Lengyelországot nem fenyegeti orosz támadás, az ilyen véleményekhez óvatosan és nyugalommal kell viszonyulni – mondta szerdán Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter a TVN24 lengyel hírtelevízióban, Andrej Illarionovnak, az orosz elnök volt tanácsadójának kijelentésére reagálva, miszerint egy ilyen támadás elkerülhetetlen.
A Rzeczpospolita című lengyel napilap szombaton közölt egy Illarionovval készített interjút. A volt elnöki tanácsadó ebben úgy fogalmazott, hogy „elkerülhetetlen” egy orosz támadás, s hozzátette, hogy feltételezései szerint két éven belül tetőzni fognak a megválasztott országok destabilizálását célzó műveletek.
Szavaira reagálva a lengyel nemzetvédelmi miniszter TVN24-nek leszögezte, hogy Lengyelországban nem áll fenn az orosz támadás veszélye. Mint hangsúlyozta, az ország biztonságát a NATO-tagság szavatolja. „Tennünk kell a magunk dolgát, s gondoskodnunk kell védelmünkről és szövetségeinkről” – húzta alá Siemoniak.
Philip Breedlove keddi lengyelországi tárgyalásaira utalva Siemoniak elmondta, hogy a NATO európai főparancsnoka a Balti-tenger térségében tartandó hadgyakorlatok fokozásáról biztosította őt. Siemoniak szerint idén a tavalyinál még sűrűbb lesz a NATO-haderőkkel folytatott műveletek programja.
Breedlove kedden Lengyelországban kilátásba helyezte a NATO-hadgyakorlatok terveinek módosítását. A változtatásokat „a létező és lehetséges fenyegetésektől” tette függővé, hangsúlyosan utalva az ukrajnai helyzetre.
A TVN24 úgy értelmezte, hogy a Breedlove által felvázolt módosítás válasz lehetett Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök keddi bejelentésére, amely szerint Oroszország több térségben is megerősíti harci képességeit — írja az MTI.