Az EB elutasítja az internet általános szűrését

Az Európai Bíróság (EB) csütörtöki döntése szerint egy közösségi oldaltól nem várható el, hogy a kalózkodást szűrő rendszert telepítsen. A SABAM, mely egy belga, zenei jogdíjakat gyűjtő cég, szerette volna elérni, hogy egy közösségi oldal, nevezetesen a Netlog megakadályozza felhasználói által elkövetett szerzői jogsértéseket. A bíróság szerint azonban a követelt szűrés sértené a vállalkozás szabadságára, a személyes adatkezelésre valamint az információ-szabadságra vonatkozó jogokat – írja a BBC nyomán az lmv.hu.

Az ítélet precedenst teremthet az EU területén a hasonló ügyek esetén. A genti Massive Media NV által fejlesztett Netlognak a cég szerint több, mint 95 millió felhasználója van Európa-szerte. A Wedlake Bell nevű szerzői jogokkal foglalkozó ügyvédi iroda vezetője, Michael Gardner a hír kapcsán megjegyezte: úgy tűnik, hogy a bíróság szerint a közösségi oldalak üzemeltetői és más Internet szolgáltatók nem kötelezhetőek a szerzői jogsértések elleni fellépésre.

A döntés nem állítja meg a jogtulajdonosokat, hogy igazukat keressék a közösségi oldalak és az internet szolgáltatókkal szemben, ugyanakkor azokat arányosabban és jobban fókuszálva kell megfogalmazniuk – tette még hozzá Gardner. Az Európai Bíróság mostani döntését Európa-szerte figyelembe kell venni, amikor hasonló eset kerül bíróságok elé.

A SABAM beadványában arra kérte a belga bíróságot, hogy kötelezze a Netlog-ot napi 1000 euró megfizetésére addig, amíg nem oldja meg a szerzői jogsértéssel kapcsolatos kéréseit. A Netlog szerint a SABAM azon kérése, miszerint szűrje és felügyelje tagjai által küldött tartalmakat, ellentétes az EU elektronikus kereskedelemre vonatkozó irányelvével.

Az ügy átkerült az Európai Bíróság asztalára, amely döntésében kimondja, hogy egy ilyen szűrő „súlyosan sértené” a Netlog vállalkozási tevékenységét, hiszen „saját költségén kellene egy bonyolult, költséges, folyamatosan ellenőrzött rendszert telepítenie.” Ugyanakkor döntésében azt is megemlíti, hogy egy ilyen szűrő veszélyeztetheti a személyes adatok védelmét, hiszen „megkövetelné a közösségi oldalon regisztrált tagok azonosítását, folyamatos figyelését és a kapcsolódó adatok feldolgozását.” Mindezek felett korlátozhatja az információ-küldés és -fogadás szabadságát, hiszen „a rendszer nem feltétlenül tud majd minden esetben különbséget tenni a jogtiszta és a szerzői joggal terhelt tartalmak között, így akár jogtiszta tartalmakat is blokkolhat.”

Az európai internetszolgáltatókat tömörítő European Internet Providers Association úgy véli a mostani döntés egy fontos lépés: reményük szerint a döntés után komolyabb jogi védettséget élvezünk majd, ami elengedhetetlen az internet szabadságának megtartása érdekében. Az Open Rights Group (Nyílt Jogok Csoport), mely nyíltan ellenzi az ACTA bevezetését, szintén üdvözölte az Európai Bíróság döntését: “Jó látni, hogy a bíróságok szem előtt tartják jogainkat és lesöprik a közösségi oldalak megfigyelésére törekvő ötleteket. Ez különösen fontos most, mikor jól látszik, hogy egyezmények, mint pl. az ACTA elfogadásával a döntéshozók a szerzői jogok védelmét helyezik előtérbe.”

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment