Jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki a szabadulását követő napon ölt meg brutálisan két hajléktalant 2021 elején a csongrád-csanádi megyeszékhelyen. A táblabíróság a közleményében azt írta: a korábban többször büntetett férfit különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölésben, emberölés előkészületében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a bíróság. Az ítélőtábla döntött arról, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben alakított ki fából és fóliából lakóhelyiséget. A vádlott alkalmi ismerősük volt, néha…
Read MoreCímke: bíróság
Mellkason szúrta ismerősét, kilenc évet kapott
Emberölés kísérlete miatt nem jogerősen kilenc év szabadságvesztésre ítélt a Miskolci Törvényszék egy férfit, aki 2021 novemberében a borsodi megyeszékhelyen mellkason szúrta ismerősét. A törvényszék a közleményében azt írta: a bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett férfi 2021. november 9-én az esti órákban két ismerősével sétált, amikor a vádlottal és annak társaságával találkozott. Köztük volt az a nő is, akit korábban a sértetthez és a vádlotthoz egyaránt érzelmi szálak fűztek. Ezt a vádlott már korábban számonkérte a férfin. A vádlott társasága a sértettével akart tartani, amit a vádlott különösen…
Read MoreAz adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben
Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…
Read MoreAmerikai jogászt neveztek ki a koszovói háborús bűnökkel foglalkozó hágai bíróság főügyészének
Kimberly West amerikai jogászt nevezték ki a koszovói háborús bűnökkel foglalkozó különleges bírósági hivatal főügyészének, az Európai Unió által támogatott bírósághoz kapcsolódó főügyésznek — jelentette be a hágai székhelyű testület. West Jack Smitht váltja, aki novemberben lemondott posztjáról, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium különleges ügyészeként felügyelje a Donald Trump volt elnök floridai birtokán, Mar-a-Lagóban található titkos dokumentumok megőrzésével kapcsolatos vizsgálatokat és Capitolium elleni 2021-es támadással kapcsolatos nyomozás egyes aspektusait. „Megtiszteltetés számomra, hogy erre a fontos és kihívásokkal teli feladatra választották ki” – fogalmazott West közleményében. West jelenleg egy bostoni ügyvédi…
Read MoreVarsó fegyvert szállított Moldovának, és szankciózik
Lengyelország fegyvert szállított Moldovának, és szankciókkal sújtja Ilan Sort, az ellenzéki, oroszbarát párt vezetőjét – közölte csütörtökön Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter. A tárcavezető a Twitteren tudatta: döntése nyomán a moldovai rendőrségnek két Hercules és négy Casa katonai szállító repülőgéppel fegyvert, lőszert és a moldovai belügyi tárca szolgálatainak szánt felszerelést szállítottak. „A független és szuverén Moldova belső destabilizáció kísérleteivel szembesül, ezért szüksége van támogatásunkra” – írta Kaminski. Egy másik bejegyzésben azt is közölte, hogy az Európai Politikai Közösségnek a moldovai fővárosban csütörtökön megkezdődött csúcstalálkozója előestjén feltette a lengyel belügyminisztérium szankciós névjegyzékére Ilan…
Read MoreLengyelország 365 fehérorosz ellen hirdet szankciókat
Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után – közölte a lengyel belügyi tárca. A minisztérium közleményében arra utalnak, hogy a fehérorosz legfelsőbb bíróság elutasította Andrzej Poczobut fellebbezését, fenntartva a korábban kiszabott nyolcéves börtönbüntetését. Rámutatnak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének más bírálóit ért üldöztetésekre is. Ezzel összefüggésben 365 fehérorosz állampolgárt, köztük 159 parlamenti képviselőt írtak fel a lengyel belügyminisztérium szankciós listájára – közölték. Mint hozzátették, a listára a minszki parlament többi tagja már korábban felkerült. A varsói belügyminisztérium által közzétett…
Read MoreKitüntetésnek nevezte Lindsey Graham az ellene Oroszországban kiadott körözést
Kitüntetésnek nevezte az ellene Oroszországban kiadott elfogatóparancsot Lindsey Graham amerikai szenátor. A szenátus republikánus tagja ellen azután adtak ki körözést az orosz hatóságok hétfőn, hogy az ukrán elnöki hivatal videót jelentetett meg a politikus kijevi látogatásáról. A szerkesztett videóban olyan kijelentések szerepelnek az amerikai politikustól, amelyek oroszok haláláról szólnak Ukrajnában, valamint amelyben az Egyesült Államok által Ukrajnának nyújtott katonai támogatást a „legjobb pénzkiadásnak” nevezi. Graham hétfői közleményében további támogatásáról biztosította Ukrajnát Oroszország elleni harcában, valamint felajánlotta, hogy kész alávetni magát a Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletének, amennyiben erre Oroszország is hajlandó. A…
Read MoreÖt év börtönt kapott egy baranyai férfi, mert késsel támadt apjára
Emberölés kísérlete miatt jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélt a Pécsi Ítélőtábla egy fiatal baranyai férfit, aki 2021 novemberében késsel mellkason szúrta édesapját. A táblabíróság a közleményében azt írta, hogy a bűncselekmény elkövetésekor húszéves vádlott férfi szüleivel és testvéreivel élt közös háztartásban, rendszeresen fogyasztott alkoholt, emiatt pedig szüleivel többször szóváltásba került, és előfordult, hogy apjával dulakodott is. A fiatalember 2021 novemberében ittas állapotban további alkohol vásárlása céljából kért pénzt édesanyjától, aki ezt elutasította. A férfi emiatt szidalmazni kezdte a nőt, majd dulakodni kezdett a felesége védelmére kelő apjával. A fiú egy 19…
Read MoreZéró tolerancia a szabályszegő végrehajtókkal szemben
A végrehajtói szakmának tisztulási folyamaton kell átesnie – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke csütörtökön, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) rendkívüli tisztújító közgyűlésén. Az SZTFH a közleményében azt írta: Biró Marcell rámutatott, a bírósági végrehajtásról szóló törvényben foglalt jogkörével élve az elnökség tagjainak lemondását követően, haladéktalanul intézkedett a kar rendkívüli közgyűlésének összehívásáról. Emlékeztette a kar tagjait arra, hogy a hatóság jogszerű, szakszerű és empatikus tevékenységet vár el a végrehajtóktól, egyben zéró toleranciát hirdet a szabályszegésekkel szemben. Biró kiemelte: a végrehajtói szakmának tisztulási folyamaton kell átesnie.…
Read More