Vonzó befektetési hozam ígéretével több mint 2 milliárd forintot csalt ki egy ebesi férfi — a Debreceni Járási Ügyészség különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban levő középkorú férfi ellen.
Az ebesi férfi 2011. decembere és 2013. októbere között két zártkörűen működő részvénytársaságot és egy korlátolt felelősségű társaságot hozott létre, amelyeknek önálló képviseleti joggal rendelkező vezető tisztségviselője volt. Rendszeres és jogtalan haszonszerzési célzattal a három gazdasági társaság nevében olyan megállapodásokat kötött a sértettekkel, amelyek tartalmuk szerint befektetési szolgáltatási tevékenységnek minősültek.
Erre azonban engedéllyel egyik gazdasági társaság sem rendelkezett, csupán az egyik társaság engedélyében szerepelt biztosítási ügynöki, brókeri tevékenység, amely alkuszként biztosítás közvetítés végzésére jogosította fel. A középkorú férfi több megtévesztő tényt is felhasznált cselekményéhez. Egyrészt azt, hogy az engedélyező hatóság nyilvántartásában az általa irányított egyik társaság biztosítás közvetítői tevékenység végzésére jogosult alkuszként szerepelt, s ezt úgy közvetítette az ügyfelek felé, hogy professzionális, hatósági engedélyekkel rendelkező piaci szereplő az általa irányított vállalkozás.
Másrészt magas éves, negyedéves, illetve havi hozam- és kamatfizetést ígért, azonban a szerződésekben rögzített portfóliókezelési tevékenység ellátására nem volt jogosult, a megállapodásban foglalt hozam elérésének vagy a sértettektől átvett tőke visszafizetésének lehetőségét megteremtő, valós befektetéseket nem végzett.
Az ebesi férfi a szerződések jelentős elemeit érintő félrevezető adatok közlésével, valós teljesítőképesség és teljesítőkészség hiányában a sértetteket közvetlenül, majd az országos méretű terjeszkedést követően – a valós, jogszerű gazdasági tevékenység hiányát fel nem ismerő – közvetítőket igénybe véve közvetve ejtette tévedésbe.
A középkorú csaló a fenti módon 551 sértettet ejtett tévedésbe és nekik összességében 2 123 625 383 forint kárt okozott
A Debreceni Járási Ügyészség az előzetes letartóztatásban lévő, büntetlen előéletű középkorú férfival szemben 2 rendbeli különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette; 109 rendbeli jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette; 416 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette; 32 rendbeli kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette; továbbá 663 rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat.
A vádiratban végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását, a közügyek gyakorlásától való eltiltását indítványozta, ezen túlmenően indítványt tett arra is, hogy az illetékes járásbíróság a férfit végleges hatállyal tiltsa el gazdálkodó szervezet általános vezetését, felügyelő bizottsági tagságát lehetővé tevő foglalkozás gyakorlásától.
A sértettek polgári jogi igényének, illetve a vagyonelkobzás biztosítása érdekében a nyomozás során a Debreceni Járásbíróság 864 069 493 forint erejéig zárolta az ebesi férfi magánvagyonát, illetve a személyével összefüggő gazdasági társaságok ingatlan és ingóvagyonát. A Debreceni Járási Ügyészség vádiratában indítványozta továbbá a brókerbotrányok áldozatainak kártérítését szolgáló vagyon biztonságba helyezéséről szóló 2015. évi XXXI. törvény figyelembe vételével a sértettek polgári jogi igényének, továbbá a vagyonelkobzás biztosítására zár alá vétel elrendelését a társaság vezető tisztségviselőinek a magánvagyonára közel hatmillió forint erejéig.



















