Szeretné még szélesebbre tárni a fiatalok felé a már ma is nyitva lévő kapukat a Magyar Honvédség – hangsúlyozta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes.
A miniszterhelyettes a 23. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon elmondott nyitóbeszédében rámutatott: a honvédség minden fiatalra számít, aki hivatásos, szerződéses vagy önkéntes tartalékos katona szeretne lenni. „A fiatalok a nyitottságukkal, lelkesedésükkel a jövőt képviselik” – mondta, hozzátéve, arra hivatottak, hogy felépítsék a jövő Magyarországát.
A Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) Médiahálózat által szervezett rendezvénnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy egy rangos, komoly hagyományokkal rendelkező esemény, és a résztvevők száma alapján sokakat érdekel. Szavai szerint ez arról is árulkodik, hogy sokakat vonz még ma is a média mint szakma.
Megjegyezte, hogy most talán még fontosabb a média szerepe, mint eddig, hiszen a felgyorsult világban a kommunikáció kiemelt fontosságú. A jelen lévő – többnyire középiskolás – hallgatósághoz szólva kijelentette: ebben a szakmában a legfontosabb, hogy az igazat mondja az ember és az ellenvéleménynek is teret engedjen.
Elhangzott az is, hogy az idei rendezvény fő támogatója a Honvédelmi Minisztérium, így több katonai témájú bemutatóval és előadással is találkozhattak az érdeklődők. A fesztiválon bemutatkoztak az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred katonái, akik teljes felszerelésben „járőröztek” a fiatalok között, sőt az egyik teremben „fegyversimogatót” is berendeztek, a nagyszínpadon pedig látványos harcászati bemutatót tartottak, ami óriási sikert aratott.
Az ezreddel kapcsolatban Vargha megjegyezte, hogy annak katonái a „kiválók közül is a legkiválóbbak”, és a legizgalmasabb munkával bízták meg őket. A beszédet követően az államtitkár átadta a főszervezők díjait a kiváló fiatal rádiósoknak.
Az egynapos fesztiválon egymást érték a pódiumbeszélgetések: az egyiken Sándor Tamás ezredes, az MH 2. Különleges Rendeltetésű Ezred parancsnoka mutatta be az általa vezetett alakulatot, megemlítve, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelniük a külföldi missziókban vagy éppen a déli határszakaszon végzett munka során. A hallgatóság változatos kérdéseket intézett a parancsnokhoz, így például felmerült, hogy miként lehet valaki katona, és milyen kötelezettségeik vannak a különleges ezredben szolgálóknak.
A rendezvényen jelen volt a HM Zrínyi Nonprofit Kft. médiakamionja, ahol a fiatalok kipróbálhatták a repülőgép-szimulátort és a lézerlövészetet is.
A kérdés csak annyi? Lehet-e a HONvédségnek nevezni azt az alakulatot, mely nem haladja meg a rendőrség létszámát a gdp által biztosított lehetőségek miatt, – mert ugyan dübörög a gazdaság – legalább is a csókosok vidékén!
Egyáltalán alkalmas-e e csapat bármilyen külső támadás elhárítására? Szerintem csak addig, amíg valóban nem történik külső támadás, akkor derül majd ki, hogy, per/pillanat nincs elég lőszer a fegyverekhez, és nincs elég fegyver sem, és nincs elég jó logisztikai háttér sem. Gondolom én. Ja.. és nincs mivel szállítani az élőerőt, és nincs elégséges szállítókapacitás sem, ugyan a Rába tudta volna biztosítani.