Az állami bevételek biztosításán túl a tiszta piaci verseny elősegítése volt a célja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-magyarországi regionális szerveinek 2012-ben.

A tapasztalatok előrevetítik, hogy a jogkövetők védelmében az idén is lesz tennivalója a NAV-nak.
A közép-magyarországi regionális adó- és vámszervek illetékességi területén 566 ezer adószámmal rendelkező gazdálkodó, egyéni vállalkozó, illetve önálló tevékenységet folytató magánszemély tevékenykedik – ez az országosan működő adóalanyok egyharmadát jelenti.
Tavaly a kiemelt adónemekből (áfa, szja, járulékok) 183 milliárd forinttal többet (2 444 milliárd forintot) fizettek be az államkasszába az illetékességi körbe tartozó adózók, mint egy évvel korábban.
Az általános forgalmi adó nettó bevételének növekedése az áfakulcs két százalékpontos emelkedésére vezethető vissza, amely – a fokozott ellenőrzéseknek köszönhetően – nem eredményezte a visszaigénylések összegének növekedését. A 34 ezer kiutalási igényt tartalmazó bevallásból 31 ezer esetében határidőn belül teljes összegben pénzükhöz jutottak az adózók. Az ellenőrzések nyomán az is kiderült, hogy csaknem 14 milliárd forintot jogosulatlanul igényeltek vissza.
A 2012. július 1-től bevezetett fordított adózás hatására a gabonakereskedelemmel foglalkozó cégek eddigi több tíz milliós áfa visszaigénylése néhány millió forintra mérséklődött.
A személyijövedelemadó-bevételek 6,2 százalékos növekedését jellemzően a minimálbér megemelése, az adóalap-kiegészítés csökkenése, valamint az adójóváírás kivezetése eredményezte.
A társadalombiztosítási járulékokból, valamint az egészségügyi hozzájárulásból befolyt összeg szintén emelkedett, 54 milliárd forinttal haladta meg az előző évi bevételt. Bérkompenzációhoz kapcsolódó járulékkedvezményt 349 ezer főre érvényesítettek a munkáltatók.
A nettó társaságiadó-bevételek 5,4 százalékkal növekedtek. Sportcélú adókedvezményt 513 társaság érvényesített 2,271 milliárd forinttal támogatva a látvány-csapatsportok fejlesztését.
A vám- és jövedéki szakterület 2012. évi bevételei több mint 100,5 milliárd forinttal növekedtek. A legnagyobb mértékben a környezetvédelmi termékdíjból és a népegészségügyi termékadóból befolyt összeg emelkedett, ugyanakkor az üzemanyagok esetében – a magas üzemanyag árakból adódó forgalomcsökkenés miatt – az előirányzathoz képest kevesebb bevétel származott.
2012-ben mind az import, mind az export vámeljárások száma kismértékű növekedést mutatott.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azon túl, hogy szolgáltatásaival (pl. tájékoztatási tevékenység, személyes adónaptár, adatbázisok elérhetősége stb.) ösztönzi és segíti az önkéntes jogkövetést, azzal járul hozzá az egészséges versenyhelyzet kialakulásához, hogy következetes hatósági fellépéssel kiszűri az adókikerülésre játszó, illetve a nemzetgazdaságnak – és sok esetben a munkavállalóknak is – tudatosan kárt okozó vállalkozásokat. Ezért a NAV fővárosi és Pest megyei szerveinek figyelme 2012-ben is a jelentős kockázatot hordozó adózókra irányult.
A kockázatelemzési és kiválasztási módszerek finomításának köszönhetően az ellenőrzések 70 milliárd forinttal több (összesen 234 milliárd forint) adókülönbözetet tártak fel, mint 2011-ben. Azoknak a vállalkozásoknak kellett hatósági ellenőrzéssel szembesülniük, amelyeknél a NAV adatbázisai alapján adóhiányra lehetett következtetni.
