El kell halasztani az európai elfogatóparancs végrehajtását, amennyiben fennáll a valós veszélye annak, hogy az átadást kérelmező uniós tagállamban az érintett személy embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülne fogva tartása során – mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Az ügy előzménye, hogy egy magyar, illetve egy román bíróság európai elfogatóparancsot adott ki egy-egy személy ellen, akiket végül Németországban találtak meg.
A brémai felsőbíróság ezen elfogatóparancsok végrehajtásának kérdését vizsgálva megállapította, hogy azok a fogvatartási körülmények, amelyeknek Aranyosi P. a magyar, illetve R. Caldararu a román börtönökben esetlegesen ki lenne téve, sértik az alapvető jogokat, közelebbről az Európai Unió Alapjogi Chartájának az embertelen vagy megalázó büntetéseket és bánásmódot tiltó rendelkezését. A törvényszék arra hivatkozott, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága korábban kimondta: Magyarország és Románia megsértette az alapvető jogokat a büntetés-végrehajtási intézeteiket jellemző túlzsúfoltság miatt.
A német bíróság ezért azt kérdezte a luxembourgi székhelyű uniós törvényszéktől, hogy az európai elfogatóparancs végrehajtását ilyen esetben meg lehet-e vagy meg kell-e tagadni.
Kedden kihirdetett ítéletében az uniós bíróság emlékeztet arra, hogy az embertelen vagy megalázó bánásmód abszolút tilalma a közösségi jog által védett alapvető jogok közé tartozik, így ennek a veszélyét feltétlenül értékelni kell az érintett személyek átadása előtt.
Amennyiben az európai elfogatóparancs végrehajtásáért felelős hatóság megállapítja, hogy valós veszélye áll fenn az érintett személlyel szembeni embertelen vagy megalázó bánásmódnak, úgy az elfogatóparancs végrehajtását el kell halasztani az ezen veszély fennállásának kizárását lehetővé tévő további információk megszerzéséig. Ha a veszély fennállása észszerű időn belül nem zárható ki, akkor a hatóságnak kell eldöntenie, hogy az átadás iránti eljárást meg kell-e szüntetni – írták az uniós bíróság ítéletében.
Az előzetes döntéshozatali eljárás lehetővé teszi, hogy a tagállamok bíróságai az előttük folyamatban lévő jogvita keretében a közösségi jog értelmezésére vagy valamely uniós jogi aktus érvényességére vonatkozó kérdést terjesszenek az uniós bíróság elé. Az uniós testület azonban nem dönti el a jogvitát, a nemzeti bíróság feladata marad, hogy az ügyet a luxemburgi ítélet alapján elbírálja. A határozat mindazonáltal a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti.
