A Vivotek a világon elsőként az Alphasonic Kft. telephelyén tartotta meg a VEC (Vivotek Certified Expert) képzését.

A Vivotek a legnagyobb IP kameragyártó Tajvanban. Magyarországon már jó ideje elterjedt márka, amely töretlenül fejlődik és szélesíti termékpalettáját.
A Vivotek tudja, hogy nem csak a disztribútori hálózatot kell erősíteni, ezért egy képzési programot is létre hozott, amely a VEC (Vivotek Expert Certificates) névre hallgat. Az oktatás lépésről-lépésre halad a kamera felépítésétől kezdve a szerelésen át a tömörítés, sávszélesség szabályozás és rögzítés beállításáig. A tanfolyam segíti a telepítőket, hogy megfelelő tudásuk legyen a rendszer telepítése során és a későbbi hibalehetőségeket is kiküszöbölhessék. Fontos az is, hogy megfelelően tudják optimalizálni a rendszert. A hivatalos, telepítőknek szóló VEC képzés várhatóan Júliusban fog indulni.
Az első VEC tréninget Budapesten rendezték meg március 4-én és 5-én az Alphasonic Kft telephelyén.
„ A VEC az egyik legfontosabb helyi rendszerintegrátori és viszonteladói képzési program. Főként a hivatalos disztribútorok adnak helyet a képzésnek országonként. A fő feladat, hogy segítsük a telepítőket és viszonteladói hálózatot, képben legyenek a Vivotek termékeivel és az új technológiával. Ahhoz, hogy valaki a Vivotek hivatalos szakembere lehessen, át kell, hogy menjen a VEC legmagasabb szintjén, és be kell fejeznie a magasabb fokú képzését is, amit mi VWA (Vivotek Warrior Academy)-nek nevezünk. Erre azért van szükség, hogy emeljük a tanfolyam színvonalát. Örülünk neki, hogy Kirov Kiril és Pelyák Norbert az Alphasonic Kft-ben már rendelkeznek ezzel a képesítéssel. Reméljük a jövőben lehetőség lesz majd arra, hogy akár több alkalommal is tudunk VEC akadémiát rendezni a helyi disztribútorunk segítségével annak érdekében, hogy még jobban segíthessük a rendszerintegrátorokat, viszonteladóinkat Fontos, hogy ismerjék meg a termékeinket és az új lenyűgöző technológiai fejlesztéseket. Ezért is örülünk annak, hogy megrendezhettük a világon először a VEC képzést az Alphasonic Kft. segítségével, a mi magyarországi disztribútorunkkal” – mondta Bion Huang, a Vivotek regionális értékesítési igazgatója.
„Az Alphasonic Kft. számára nagy megtiszteltetés, hogy a Vivotek a világon elsőként a magyarországi cégnél tartotta meg a VEC képzést. Ez a Vivotek Certified Expert képzés stabillá teszi, nem csak a mi kollégáink tudását és képesítését, de azt is el tudjuk érni, hogy nem csak a viszonteladó partnereink, hanem maguk a telepítők is stabil technikai gyakorlati tudással induljanak neki a projektek megvalósításának. Mivel az Alphasonic két munkatársa is rendelkezik VEC képesítéssel, most már magyar nyelven meg is tudjuk tartani az oktatásokat, valamint stabil elméleti es gyakorlati háttérrel segíteni partnereinket, megrendelőinket” – mondta Dimitrova Dessislava, az Alphasonic Kft ügyvezető igazgatója.
Forrás: BP



















