Négyszeres gyilkossággal vádolt drogbárót tartóztattak le
Elfogták Olaszországban a négyszeres gyilkossággal vádolt, körözött szlovén drogbárót, Kristijan Kameniket, a hatóságok ötven kiló kokaint találtak nála - jelentette ...
Elfogták Olaszországban a négyszeres gyilkossággal vádolt, körözött szlovén drogbárót, Kristijan Kameniket, a hatóságok ötven kiló kokaint találtak nála - jelentette ...
Holtan találtak egy asszonyt Marcaliban, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága emberölés gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen - ...
Előzetes letartóztatásba került az az 54 éves örkényi nő, aki a rendőrség gyanúja szerint szerdán olyan súlyosan bántalmazta a vele ...
Egy harmadik férfit is őrizetbe vettek vasárnap a rendőrök azzal az emberölési üggyel kapcsolatban, amelyben a dunaújvárosi önkormányzat egyik képviselője ...
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki megölte élettársát és ismerősét, majd az áldozatokra gyújtotta a házat 2014-ben Érden - közölte ...
Meggyilkolt nő holttestét találták Mocsa közelében egy szántóföldön. A bűncselekménnyel az asszony férjét gyanúsítják, akit őrizetbe vettek - közölte a Komárom-Esztergom ...
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya S. László 38 éves csévharaszti lakos ...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészség indítványa alapján szerdán azt a 23 éves férfit, aki a ...
Elfogták azt a 23 éves férfit, akit megalapozottan gyanúsítanak azzal, hogy a mátételki otthonában múlt csütörtökön holtan talált 80 éves ...