre, így nem lehetett megállapítani milyenségüket. Phenjan azonban egyelőre nem rendelkezik olyan hordozóval, amivel megtámadhatná az Egyesült Államok szárazföldi területét, mivel interkontinentális ballisztikus rakétájának még a próbáit sem hajtották végre. No-dong típusú rakétái azonban elérhetik Dél-Korea és Japán nagyvárosait.
Az igazán reális veszély, hogy az észak-koreai hadsereg lerohanja Dél-Koreát, mielőtt szövetségesei közbeléphetnek – jelenleg a Dél-Koreában állomásozó amerikai haderő mindössze mintegy 30 ezer főt számlál. A nyugati szakértők lebecsülni látszanak Phenjan légierejét, mivel leginkább öreg MiG-21-esekből és még annál is régebbi orosz vadászgépekből áll, azonban – mint erre helyi szakértők figyelmeztették a szerzőt – ezekből rengeteg van, és percek alatt képesek elérni Szöult, amely csupán 60 kilométerre van a határvidéktől.
Forrás: Biztonságpiac.hu
Szerző: Barabás T. János




















