Interneten árult drog miatt vádat emeltek 17 ember ellen

chatszoba

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt 17 ember ellen, aki internetes chatszobában bonyolította drogügyleteit. A főügyészség azt közölte: egy 29 éves férfi 2019 szeptemberétől különböző kábítószerek, köztük marihuána, amfetamin, MDMA kereskedelmével foglalkozott, 2020 májusától pedig már internetes alkalmazásokon keresztül terjesztette a drogot. A vádlott egy internetes üzenetküldő applikációt használva olyan zárt csoportot hozott létre, amelynek tagjai – köztük az ügy többi vádlottja – egymás között adták-vették a kábítószert. A droghálózatot működtető vádlott – aki a szintén kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó élettársával együtt a csoport adminisztrátora is volt – a chates felületen osztotta meg…

Read More

Letartóztattak több mint harminc feltételezett maffiózót Németországban

letartóztatás

Letartóztatták a ‘Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját szerdán Németországban egy nemzetközi művelet keretében. A dél-olaszországi Calabria régióból irányított maffia elleni legnagyobb szabású eljárások közé tartozó művelet németországi akciójához ezernél is több rendőrt mozgósítottak. A központ Észak-Rajna-Vesztfália tartomány, ahol egyszerre 51 helyszínen tartottak házkutatást és 15 embert fogtak el. Bajoroszágban nyolc embert tartóztattak le, köztük négyet európai elfogatóparancs alapján. Türingiában, Rajna-vidék-Pfalzban és Saar-vidéken összesen tizenegy elfogatóparancsot hajtottak végre, és több mint 50 lakást és üzlethelyiséget kutattak át. Németország mellett Belgiumban, Braziliában, Franciaországban, Olaszországban, Panamában, Portugáliában,…

Read More

Újabb drogterjesztő bandát számoltak fel Hajdú-Biharban

Debreceni Törvényszék

Újabb drogterjesztő bandát számoltak fel Hajdú-Biharban – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) debreceni egysége egy januári akciót követően ismét lesújtott a környék kábítószerterjesztői hálózatára: a nagyszabású akcióban újabb öt személyt fogtak el. Január 18-án összehangolt – több mint ötven rendőrrel végrehajtott – akcióban ütöttek rajta a banda öt tagján: a két hajdúböszörményi, egy debreceni, egy hajdúszoboszlói és egy sárospataki férfi egymással folyamatosan konspirálva, szervezett keretek között végezte bűnös tevékenységét, amelyről még a közvetlen családtagjaik sem tudtak – írták. A megalapozott gyanú szerint az…

Read More

A belgiumi Antwerpenben a legmagasabb a kokainhasználók aránya

kokain

A kábítószerfogyasztás Európa-szerte emelkedik, a belgiumi Antwerpenben a legmagasabb a kokainhasználók aránya Európában – derült ki a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) jelentéséből. A lisszaboni székhelyű EMCDDA 2011 óta vizsgálja az európai kábítószer-használatot a városok szennyvizének elemzése segítségével. Legfrissebb jelentésükhöz tavaly március-áprilisban egy egyhetes időszakban 104 városban vettek szennyvízmintát a kokain, az amfetamin, metiléndioxi-metamfetamin (MDMA), továbbá az ecstasy, a ketamin és a kannabisz használatának mérésére. Az ügynökség jelentése szerint a flandriai Antwerpen ismét az első helyen áll azon helyek listáján, ahol a legtöbb kokainnyomot találták a szennyvízben. A vizsgált…

Read More

Belgium nemzeti biztost nevez ki a drogbandák felszámolása érdekében

Alexander de Croo belga szövetségi kormányfő

Belgium nemzeti biztost nevez ki a drogbandák elleni harc élére, akinek az lesz a feladata, hogy koordinálja a kábítószer-kereskedelem elleni műveletek hatékony végrehajtását – jelentette be Alexander de Croo belga kormányfő a nemzetbiztonsági tanáccsal folytatott egyeztetését követően. A kinevezés része annak a hét intézkedésből álló csomagnak, amelyről a nemzetbiztonsági tanács csütörtökön döntött. A biztos személyéről a főügyészek kollégiuma fog dönteni, a feladattal várhatóan egy bírót bíznak meg. A belga hírügynökség jelentése szerint a kormány mintegy duplájára – 116-ról – 312 főre – kívánja növelni a tengeri és partvédelmi őrség létszámát,…

