Polt: az ügyészség hatékonyan működött 2020-ban is
Az ügyészség a világjárvány ellenére, a jogi és technikai újításoknak köszönhetően hatékonyan működött - állapította meg az Országgyűlésnek benyújtott, az ...
Az ügyészség a világjárvány ellenére, a jogi és technikai újításoknak köszönhetően hatékonyan működött - állapította meg az Országgyűlésnek benyújtott, az ...
Orbán Viktor vezetésével kihelyezett ülést tartott a kormány a hajmáskéri Központi Gyakorló- és Lőtéren kialakított tábori sátorban. A kormányülés egyetlen ...
Védelmi kutatás-fejlesztést célzó alprogrammal bővül a fiatal magyar kutatókat támogató Kooperatív Doktori Program (KDP). Az egymilliárd forint keretösszegű felhívás célja ...
A világ egyik legkorszerűbb, legmodernebb páncélozott harcjárművét 2023-tól Zalaegerszegen gyártják - mondta a honvédelmi miniszterr a zalai megyeszékhelyen, a német ...
Irodát nyitott Budapesten az Embraer repülőgépgyártó vállalat. A brazil cég irodájának pénteki megnyitóján Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos elmondta: ...
Megfelelő ütemben halad a Rheinmetall-csoport és a magyar állam közös beruházásában megvalósuló harcjárműgyár építése Zalaegerszegen. A 2023-ban üzembe álló épületegyüttes ...
Megkezdődött a szüreti időszak, fokozottan kell figyelni a mustgáz veszélyeire - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és ...
Biztonságos? - talán emlékeznek a Maraton életre-halálra című film többször és hátborzongató módon feltett kérdésére. A Dustin Hoffman által megformált ...
Nem kell többet fizetni a jelenlegi díjaknál a négy betűből és három számból álló rendszámokért, amelyeket 2022 júliusától adnak majd ...