A rendszerváltás után szinte azonnal megkezdődött az államigazgatás, azon belül a rendőrség átszervezése és megújítása, 1994-ben pedig megszületett a rendőrségi törvény. A hosszas egyeztetések után elfogadott jogszabály előkészítésének és a rendészeti tevékenységek újragondolásának egyik meghatározó szereplője volt Finszter Géza professzor, akivel a rendszerváltás óta eltelt 26 év rendészeti szellemiségének változásait, fontosabb mérföldköveit tekintettük át. A beszélgetés során kiderült: a siker–kudarc mérleg egyik serpenyője sem maradt üresen.
– Hogyan kezdődött a rendőrség pártállami berendezkedésének átalakítása jogállami platformra?
– Az első szabadon választott kormány idején, 1990-ben a Belügyminisztériumban megalakult egy rendészeti helyettes államtitkárság, amelynek vezetésére Korinek Lászlót kérték fel. Amikor toborozni kezdte a csapatot, másokkal együtt engem is odahívott. Ismertük egymást, tudtuk, hogy hasonló a felfogásunk a korszerű rendészetről. Elméleti kutatóként, mindenki által elismert szakemberként egy olyan, alaposan átgondolt programot hirdetett meg, amelyben összefoglalta az államtitkárság küldetését és feladatait. (A Korinek Lászlóval készült interjúnk a 27. oldalon olvasható.)
A pártállamtól a jogállamig
– Mi szerepelt a programban?
– Három kiemelt célt tűztünk ki. Az első és legfontosabb, hogy meg kell alkotni a rendőrségi törvényt, mert egy alkotmányos jogállamban a törvények uralmának kell érvényesülnie. A pártállam idején ugyanis a rendőrségnek nem volt önálló törvényi szabályozása. Az viszont alapvetés, hogy minél több hatósági jogkörrel rendelkezik egy szervezet, annál fontosabb, hogy azokat ne önkényesen, hanem a törvény szellemének és betűjének megfelelően gyakorolhassa. A második feladat a szervezet átalakítása volt. Meggyőződésünk volt, hogy új modell kell, amihez egy modernizációs programot kell felépítenünk, mert egy alkotmányos jogállamban nem működhet tovább a Kádár-korszak végén, a „puha diktatúra” idejében kialakított szervezet. Vita csak azon volt, hogy elegendő-e modernizálni a szervezetet, vagy komplett reformra van szükség, azaz mindent fel kell számolni, és teljesen új alapokra kell helyezni a rendőrség munkáját. Végül a modernizációs filozófia győzött. A harmadik tétel a közbiztonsági stratégia megfogalmazása volt, amelyben azt is összefoglaltuk, hogy milyen technikai, tárgyi, anyagi, pénzügyi feltételek szükségesek a változtatások kivitelezéséhez.
– Mennyi idő alatt sikerült megvalósítani a programcsomagot?
– Kicsit elhúzódott, mert a feladatlista kibővült, amikor Horváth Balázs, az akkori belügyminiszter a fentiekhez hozzátette saját programját is, amely három dologra fókuszált. Az első a demilitarizálás, mivel egy tisztességes jogállamban a rendőrség nem katonaságként működik, belső rendjét nem a parancs, hanem a törvény uralja, s ennek a szemléletnek ki kell fejeződnie a szervezet irányítási rendjében is. A másik jelszó a decentralizálás volt, ami azt célozta, hogy nem mindent kell az állami központból irányítani. A rendészetnek ugyanis vannak olyan ágai, amelyeket célszerűbb önkormányzati irányítás alá vonni. A harmadik cél pedig a depolitizálás volt, mivel korábban a belügyi irányításban nem a szakmai, hanem a politikai irányítás uralkodott, amit meg kellett szüntetni.
Mérleg: sikerek és kudarcok
– Mennyit sikerült megvalósítani az eredeti elképzelésekből és törekvésekből?
– Az én felfogásom szerint mindhárom területen kudarcot vallottunk. Legfőképpen a depolitizálás nem sikerült, pedig nagyon szerettük volna. A rendőrségi törvény megszületett ugyan, a parlament elfogadta, de nem úgy, és nem olyan sürgősséggel, ahogyan mi gondoltuk vagy kívánatos lett volna. Mi 1990-ben hónapokban gondolkodtunk – ehhez képest csak négy évvel később, 1994 márciusában fogadták el a rendőrségi törvényt.
– Kiderült azóta, hogy mi gátolta a gyorsabb jóváhagyást?
– Nem volt egységes a szakemberek és a képviselők hozzáállása. Tudni kell, hogy két felfogás, két iskola érvényesül a hazai rendészetben. Az egyik azt mondja, hogy a törvénynek korlátokat kell állítani a rendőrség elé, azért, hogy a rendőrhatalmat ne lehessen önkényesen gyakorolni, tehát a törvénynek korlátozó feladata van. A másik iskola szerint viszont éppen felhatalmazó feladata van, tehát adjon meg minden jogosítást, amire a rendőrségnek szüksége lehet. E szerint a felfogás szerint legyen közbiztonság, de hogy miként érik el, az már csak a rendőrségre tartozik. Végül a törvény ezt a második iskolát követte, amihez nekünk már semmi közünk nem volt, mi a mai napig az első iskola meggyőződéses hívei vagyunk.
