Pechetek van: Kaliforniából rendelt fél kilogrammnyi kokaint két magyar férfi
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két váci férfival szemben, akik az Egyesült ...
A Fővárosi Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két váci férfival szemben, akik az Egyesült ...
Elfogták szerdán a nyáron Pécsett történt négy fegyveres trafikrablás elkövetőjét, a 32 éves pécsi férfi beismerő vallomást tett - jelentette ...
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a férfinek, aki felgyújtotta és bántalmazta ismerősét a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei ...
Két rendőrautónak is nekiütközött egy menekülő sofőr a terepjárójával Ózdon, a járművet csak a kerekére leadott lövéssel tudták megállítani a ...
Súlyos és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 61 éves kecskeméti nő ellen, ...
Hat embert előállított a rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt egy kőbányai lövöldözésről szóló bejelentés után - közölte a Budapesti ...
Életveszélyt okozó testi sértéssel és rablással vádolják azt a 19 éves haramiát, aki az ügyészség szerint kirabolt egy dohányboltot és ...
Keresik Bulgária legügyesebb tolvaját, aki főpénztárosként több mint húszmillió levával (hárommilliárd forint) rövidítette meg a görög Alfa Bank bolgár leánycégét ...
Félmilliárd forintnyi adót és járulékot csalt el egy nyíregyházi munkaerő-kölcsönző bűnszervezet, negyvenhárom gyanúsítottal szemben költségvetési csalás miatt javasolt vádemelést a ...