Merényletek Párizsban: megkezdődött a túlélők és a tanúk meghallgatása
Megkezdődött kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat tanúinak meghallgatása a párizsi törvényszéken. A túlélők, az ...
Megkezdődött kedden a 2015. november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletsorozat tanúinak meghallgatása a párizsi törvényszéken. A túlélők, az ...
Elfogtak egy több éve bujkáló férfit, aki ellen már huszonegy elfogatóparancs volt érvényben - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó ...
A Központi Nyomozó Főügyészség vezető beosztású személy által az előnyért hivatali kötelességét megszegve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának ...
Másfél év szabadságvesztésre ítélte, valamint öt évre kitiltotta egy adott területről a bíróság első fokon meghozott ítéletében a hármashatár-hegyi támadót ...
Korrupciós cselekmény miatt tartóztattak le egy ügyvédet és két társát, akik a legfőbb ügyészre valótlanul hivatkozva kétszázmillió forintért ígértek enyhébb ...
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki erőszakkal és fenyegetéssel tartott maga mellett egy nőt és egy gyereket egy erdei bódéban ...
A vádlott kiskorú nevelt fiával és gyermekkorú lányaival is végzett, és végeztetett súlyosan szeméremsértő cselekményeket, továbbá engedély nélkül tartott lőfegyvert ...
Letartóztattak egy férfit, aki kisebb "robbanószerarzenált" rejtegetett otthonában - közölte a Budapest Környéki Törvényszék. Közleményük szerint a férfi és testvére ...
A Balassagyarmati Járási Ügyészség börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal a 32 és 29 éves romhányi nővel szemben, akik az ottani ...