Az elmúlt időszakban kezdetét vette a téli sportok főszezonja és emiatt egyre többen látogatnak el a szomszédos országokba, hogy kiélvezzék a havas táj nyújtotta lehetőségeket.

A Groupama Garancia Biztosító adatai szerint a magyar lakosokra még nem jellemző, ám egyre gyakoribb, hogy maguk mögött hagyják a januári csípős hideget és inkább egzotikus úti célt választanak pihenésre, kikapcsolódásra. A síelni és snowboardozni utazók számára ugyanolyan fontos az utasbiztosítás kötése, mint a „téli nyaralásra” készülőknek.
A Groupama Garancia Biztosító tapasztalatai alapján elmondható, hogy a biztosítók és a Mabisz kampányának eredményeként az utazók 35 százaléka rendelkezik utasbiztosítással, ami már növekedésként értelmezhető az előző időszakhoz képest, ugyanakkor még mindig csekély mértékű a piac egészére nézve, hiszen szinte csak az utazók egyharmada gondoskodik utasbiztosításról.
Ez az arány évről évre növekszik, azonban még mindig kirívóan alacsony, figyelembe véve, hogy az úti költség akár a többszázezer forintot is meghaladhatja, az utasbiztosítás összege pedig ennek csupán töredéke, mely több milliós összegű védelmet jelenthet az utasok számára. Annak ellenére, hogy a biztosítás akár az utolsó pillanatban, online is megköthető, sokan mégis az utasbiztosítás összegén kívánnak spórolni és sajnos számos példa igazolja, hogy megfelelő védelem hiányában az álomutazásból rémálom lesz.
A három legnépszerűbb téli úti cél
A Groupama Garancia Biztosító adatai alapján a magyar lakosság körében a leggyakoribb téli úti cél továbbra is Ausztria. Mivel a kiváló adottságokkal rendelkező síparadicsomok pár órás autóúttal is megközelíthetők, sok látogatót vonzanak az országba. A három legkeresettebb úti cél között Franciaország és Olaszország is szerepel. Fontos kellő figyelmet szentelni az utasbiztosítás megkötésére, ugyanis a téli sportok űzése balesetveszélyes tevékenység, így semmi esetre sem elegendő a bankkártyával járó fedezet.
A Groupama Garancia Biztosító 2013-as adataiból az egyik legkimagaslóbb kárkifizetési tétel meghaladta a 7 millió forintot. Jobban megvizsgálva ez az összeg nem is olyan meglepő, hiszen egy síbaleset estén a helikopteres mentés az egy milliós összeget bőven túllépheti, melyet az Európai Uniós Egészségbiztosítási kártya nem fedez. Emellett a kórházi kezelésnek, főként egy azonnali műtétnek a nagyságrendje is több százezer forint, amit az Európai Egészségkártya csak abban az esetben fedez, ha a vele szerződött külföldi szolgáltatók végzik.
Síelés során a legtöbben ütközés vagy balszerencsés földet érés közben sérülnek meg, és a balesetek kivédése sokszor csak szerencse kérdése. Emellett gyakran az is előfordul, hogy másoknak okozunk balesetet vagy épp mások veszélyeztetik a mi testi épségünket. „A Groupama Garancia Biztosítóhoz 2013-ban beérkezett kárbejelentésekből kiderül, hogy a leggyakrabban előforduló balesetek a csonttörés és az izomszakadás voltak. Sokan szenvedtek horzsolásos sérülést, szereztek zúzódást, de agyrázkódásról is több bejelentést kapott a biztosítótársaság. Ezek elkerülhetők illetve csökkenthetők lennének, ha mindenki a saját tudásának megfelelő pályán és sebességgel közlekedne és betartaná a „sí-KRESZ-t”- mondta Karsai Márta, a Groupama Garancia Biztosító Lakossági Vagyonbiztosítási Főosztályának szakértője.
Télből a nyárba
Hasonló körültekintést igényel az utasbiztosítás megkötése azoktól, akik az év végi, év eleji időszakban inkább hátat fordítanak a télnek, a hidegnek és helyette melegebb, egzotikus úti célt választanak. Ilyenkor számos olyan desztináció is számításban jön az utasok körében, amelyek például védőoltás kötelesek, vagy legalábbis oltásra ajánlottak. A Groupama Garancia Biztosító adatai alapján a három legkedveltebb meleg égövi úti cél ebben az időszakban Thaiföld, Mexikó és Kuba.
A kikapcsolódást azonban könnyen tönkreteheti egy betegség. A Groupama Garancia Biztosítóhoz 2013-ban beérkezett adatok alapján a tavalyi év harmadik legnagyobb kárkifizetése utazás során megbetegedés miatt történt, melynek összege ebben az egyedi esetben 5 millió forint volt.
A megbetegedések oka akár az is lehet, hogy a hazai, téli, gyenge napsütésnek köszönhetően bőrünk fokozott veszélynek van kitéve napozás közben a meleg égövi utazások alatt, így a biztosítótársaság azt ajánlja az utasoknak, hogy mindent tegyenek meg bőrük védelme érdekében. „Mivel ilyenkor kevesebb vitamint viszünk be szervezetünkbe, fokozottan ügyelnünk kell arra, hogy mit iszunk és eszünk a téli nyaralás során. A gyomorrontásos és vírusos megbetegedések elkerülése érdekében figyeljünk a higiénés körülményekre, és az olykor csábító egzotikus fűszerezésű ételek mérsékelt fogyasztására” – tanácsolta Karsai Márta. „Azok, akik gyermekükkel vágnak neki a hosszú útnak, készüljenek mini „házi patikával”, melyben megtalálhatóak alapvető gyógyszerek és lázmérő is” – tette hozzá a szakértő.
A hosszú, akár tengeren túli utazások során leggyakrabban előforduló károk egyike a poggyászkésedelem, derül ki a Groupama Garancia Biztosító adataiból. A sok kellemetlenséget okozó probléma a poggyászkár-bejelentések 20 százalékát tette ki 2013-ban. Míg az esetleges balesetek vagy épp megbetegedések ellen magunk is tehetünk óvintézkedéseket, addig a poggyászkárok ellen nem. Az egyedüli megoldás a teljes körű utasbiztosítás kötése, mellyel mindhárom kártípus esetén helytáll a biztosító.
Forrás: Groupama/BP



















