Kokainnal kereskedő győri és szegedi lakosok ellen emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség — tájékoztatta az intézmény szóvivője az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, hogy a két férfit és egy nőt kábítószer-kereskedelemmel, illetve kábítószer-birtoklással vádolják.
A vádirat szerint a két férfi 2013 őszén ismerkedett össze Győrben egy bevásárlóközpontban, ekkor húszezer forintért cserélt közöttük gazdát egy gramm kokain. A győri férfi megadta telefonszámát társának, ha kokainra van szüksége, keresse őt.
Az elsőrendű vádlott 2014-ben még háromszor adott el húszezer forintos grammonkénti áron drogot társának. Végül 2014 novemberében nyolcvan gramm kokaint értékesített a szegedi férfinak.
A szegedi férfi a vásárlás után kipróbálta a szert, majd személygépkocsival hazaindult, de a Tisza-parti városban a rendőrök igazoltatták, a járműben megtalálták a drogot, és az is kiderült, hogy kábítószert fogyasztott.
Egy nő ellen is eljárás indult, aki a szegedi lakhelyű vádlottól vásárolt kokaint, a drogot főként szórakozóhelyeken értékesítette — tudatta a csoportvezető ügyész.




