A nagy kockázatú adózók újabb körének megjelenése ellen 2012-ben létrejött az adóregisztrációs eljárás és a fokozott adóhatósági felügyelet intézménye. Ezek működését, különösen a fővárosban, az indokolja, hogy az országszerte újonnan alakult vagy átalakult szervezetek, valamint a személyi változással érintett társaságok több mint fele (41,3 ezer) budapesti vagy Pest megyei székhelyre jelentkezett be. A 28 ezer adóregisztrációs eljárás eredményeként több mint 19 ezer vállalkozásról bizonyosodott be, hogy adózási szempontból közepes vagy magas induló kockázatúnak minősül. Közülük együttműködés hiánya miatt 1900 vállalkozás adószámát törölte a hivatal. Jogszabály módosítás ez év február 15-ig tette lehetővé az érintett cégeknek, hogy adószámuk visszaállítását kérjék; ennek nyomán 574 közép-magyarországi vállalkozás élt a moratórium lehetőségével. Fokozott adóhatósági felügyeletet 1500 magas és közepes működési kockázatú társaság esetében rendeltek el az adóigazgatóságok.
Az elmúlt évben nemcsak folytatódott az adóminimalizáló, valamint a fiktív számlákat kibocsátó „számlagyárként” működő társaságok ellenőrzése, de több esetben a mögöttük álló „haszonhúzóknak” vagyongyarapodási vizsgálattal kellett szembenézniük.
Továbbra is jelentős azoknak a vállalkozásoknak a száma (1 400), amelyek az ország más területéről – jellemzően Fejér, Bács-Kiskun és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből – a fővárosba, vagy Pest megyébe helyezték át székhelyüket. A gyakori székhelyváltókra jellemző, hogy székhelyszolgáltatók által biztosított címre jelentkeznek be. A kockázatos székhely-, illetékesség, illetve tulajdonosváltókat külön monitoring rendszer figyeli a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatóságán.
Az adóigazgatóságok közel 47 ezer operatív jellegű (helyszíni) ellenőrzést, a vám- és pénzügyőri igazgatóságok pedig több mint 26 ezer jövedéki ellenőrzést tartottak 2012-ben.
Az adókötelezettségek vizsgálata elsősorban a szórakozóhelyek, éjszaka nyitva tartó élelmiszerboltok, taxisok, valamint a szépészeti szolgáltatók és a magán humán-egészségügyi szolgáltatással foglalkozók adózási fegyelmére, alkalmazottaik bejelentésére, továbbá az árueredetre irányult. A hétvégenkénti, illetve a munkaidő utáni ellenőrzések azt mutatták, hogy a nyugtaadási hajlandóság ezekben az időszakokban alábbhagy hasonlóan az internetes kuponos forgalmazáshoz. A helyszíni adatgyűjtést gyakran követték utólagos ellenőrzések, és a feltárt adóhiány fedezetéül az adóigazgatóságok gyakran éltek a pénzkövetelés biztosításának intézményével.
A jövedéki termékekre irányuló ellenőrzések kétharmada a vámhatóság által kiadott engedéllyel nem rendelkező gazdálkodókat (vendéglátó-ipari egységeket, magánszemélyeket, piacokat stb.), egyharmada pedig az engedélyes, jövedéki biztosíték fedezetével működő gazdálkodókat (adóraktárakat, jövedéki engedélyes kereskedőket stb.) érintette. Az engedéllyel nem rendelkező alanyok körében derült ki a jogsértések jelentős része. Másfélezer esetben összesen 118 millió forint értékű jövedéki terméket (65 százalékban dohányterméket, valamint az előállításhoz szükséges eszközt) foglaltak le a NAV pénzügyőrei.
Az előző évhez képest 40 százalékkal több utólagos vámellenőrzés több mint 320 millió forint bevételkieséstől mentette meg az állami költségvetést. A hiányosságok többsége a környezetvédelmi adókkal kapcsolatos mulasztásból eredt.
