Az ózdi, illetve a hajdúböszörményi bíróság rendőrökre támadó férfiakat ítélt szabadságvesztésre gyorsított eljárásban – tudatta Keresztes Imre.
A Központi Nyomozó Főügyészség vezetője elmondta, hogy a nyomozó ügyészség indítványára – két különböző ügyben – három férfit ítéltek el, aki hétfőn támadt rendőrökre.
Egy jogszerű intézkedés közben a rendőrökre támadó, többszörösen büntetett fiatal testvérpár ügyében szerdán hozott nem jogerős ítéletet a Hajdúböszörményi Járásbíróság.
Mindkét vádlott bűnösségét megállapították társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében. A fiatalabb férfit a járásbíróság egy év tíz hónap, végrehajtásában három év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, egyúttal elrendelte pártfogó felügyeletét. 19 éves testvérét egy év tíz hónap börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélték, továbbá elrendelték más ügyben tavaly kiszabott egy év hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását.
A vádlottak és védőik az ítéletet tudomásul vették, az ügyész mindkét vádlott esetében súlyosításért fellebbezett.
Az Ózdi Járásbíróság csütörtökön hirdetett ítéletet annak a férfinak az ügyében, aki megragadta az édesapjával szemben intézkedő rendőr nyakát. A bíróság a váddal egyezően bűnösnek mondta ki az elkövetőt hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért a – korábban erőszakos bűncselekményt elkövető – vádlottat a bíróság egy év hat hónap börtönre és két év közügyektől eltiltásra ítélte, egyidejűleg elrendelte a korábban kiszabott nyolc hónap felfüggesztett szabadságvesztése végrehajtását is.
Ez a döntés sem jogerős, miután az ügyész súlyosításért fellebbezett.



