– Mi az, ami nem változott vagy nem maradéktalanul valósult meg?
– A törvényalkotás késlekedéséről és annak okairól már beszéltem. De végül semmi sem lett a rendőrség decentralizálásából, ma is mindent a központból irányítanak. A másik elmaradt dolog a demilitarizálás – néha úgy tűnik, mintha éppen militarizálódna az ország. Időnként az 1970-es évek gyakorlata köszön vissza. Véleményem szerint a rendőrség depolitizálása sem történt meg.
– Összességében hogyan értékeli az elmúlt 26 évet? Hol tart az akkori elképzelések, stratégiák megvalósítása?
– Kétségtelen, hogy vannak előrelépések, de nekem azért van hiányérzetem is. Azt el kell ismerni, hogy a rendőrségnél nagyon jelentős minőségi változások történtek. Az egyik legjelentősebb, hogy 1992-ben egy olyan új oktatási rendszer, rendőrképzés lépett életbe, amelyben már alapkövetelmény az érettségi vizsga, és két évre emelték a tiszthelyettesi iskolák időtartamát. A bűnüldözés területén komoly vívmány az új büntetőeljárási törvény, ami sokkal határozottabban és hatékonyabban tudja számon kérni a garanciális szabályokat – de idetartozik, hogy közben beléptünk az Európai Unióba, amivel jogállami kötelezettségeket is vállaltunk. Pozitív változás, hogy emelték a rendőrség létszámát, szerintem indokoltan – más kérdés, hogy a létszámemelésnek nem lenne szabad a képzési idő rovására menni, a kettőt harmóniában kellene tartani. Fontos eredmény a titkosrendőri munka törvényi szabályozása is, ami korábban teljesen hiányzott. A közlekedésrendészet területén is nagyon lényeges változások történtek, mert sokkal alaposabban kutatták a baleseti okokat, így jóval hatékonyabban lehetett fellépni a balesetek csökkentése érdekében. Kifejezett pozitívumnak tartom a rendőrtiszti főiskola egyetemmé alakítását. Hitem és reményem szerint az intézmény előbb-utóbb elkezdi ontani azt a rendőr értelmiséget, amely kiteljesíti és ténylegesen megvalósítja majd az általunk elképzelt és szándékolt programokat.
Jövőkép értelmiségi szereplőkkel
– Mit vár a frissdiplomásoktól, a rendőr értelmiségtől?
– Ugyanazt, amit általában az értelmiségtől. Első, hogy értsen a szakmájához, legyen magas szintű szaktudása. A második, hogy ne szakbarbár legyen, hanem széles körű általános műveltséggel, tiszta világképpel tudja elhelyezni saját szakmájának mozaikköveit a nagyvilágban. A harmadik pedig az, hogy legyen kritikai mondanivalója. Meggyőződésem, hogy nem azért vagyunk, hogy a bokánkat összecsapva helyeseljünk. Vegyük észre, ami rossz, és ha felismertük, merjük kimondani a megalapozott kritikát vagy ellenvéleményt.
– Hogyan látja a jövőt, a rendészettudomány jövőjét?
– Úgy gondolom, hogy amennyiben az alkotmányos jogállam kritériumai szerint épül tovább a társadalom, akkor reálisan remélhetjük, hogy megvalósul két kötelezően érvényesítendő törekvés. Az egyik a büntetőjog humanizálódása. Cesare Beccaria olasz jogász 1764-ben fejtette ki, hogy a büntetőhatalom viselkedése nem lehet ugyanolyan, mint a bűnösé. A bűnös kegyetlenségére nem lehet válasz a hatalom kegyetlensége. Ma már tudjuk, hogy a büntetőjog humanizálódási folyamata nem volt töretlen az elmúlt 250 évben – elég a fasiszta vagy a kommunista rendszerekre utalni. A 21. században azonban csakis ez lehet az irányadó szemlélet. Az alkotmányos jogállam perspektívájának másik pillérét a rendészet szakmai rangjának emelése adja. Ha az előbb említett rendőr értelmiség helyesen cselekszik, akkor a nagybetűs rendőr a jövőben ugyanolyan rangú és elismertségű szakember lesz, mint a pedagógus, az orvos vagy a lelkész. Ha ez valósul meg a jövőben, azt mondom, hogy nem volt hiábavaló a munkánk.
(G.L.)
Finszter Géza, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az ELTE Jogtudományi Karának oktatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) professzor emeritusa. A hazai rendészettudomány meghatározó alakja 2016 novemberében vehette át a Magyar Tudományos Akadémia elismerését, az Eötvös József-koszorút.
(Cikkünk nyomtatásban 2017 februárjában jelent meg a Biztonságpiac Évkönyvben. A -szerk- megj.)