A közszolgáltatók védelmére a fémlopások ellen szervezett nagyszabású ellenőrzéssorozatban majdnem 100 tonna bizonytalan eredetű fémhulladékot foglalt le a NAV. A helyszíni ellenőrzések igazolták, hogy a lopott anyagok (réz-, vas-, alumínium hulladék) többnyire a fémkereskedőkhöz kerülnek.
A NAV Közép-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatósága 2012-ben több mint 3700 büntetőeljárást indított. Annak ellenére, hogy ez a szám jogszabályváltozás miatt (a korábbi Btk. 289.§ (3) bekezdésben meghatározott számvitel rendjének megsértése bizonyos eseteit 2012. január 1-től közigazgatási eljárásban szankcionálják) 44 százalékkal alacsonyabb, mint 2011-ben, az elkövetési érték mégis 15,2 százalékkal 32 milliárd forintra emelkedett. Az egy bűncselekményre jutó elkövetési érték jelentős növekedésében az is szerepet játszik, hogy a pénzügyi nyomozók mellett az adó-, valamint a vám- és pénzügyőri igazgatóságok csaknem negyedével több költségvetési csalásra derítettek fényt. A bűnügyi igazgatóság 540 közérdekű bejelentést vizsgált az elmúlt évben.
A gyors és eredményes hatósági fellépésnek köszönhetően a kármegtérülés elérte a 725 millió forintot. Önkéntes megtérítéssel csaknem félmilliárd forint folyt be az államkasszába, további 230 milliót pedig biztosítási intézkedésként zárolt számlákon, foglalt le készpénzben, illetve ingó- és ingatlanvagyonban a bűnügyi igazgatóság.
A vám- és pénzügyőri igazgatóságok 28 millió forint értékű terméket koboztak el, amely hétszerese a 2011-ben hasonló kényszerintézkedéssel érintett összegnek.
A kintlévőségek behajtására az adóigazgatóságok együttesen mintegy 383 ezer végrehajtással 149 milliárd forintot szedtek be. 223 ezer esetben éltek a végrehajtási átvezetés lehetőségével és mintegy 9200 ingatlanra jegyeztek be végrehajtási-, illetőleg jelzálogjogot.
A tavalyi tapasztalatok nyomán 2013-ban is folytatódik az „éjszakai élet” vállalkozásainak, vendéglátóhelyeinek ellenőrzése a fővárosban és környékén, és ismétlődő vizsgálatokra számíthatnak a szépészeti és a speciális szolgáltatók is. Az adóigazgatóságok kiemelt területként kezelik továbbá a csomagküldő szolgáltatások, az internetes kereskedelem, a jogi, számviteli, adószakértői tevékenység, valamint a magánorvosi, fogorvosi praxisok ellenőrzését. A költségvetési bevételek védelmében, a jogosulatlan kiutalások megakadályozására továbbra is meghatározó szerephez jutnak a kiutalás előtti ellenőrzések.
Az utólagos vámellenőrzések területén többek között az áru tarifális besorolásának vizsgálatára, a származás ellenőrzésére, vámérték és a vámmentes vámeljárások vizsgálatára kell számítani. A pénzügyőrök nagy hangsúly fektetnek a textil- és ruházati termékek, lábbelik importjának ellenőrzésére, de nem kerülhetik el a vizsgálatot a legnagyobb behozatali forgalmat bonyolítók és az úgynevezett újrabehozatali vámeljárást indítványozók sem. Szintén ellenőrzik az export vámeljárásokat, valamint az egyszerűsített eljárásban vámkezeltető gazdálkodói kört is.
A jövedéki igazgatás területén idén az adózatlan jövedéki termékek szállításának kontrollja (főleg az ukrán, a szerb és a zöldhatáron, valamint közúton), továbbá a jövedéki termékek kereskedelmének ellenőrzése várható.




