Read More

Több ezer kilogramm zsályának álcázott tanzániai drog csempészete miatt emeltek vádat

zsályának álcázott drog, khat

Több mint hat tonna kábítószer szállítását szervezte meg Tanzániából Magyarországon keresztül az Egyesült Királyságba egy magyar férfi segítségével egy ír állampolgár, a Fővárosi Főügyészség vádat emelt ellene. A vádhatóság közleménye szerint a 76 éves ír férfi 2015. júliustól 2016 áprilisáig Tanzániából származó, khat nevű kábítószer csempészését szervezte. A szárított növénytörmeléket zsályának álcázva, légi úton hozatta Tanzániából Magyarországra; a küldemények vámkezeltetésével, illetve a későbbi továbbszállításával kapcsolatos ügyintézéssel egy magyar férfit bízott meg. A magyar férfi intézte az áru raktározását, átcsomagolását és átcímkézését is. A vád szerint a küldeményt műszaki cikkre átcímkézve…

Read More

Rekordmennyiségű kokaint foglaltak le tavaly a belga hatóságok az antwerpeni kikötőben

Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter

Rekordmennyiségű, mintegy 110 tonna kokaint foglaltak le a belga hatóságok az antwerpeni kikötőben 2022-ben – közölte a belga vámhatóság. Ez az első alkalom, hogy a lefoglalt kábítószer mennyisége meghaladta a száz tonnát; az előző évben 89,5 tonna kokaint találtak a hatóságok. A belga és a holland vámhivatal közös keddi sajtónyilatkozatából az is kiderült, hogy a hollandiai rotterdami kikötőben, amely szintén jelentős kábítószer-csempészeti csomópont, tavaly 52,5 tonna kokaint foglaltak le, mintegy harminc tonnával kevesebbet, mint az előző évben. A kábítószer-szállítmányok nagy többsége Panamából, Kolumbiából és Ecuadorból származik. A rotterdami és antwerpeni…

Read More

Genovai hídomlás: a maffia keresett egy lezuhant droggal tömött kamiont, amelynek roncsai végül el is tűnt…

genovai hídomlás

A Genovában 2018-ban összeomlott Morandi-hídon egy kilencszáz kilogramm hasist szállító kamion is lezuhant, amelyet a dél-olaszországi szervezett bűnözés bandái azóta is keresnek – hozta nyilvánosságra Reggio Calabria ügyészsége december közepén. Harmincöt gépjármű haladt a Morandi-hídon, amikor egy része 2018. augusztus 14-én délelőtt leomlott. Az autók a híd roncsaival együtt a híd alatti Pontedera-völgybe zuhantak. A helyszíni vizsgálatot követően az összezúzott autókat egy genovai hatósági roncstelepre szállították. A járművek egy része a mai napig ott áll. A lezuhant járművek között egy kisebb, sárga színű hűtőkamion is volt, amely a híd összeomlását…

Read More

Lebukott a szegedi díler: életfogytot is kaphat

Tico, a malinois kábítószerkereső kutya

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály szegedi osztálya a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal és a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztályával közösen 2022. december 29-én fogta el azt a 47 éves szegedi férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy lakóhelyén különböző típusú kábítószerekkel látta el kiterjedt vásárlói körét. A gyanú egyből be is igazolódott, amikor a férfit Szeged északi városrészének egyik utcájában elfogták, és a nála lévő nejlonzacskóból különböző típusú kábítószerek kerültek elő. Volt ott tabletta és nedves állagú masszaszerű anyag is. Mint később kiderült, amfetamin és kokain.…

Read More