Buligate: a britek csaknem kétharmada Johnson lemondását szeretné

Alexander Boris de Pfeffel Johnson brit politikus, az Egyesült Királyság miniszterelnöke

A legfrissebb felmérés szerint a britek csaknem kétharmada Boris Johnson miniszterelnök távozását szeretné. Johnson 2019-ben kezdődött miniszterelnöki időszakának eddigi legnagyobb belpolitikai botrányába keveredett, miután az elmúlt hetekben kiderült, hogy a londoni kormányfői hivatalban és más kormányhivatalokban a koronavírus-járvány elleni szigorú kapcsolattartási korlátozások idején rendszeresen összejöveteleket, partikat rendeztek. Az ügyben vizsgálat indult, amelynek hétfőn ismertetett előzetes összefoglalója szerint tizenhat ilyen rendezvény volt a Downing Streeten a zárlatok idején. A dokumentum szerint „nehéz indokot találni” ezekre az összejövetelekre olyan időszakokban, amikor a kormány a mindennapi életvitelt széles körben korlátozó intézkedések elfogadására kérte…

Read More

Lengyelország több tízezer töltényt szállít Ukrajnának

lőszer, töltény, lövedék

Döntés született arról, hogy Lengyelország több tízezer töltényt szállít Ukrajnának – közölte Pawel Soloch, a lengyel nemzetbiztonsági iroda (BBN) főnöke. Ukrajna politikai és anyagi támogatása – akár humanitárius, akár katonai értelemben – azon nemzetközi és belpolitikai egyeztetések tárgya volt, amelyeket Andrzej Duda elnök az utóbbi időben az orosz-ukrán feszültség kapcsán folytatott – idézte fel a varsói államfői hivatal kötelékében működő BBN-t vezető Soloch. Közölte: döntés született arról, hogy Lengyelország „védelmi jellegű, azaz a védelemhez, nem pedig a támadáshoz felhasználható – töltényeket” ad át az ukrán félnek. Az államfő hozzájárulásával született…

Read More

Putyin: valós fenyegetést jelent Oroszország számára a külföldi katonai jelenlét Ukrajnában

Vlagyimir Putyin orosz elnök

A NATO katonai jelenléte Ukrajnában valós fenyegetést jelent Oroszország számára, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter pedig gyakorlatilag megnyitotta a NATO-ba vezető utat Kijev számára – jelentette ki egy fórumon Vlagyimir Putyin, aki arra nem tért ki, hogy az orosz csapatok jelenléte mekkora fenyegetést jelentenek Ukrajna számára. Putyin szerint a NATO már tagság nélkül is megkezdte Ukrajna területének „birtokba vételét”. Nehezményezte, hogy a nyugati hatalmak a hidegháború lezárásakor, a német újraegyesítés idején „becsapták” Oroszországot a NATO bővítésének kérdésében, azt ígérve neki, hogy a szövetség nem fog kelet felé terjeszkedni, most meg…

Read More

Nincs nyugalom a Balkánon: a boszniai szerbek kivonulnának az ország intézményeiből és a hadseregből is

Milorad Dodik

A boszniai szerbek kivonulnak Bosznia-Hercegovina szövetségi intézményeiből, a hadseregből, az igazságügyi testületekből és az adózási rendszerből is – jelentette be Milorad Dodik, az ország háromtagú államelnökségének szerb tagja, aki évek óta a boszniai Szerb Köztársaság elszakadása mellett kampányol. A szarajevói sajtó szombati beszámolója szerint Dodik közölte, a boszniai Szerb Köztársaság törvényhozása dönt majd azokról a témákról, amelyeket a szövetségi szinten korábban elfogadott védelmi törvény, adózási törvény és az igazságügyi szervekre vonatkozó előírások szabályoztak eddig. Hozzátette, szakértők már dolgoznak a boszniai Szerb Köztársaság új alkotmányán és a törvényeken. Boszniai szakértők szerint egyetlen…

Read More

Százötvenen haltak éhen az etiópiai Tigré tartományban a múlt hónapban

Etiópia Tigrés

Mintegy százötvenen haltak éhen augusztus folyamán a háború sújtotta észak-etiópiai Tigré tartományban – közölte kedden a BBC hírszolgálata a Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) nevű szervezet jelentésére hivatkozva. Ez az első összesítés az emberéleteket követelő tigréi éhínségről azóta, hogy a TPLF júniusban visszafoglalta a kormányerőktől a terület nagy részét. Más, független forrásokból az adatot nem erősítették meg, az etiópiai kormány pedig egyelőre nem reagált rá. Az ENSZ a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy mintegy négyszázezer ember él Tigrében éhínség közepette, és nagyjából 5,2 millió emberhez – az ottani lakosság kilencven…

Read More

Lavrov: néhány napon belül működni kezd az Északi Áramlat-2 gázvezeték

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter

Néhány napon belül működni kezd az Északi Áramlat-2 gázvezeték, amely Ukrajna elkerülésével köti össze Oroszországot és Németországot – jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. „Néhány nap múlva befejezik az építését és működni kezd” – mondta. Hozzátette, hogy Joe Biden amerikai elnök kormányzata nem változtatott álláspontján és továbbra is ellenzi az Északi Áramlat 2-t, de tisztában van vele, hogy már nem lehet megállítani. A projektet irányító Nord Stream 2 AG közölte, hogy befejeződött az Északi Áramlat-2 második vezetékének lefektetése. Ezután a csővezeték dániai és németországi szakaszának összekapcsolása következik. A vállalat úgy…

Read More

Tiszta Amerika: támogatja a cseh kormány az állampolgárok fegyveres önvédelemhez való jogát

Svejk a derék állampolgár

Támogatja a cseh kormány azt a szenátusi javaslatot, hogy a cseh állampolgároknak alkotmányos joga legyen a fegyveres önvédelemre és védelemre – jelentette be Marie Benesová igazságügyi miniszter. A kormány álláspontja váratlan, mert a témához készült előzetes szakmai háttéranyagokban az áll, hogy a kabinet semleges álláspontra helyezkedik ez ügyben. „A döntés rendkívül heves vita után született meg” – mondta Benesová újságíróknak, de további részleteket nem árult el. Lubomír Metnar védelmi miniszter rámutatott: a miniszterek egy része – saját magát is beleértve – a heves vita során megváltoztatta korábbi elutasító vagy tartózkodó…

Read More

Szlovén kormányfő: semmi sem indokolja az olasz-szlovén kerítést

Semmi sem indokolja, hogy Olaszország kerítést építsen Szlovéniával közös határán az illegális migráció megállítására – jelentette ki Marjan Sarec szlovén kormányfő a parlamentben ellenzéki bírálatokra válaszolva, melyek szerint a kormány politikájával rossz jelzéseket küld a menekülteknek és a szomszédos schengeni országoknak. Matteo Salvini olasz belügyminiszter nemrég kijelentette, hogy amennyiben nem sikerül a július 1-jén indított közös olasz-szlovén járőrözéssel feltartóztatni az illegális bevándorlókat, Olaszország fizikai akadályt építhet Szlovéniával közös határán. Sarec szerint viszont Olaszország idén kevesebb menekültet küldött vissza Szlovéniába, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Úgy vélte, hogy Salvini kijelentését…

Read More