Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő szerint „sikeresnek” mondható Észak-Korea vasárnapi robbantási kísérlete, és ez minőségileg egy új szintet jelent az atomfegyverkezés területén.
Észak-Korea föld alatti nukleáris robbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki – közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet. Később Észak-Korea hivatalosan is közölte, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát.
Kis-Benedek felidézte: ez a hatodik nukleáris robbantás volt, amellyel lehet bizonyítani, hogy Észak-Korea rendelkezik atomfegyverrel. A mostani teszt lényege az volt, hogy föld alatti robbantás során próbálják megállapítani, miként lehet az atomfejet rátenni a rakétára.
A szakértő szerint, ha a kísérlet során sikerült összeilleszteniük a rakéta fejet és testet és azzal együtt robbantani, a következő lépésben nyilván a lőtávolság növelése lesz a cél.
A hidrogénbombával kapcsolatban a szakértő azt is elmondta: annak nagyobb a pusztítása, így az sokkal veszélyesebb, „komolyabb fenyegetést jelent a világra”. Ugyanakkor megjegyezte, annak összeszerelése is bonyolultabb, komoly technikát igényel. Ehhez még újabb kísérletekre van szükség.
Kis-Benedek kitért arra, hogy bemutattak egy képet is, amelyen Kim Dzsong Un, az ország vezetője ott áll egy rakétafej mellett. A szakértő szerint a kísérlet időzítése sem véletlen, mivel szeptember 9-én van a koreai nemzeti ünnep. Az észak-koreai televízió is arról beszél, hogy ők a „világ legerősebb atomhatalma”. Ez a szakértő szerint „természetesen nem igaz”, de Észak-Korea üzenete nyilván az, hogy „képesek vagyunk bárkit és bármit elérni atomfegyverrel”.
Kérdés, hogyan reagál erre a világ – jegyezte meg a szakértő, hozzátéve: Japán már nagyon idegesen reagált a hírre, az Egyesült Államoknak viszont most a hurrikán is nagy problémákat okoz. Korábban az Egyesült Államok úgy nyilatkozott: „minden opció az asztalon van” – emlékeztetett. Háborút nyilván nem akarnak, feltehetően a gazdasági szankciókon fognak szigorítani – vélekedett a szakértő.
Donald Trump: a megbékítés politikája nem működik
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik – hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva. Trump az Egyesült Államok számára rendkívül ellenségesnek és veszélyesnek nevezte a phenjani nukleáris robbantást. Az elnök annak a nézetnek adott hangot, hogy Észak-Korea magatartása fenyegetést jelent Kína számára is, de úgy vélekedett, hogy az Észak-Koreára való pekingi nyomásgyakorlás egyelőre kevés sikerrel járt. A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik – szögezte le üzenetében Trump.